Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ONESTYÁK LÁSZLÓ II.

2016.10.15

Kulcsár István 1956. 10. 23-a után kapcsolódott be a Berzencei út 13 alatt működő „Göndör” féle csoportba. Részt vett a IX. ker. kapitányság megtámadásában. 1956. 10. 26-án a rendőrség egységei harcoltak a Tompa út 9 számú házban is. A házban rejtőzködő Sári László r. őrvezetőt arcul ütötte. 1956. 10. 29-én, behatolt Farkas János r. szkv. lakásába, ahonnan elhurcolták, kihallgatták, majd hazaengedték. Részt vett Ruscsák Lajos elhurcolásában. 10.30-án, részt vett a Pártház ostromában.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /1/ bek. Felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés vezetésének bűntettét követte el.

 

Szántó Kálmán 1956. 10. 23-a után részt vett a forradalomban fegyverrel. Elsősegélynyújtó feladatokat látott el a Tompa út 2 alatt, majd amikor tudomására jutott, hogy megtámadták a Páva utcai kapitányságot, Ő is behatolt az épületbe. Nem volt a „Göndör” csoport tagja, de többször segített nekik. Az Üllői út felől, 9 szovjet katona menekült a forradalmárok támadásai elől, a Tűzoltó utca 21 számú ház II. emeletére., akiket elfogtak, majd az utcára dobáltak. Aki az eséstől nem halt meg, azt pedig agyonlőtték.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /1/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés és a BHÖ. 349. pontban felvett gyilkosságra való felbujtás bűntettét követte el.

 

 

Blaskovics Pál 1956. 11. 01- 08-ig vett részt a „Göndör” csoport Ferenc tér 15 alatt székelő csoportjának tevékenységében. Részt vett kommunisták, államvédelmisek elhurcolásában, mint Bartha László ügyészségi nyomozó elhurcolásában. Társait oktatta a géppuska kezelésére, 1956. 11. 04-én géppuskásként harcolt a támadó szovjet csapatok ellen. A Ferenc tér 1-nél, megsemmisítette a szovjet páncélkocsit, legénységet pedig agyon lőtte.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /1/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés vezetésének bűntettét követte el és a BHÖ. 349. pontban felvett gyilkosság bűntettét követte el.

 

Cserépy Gyula, 1956. október vége felé kapcsolódott be a „Göndör” csoportba.  Ő is fegyveresen vett részt az igazoltatásokban. A két csoport egyesülése után, Kallusinak segített az élelmiszer beszerzésben. 1956. 11. 04-én, vezetésével, 20 felfegyverzett forradalmár a Tahy Kálmán utcában vette fel a harcot a szovjet csapatok ellen.  A Tahy Kálmán út 56 épület ablakán keresztül, célzott lövéssel, több szovjet katonát agyonlőtt és meggyőződött róla, hogy lövései halálosak voltak-e? 1957 januárjában, el akarta hagyni az országot, de a határon elfogták.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /2/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés vezetésének bűntettét követte el és a BHÖ. 349. pontban felvett gyilkosság bűntettét követte el.

 

 

Talsand József, 1956. 10. 24- kezdődően, részt vett a forradalmi harcokban. 1956. 10. 24-26-ig a Práter utcai csoportban tevékenykedett. 10. 28-án került át a „Göndör” csoportba és fegyveresen részt vett a szovjetek elleni harcokban. 1956. 11. 02-án, őt is szakaszparancsnoknak választották meg.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /1/ bek. Felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés vezetésének bűntettét követte el.

 

 

Király György 1956 október vége felé kapcsolódott be a „Göndör” által vezetett forradalmi csoportba. Részt vett a Makarenkó úti igazoltatásokban. Részt vett a szovjet csapatok elleni védekezésben. Ő is harcolt a Bokréta út sarok és a Ferenc tér sarkánál egy páncélautó kilövésében és az abból kiugráló szovjet katonák agyonlövésében.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /1/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés vezetésének bűntettét követte el és a BHÖ. 349. pontban felvett gyilkosság bűntettét követte el.

Friedbauer Zoltán 1956. 11. 01-08- ig volt tagfa „Göndör” csoportnak. Fegyveresen igazoltatott az utcán és a lakásokban és több személy előállításában is közreműködött.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /2/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétel bűntettét követte el.

Misek Károly 1956. 10. 23-a után részt vett különböző forradalmi csoportok munkájában. Ő is részt vett az igazoltatásokban, előállításokban. 1956. 11. 04-én a Ferenc tér 1 alatt benzines palackokat, kézigránátokat szórt a szovjet páncélautókra, harckocsikra.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /2/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétel bűntettét követte el.

 

 

Misek Károly 1956. 10. 23-utánő is részt vett a társaival együtt az igazoltatásokban, előállításokban, fegyverrel harcolt a szovjet inváziós csapatok ellen. Ott volt a Práter utcai és a Corvin közi csoportoknál. 1956. 11. 01-én kapcsolódott be a Ferenc téren levő „Göndör” csoportba. 1956. 11. 04-e után kézigránáttal, benzines palackkal támadt a támadó szovjet harckocsikra, páncélautókra és lőtte a szovjet katonákat.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /2/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétel bűntettét követte el.

 

 

Németh Lajos 1956. 11. 01-én kapcsolódott be a Ferenc tér 15 alatt működő „Göndör” féle csoportba. Fegyveresen vett részt az utcai igazoltatásokban. 1956. 11. 08-ig harcolt a szovjet csapatok ellen, tudott az elhurcolásokról. Persze, ekkor, a törvény azt is büntette, aki tudott a büntetendő cselekedetekről, de azt nem jelentette. Ez volt az a tökéletes diktatúra, aminek tudatában, félelmükben is beszéltek az emberek.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /2/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétel bűntettét követte el.

 

 

Kovács Éva 1956. 10. 25-én kapcsolódott be a „Göndör” féle csoportba. Ő is részt vett a környéken az igazoltatásokban, előállításokban. A József krt. és a Kilián laktanya környékén több szovjet katonát fogtak el, akiket a jelentés szerint, ki is végeztek, szám szerint 10-15 főről írnak. Megjegyzés: Az lenne a jó, bárhogy történtek is a dolgok, a jegyzőkönyveket a valóságnak megfelelően írták volna le, mert akkor nem kételkednénk annyiszor a leírtak igazságtartalmában. Több éves kutatásaim során, nagyon sok hazugsággal találkozta már, ráadásul törvényt is hoztak, hogy sok tényt a kutató sem tudhat meg, mert a politikai érdek ezt kívánja. Viszont azt sem tudjuk meg talán soha, hogy a felkelők által készített kihallgatásokról készültek-e jegyzőkönyvek? Ha igen, akkor miért nincsenek itt, ha igen, akkor pedig mi volt az értelme? Részt vett a szovjet csapatok támadásai elleni védekezésekben is.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /2/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétel bűntettét követte el.

 

 

Babiják István 1956. november első napjai óta kapcsolódott a „Göndör” csoport fegyveres tevékenységeibe. Részt vett a szovjetek elleni védekező harcokban és Onestyák László szakaszába tartozott. Segített a géppuskásnak a hevederek betárolásánál, hogy ezzel is gyorsítsa a géppuskás tevékenységét. Odajött Babiják István felesége Kimmel Borbála és a sógornője Behobec Magdolna is, és ők a konyhán segítettek.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /2/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétel bűntettét követte el.

 

 

Fehér Nándor 1956. 11. 01-én kapcsolódott be a „Göndör” csoport fegyveres tevékenységébe. Részt vett a lakásokon és az utcai igazoltatásokban. 1956. 11. 04-én ő is részt vett a szovjet csapatok elleni védekező harcokban.

A fentiek szerint: a BHÖ. 1 pont /2/ bek. felvett Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétel bűntettét követte el.

 

 

80 személyt hallgattak meg ebben az ügyben, csak ezek a jegyzőkönyvek nincsenek mellékelve a Vizsgálati dossziéban.

Megtalálták Onestyák László tiszti zsebnaptárját is, amiben fel volt sorolva szakaszának a névsora, amit nem mellékeltek a Vizsgálati dossziéjához. Több, hivatalos átvételi elismervények élelmiszerek vételezéséről, ruházatról is készültek írások, de ezeket se mellékelték.

A fentiekre tekintettel a Bp. 135.§. 1 bek. alapján a nyomozást befejezettnek nyilvánítom.

                                                                                 /:Lévai Imre rny. fhdgy.:/

 

Horváth Aladár XV. r. vádlott, a fellebbezés után,

1 év börtönt kapott 3 évre felfüggesztve,

Mellékbüntetést nem szabott ki a bíróság.

 

Szabó János abádszalóki lakos, 1927. 01. 19-én született. 1957. 06. 19-én a következőket vallotta: Budapesten tartózkodott, mert a Baross utcai Gépjárművezető iskoláján tanult és albérletben lakott. 1956. 10. 23-án a Nyugati pu. utas várójában tanult társaival együtt, mert a házinénije nem engedte a lakásába a társait. A fegyveresek igazoltatták, mert ÁVH-nak nézték. Amikor megtudták, hogy gépjárművezetői iskolába jár, magukkal vitték az egyik TEFU telepre, hogy az innen elhozott autóval, újságokat hordjon széjjel Budapest területén. Utána meg embereket kellett szállítania a Corvin mozihoz, utána az autóval be kellett állnia a Tűzoltó utcai garázsba. Később ételt szállított Angyal Istvánnal kórházakba járt élelemért. Azt mondja, hogy a felkelők a garázst 10. 28-án szállták meg. Létszámuk 8-12 között volt. És nélküle senki nem csinált semmit. Fegyverekért a tűzszünet ideje alatt mentünk, talán 10. 31-én, vagy 11. 01-én.  Ekkor Angyal, Csongovai Tibi és Sanyi nevű katonatisztekkel és vagy 4 fegyveressel elmentünk egy ÁVH-s garázsba, ami egy emeletes garázs és lift is van benne a város központjában. A garázsban gépkocsivezetők tartózkodtak. Angyal beszélt valakivel, hogy 5 db. gépkocsi kell.  Kiválasztották az 5 db. kocsit, amit az ottani gépkocsivezetők szállítottak át a Tűzoltó utcai garázsba. Megjegyzés: Talán ez volt a Pannónia úti garázs. Később fegyvereket is szállított, így aztán ő is fegyverhez jutott, amivel lőtte is az orosz katonákat. Ez az ember is csak úgy belecsöppent a forradalomba. Egy 6. autó is jött velünk és azon mentek vissza az ávós gépkocsivezetők. Onnan hoztunk 30-40 géppisztolyt táskákkal, 20-25 db. PPS géppisztolyt derékszíjakkal. Ezeket szállítottuk át a Tűzoltó utcai garázsba és ezek a fegyverek, ki lettek osztva. Egy részüket Tibi és Sanyi nevű katonatisztek átszállították a Berzencei utcába „Göndöréknek és ott osztották ki. Nekem egy TT pisztolyom volt. A Tűzoltó utcába a következő fegyverek voltak: 3 db géppuska, 1db golyószóró 30-40 db. dobtáras géppisztoly, 15-20db puska, a géppisztolyokhoz 2-2 + tár, 3 láda géppisztoly lőszer, nagyobb mennyiségű puskatöltény, 3 láda kézigránát, kb. 40 db pisztoly, kb. 25-30 benzines üveg. 1956. 11. 04-én a Tűzoltó utcában voltam és kora reggel arra ébredtem, hogy ágyúznak. A Viola és a Tűzoltó utca sarkán, barikádokat építettünk. Itt voltam 3 napig. Az épület kapujában állt egy Maxim géppuska és ha arra jött egy harckocsi, akkor tüzelt. A géppuskát egy Sanyi nevű katona kezelte. A Viola utcában kb. 6-an voltunk. Én osztottam be az őrséget. Itt tartózkodott Csongovai és Angyal István is. Csak a Viola utcában vettem részt a harcokban.

 

Orbán Zoltán

1923. július 13.

1956. 11. 9-én elfogtak és a Szovjetunióba szállítottak. Onnan 1956. decemberében engedtek haza és 1957. január 17-én helyeztek szabadlábra. A forradalom kezdetén 1956. 10. 23-án kedden, egész nap a feleségem munkahelyén voltam a Németvölgyi úton, mivel a feleségem piaci eladó. Október 26-é pénteken Joneszku Istvánnal és Réffy Imrével a Tompa utcán kimentünk a körútra és a Tűzoltó utcán jöttünk vissza. Fegyverünk nem volt. Hazaérkezésünk után az egyik társunk felesége leszidta a férjét, hogy nem hozott haza semmi lopott árút. Sárközi Béla azt a kijelentést tette, hogy azért nem hoztam semmit, mert nincs semmire szükségem, egyébként is spicli van a házban és én nem akarok kellemetlenséget. Kérdeztem tőle, hogy ki a spicli, amire azt mondta, hogy én vagyok. Erre pofon vágtam, mire az egész ház két pártra szakadt és általános verekedés lett.

A nagy kiabálásra, bejöttek a házba a fegyveres felkelők és mindenkit falhoz állítottak, majd kijelentették: Ha nem hagyjuk abba a veszekedést, mindannyiunkat agyonlőnek. Menjünk ki az utcára és ott mutassuk meg, hogy milyen nagy legények vagyunk. A Tűzoltó utca parancsnoka Angyal István volt és Csongovai Per Olaf, valamint Szirmai Ottó.   

Én a garázsban tartózkodtam és az ott levő 23 fogoly ávós részére készítettem szállást. November 3-án egy üveg mézet akartam átvinni a feleségemnek, aki beteg volt. Szirmai Ottó ezt nem engedte és szólt Angyalnak, hogy én és Joneszku 60 kg. kolbászt és egyéb élelmiszert elhurcoltunk haza. Ezért összevesztünk Angyal Istvánnal, majd házkutatást tartottak nálunk, de nagyobb mennyiségű élelmet nem találtak.

1956. 11. 03-án este, Angyal István felkeresett a lakásomon egy Vaszil nevű személlyel és azzal a megbízással, hogy a Péterffy Sándor utcai kórházból hozzak lőszert, de én ezt nem vállaltam el. A kórházban Káldor Verát kellett volna keresnem. Erre azt mondta, hogy megérdemelnéd, hogy agyonlövesselek. Többet nem találkoztam vele. Orbán Zolták, a fénykép alapján fölismerte az abádszalóki Szabó Jánost, akit 1956. 10. 28-án ismert meg. Megállapították róla, hogy a Tűzoltó utcai forradalmi csoport egyik vezetője volt. Ő volt a raktárkezelő és az anyagbeszerző. Az élelmiszereket is ő raktározta, kezelte. Mivel Szabó János a saját tevékenységét illetően nem volt bő beszédű, a kihallgató mindjárt idézett a bőbeszédűbb Angyal István rá vonatkozó vallomásából. Orbán Zoltán azt állítja, hogy Angyal Istvánt 1956. 10. 28-án vasárnap ismerte meg. Kérdezik tőle, hogy milyen értekezleten vett részt a Kilián laktanyában október végén, vagy november elején? Ezen, rajtam kívül Angyal, vagy Csongovai volt ott és még vagy négyen öten. Úgy tudom, hogy egy levelet adtak át Maléter Pálnak olvasás céljából, erre a megkezdett beszédet félbeszakította és felszólította a parancsnokokat és a résztvevőket, hogy a már kivonuló félben levő szovjet csapatokat a forradalmárok megtámadták és akadályozzák a kivonulásukat. Ki kell menni egy gépkocsival és rendet kell csinálni. Angyal, vagy Csongovai, utasítást adott nekem, hogy pár emberrel menjünk ki a helyszínre és pofozzuk fel az elkövetőket. Négyen-öten kimentünk Belügyminisztérium elé és onnan a Parlamentig, de sem szovjet katonát, sem forradalmárt nem láttunk, így nem kellett intézkedést foganatosítanom. Ugyanilyen feladatot kapott Preszmajer Ágoston is, de neki sem kellett intézkednie. 11. 02-án én ugyan elvittem Csongovait, Tibit és Sanyit a HM- be, de én nem voltam benn. A kihallgató ismét idézett Angyal István ez irányú vallomásából: „Csongovai elmondta, hogy összekötőként jött a HM-ből a felkelőkhöz, hogy a tűzszünetről tárgyaljon. Csongovainak elmondtam, hogy a felkelők egy része itt, a Tűzoltó utcában és a Berzencei utcában van. Akkor vetődött fel, hogy a csoport küldjön megbízottakat. Én, Orbán Zoltán, „Röfi”,= Réffy Imre mentünk el Csongovaival és a Corvinból Iván-Kováccsal és talán még egy személy a tárgyalásra. Ez talán 29-é, vagy 30-án volt.

A Berzencei úti munkásszállón, ki volt a parancsnok?

Először egy „Göndör” nevű férfi, /20-22 éves közepes termetű, pufók arcú, feje nagy volt és szőke segédmunkás/ volt a parancsnok októberben. Többször hallottam róla, hogy ő a „forradalmi”részlegnek a parancsnoka. Hallottam azt is, hogy Angyal István főparancsnok alá tartozott. Személyesen, 1956. 10. 29-én ismertem meg a Tűzoltó utcai garázsban. Amikor a már vallott r. őrnaggyal és r. törzsőrmesterrel a Berzsenyi út 13 sz. házban elmentünk, ott beszéltem vele először. Ez alkalommal arról volt szó, hogy álljanak be a rendőrség kötelékébe. Ők, nem akartak belépni, mert féltek a rendőrségtől, hogy nem bízik bennük. Hallottam és láttam, hogy csoportjával harcoltak, állandóan fegyveresen jártak. Azt is hallottam, hogy együttműködtek a Tompa utcai csoporttal már október 28 előtt. A Tompa utca, Mester utca és Tűzoltó utcai részt, egészen a Kilián laktanyáig ők tartották ellenőrzésük alatt. A „Göndör” csoport kb. 30-40 fős volt. „Göndör” Angyal utasításait, minden esetben végrehajtotta. Angyal utasítása volt az, hogy a Tűzoltó utcai garázsoknál őrség álljon, az utcán, mindenkit igazoltassanak. A „Göndör” csoport fogta el azokat az ávósokat is, akik a Tűzoltó utcai BM. garázsban voltak elszállásolva. Ezek először az NV garázsban voltak fogva tartva.

1956. 10. 25-26-án a Tűzoltó utca és a Berzencey utca sarkán álltam és ott hallottam /de. 10 felé/, hogy a VIII. kerületből jöttek át felkelők és egy ágyúval kilőttek agy szovjet Zisz tehergépkocsit. Ők, valószínűleg a Práter utcából jöttek át. A kocsiban ülő szovjet katonák először a Tátra moziba szaladtak be, majd onnan a Tűzoltó utca 21 számú ház II. emeletére mentek fel. Hogy oda hogyan kerültek, azt nem tudom. A házat a felkelők körülfogták és a Páva és a Berzencei utca felől lőtték a házat. Ezt már én magam is láttam. Ezután eltávoztam. Délután, amikor visszatértem, hallottam, hogy a felkelők benzines palackokat dobálnak fel égve és így kigyújtották a lakást, amelyben a szovjet katonák voltak. A katonák, a lakásban elpusztultak. Amikor a szovjet katonák már harcképtelenek lettek, behatoltak a lakásba és azokat az ablakon keresztül kidobálták. Azt láttam, hogy összeégett holttesteiket egy kis lapos kocsira rakják és a ház elől - a Körút irányába - eltávozva elszállították. Hogy kik vettek részt a támadásban, azt nem tudom, mert nem ismerem őket. Jelent-e meg újságcikk a Tűzoltó utcai forradalmi csoport tevékenységével kapcsolatban?

Egy újságcikkről tudok. Ez az „Igazság” (amit Dudás József szerkesztett) november elei számában jelent meg. A cikk úgy keletkezett, hogy egy újságíró jött ki a Tűzoltó utcába egy gépkocsivezetővel és egy kísérő nővel. Ezek Angyal Istvánnal beszélgettek és elmondták neki, hogy mit csináltak a szovjet katonák, azokkal a felkelőkkel- akiket Angyal küldött ki Taksonyon keresztül valahová. Elmondták, hogy Taksony, vagy Dunaharasztinál a gépkocsit megállították a szovjet katonák, leszállították őket a kocsiról elszedték a fegyvereiket tőlük és mindet agyonlőtték.  Ezután a kocsit a gépkocsivezetővel, a kísérővel és a nővel visszafordították. Azt mondták ezek, hogy őket visszaküldték és nem bántották, mert nem volt náluk fegyver. Azt állították, hogy ők nem lövöldöztek a szovjet katonákra. Helyesbíteni kívánom azt, hogy az újságíró nem a gépkocsivezetővel jött, hanem már ott tartózkodott a Tűzoltó utcában, mikor a gépkocsivezető, a kísérő és a nő megérkeztek. Akkor már egy ívpapír volt nála teleírva gyorsírással, amit Angyallal tárgyalt meg. A szovjet katonákkal kapcsolatos cikket, illetve az ahhoz való anyagot, a gépkocsivezető és a kísérő diktálta be az újságírónak. Ezután az újságíró átment a BM. garázsba és ott az államvédelmi kiskatonákkal beszélgetett. Ők talán sorozott katonák voltak? Én is beszéltem az újságíróval és kérdezte, hogyan bánunk a foglyokkal /ávósokkal/ Azt mondtam, hogy kérdezze meg tőlük. Ezután kérdezte, hogy mi van a garázzsal? Mondtam, hogy a Kisgazda Párttól, a Szociáldemokrata és más párttól voltak kinn, hogy álljunk be az ő pártjukba, hogy elfoglalhassák a garázst saját céljukra. Én azt mondtam, hogy semmiféle pártba nem állok be, s a garázs ügyet meg beszéljék meg Angyallal, mert Ő a főparancsnok. A kihallgató figyelmezteti Orbán Zoltánt, hogy mondja meg az igazat, hogy mit beszélgettek az újságíróval, Idézek Önnek az „Igazság” c. lap 1956. 11. 2-i számából. Újabb 7 ifjú szabadságharcost gyilkoltak meg a szovjet csapatok. Az ifjú forradalmárok Tűzoltó utcai főhadiszállásán teljes a rend és a nyugalom. Orbán Zoltán, az ifjú forradalmárok Tűzoltó utcai főhadiszállásának egyik parancsnoka mondta el mindezt halkan, szaggatottan. Szerdán indulunk ennivalóért a falvakba. Heten voltak…egy-egy lány és a gépkocsivezető. Csak a lány és a sofőr tért vissza.. Taksony és Dunaharaszti között találkoztak a szovjet csapatokkal. Igazoltatták, azután lefegyverezték őket. Nem lőttek az oroszokra. Álltak tanácstalanul, értetlenül, hiszen nem volt ellenséges szándékuk a szovjet katonákkal szemben. Mindegyiküket agyonlőtték…. Ön  tehát a Tűzoltó utcai  forradalmi csoport egyik parancsnoka volt  és ön adta az újságcikkhez az anyagokat, s nem más. Így volt? Ezt az anyagot nem én diktáltam az újságírónk. Azt sem ismerem el, hogy parancsnok voltam. Vallomását nem fogadom el.

 

V-142548/A dossziéból: Onestyák László kérelme a Bírósághoz.

 

Kérem a tisztelt bíróságot, hogy az alább írott kérelmemet méltányolja.

Az októberi eseményekbe öntudatlanul

Előre meghatározott cél nélkül belesodródtam.

Aminek helytelenségét ma már nagyon is

Látom és bánom. Munkáscsaládból szárma-

zom két testvérem vidéken TSZ tagok.

A másik Sztálinvárosban lakik családjaik

Vannak. Egy bátyám a múlt bűne miatt

100%-os rokkant családja van, s így

Rokkant apámat, beteges anyámat tartani

Nem tudják. Én legkisebb gyermekük voltam

Otthon és segítettem őket.

Kérem a tisztelt bíróságot őszinte meg-

Megbánásom és fent említett indokaim figye-

lembe venni elítélésemnél, illetve lehe-

tővé tenni, hogy bizonyságát adhassam

népállamunkhoz való hűségemnek és

jóvátenni hibámat.

                Onestyák László

Budapest XXII: Görgey út 29-31.

Nagytétny Baros Gábor telep.

Ezt a levelet saját kézzel írta, így változtatás nélkül adom közre.  Látszik rajta az iskolázottság hiánya. Azt azért nem értem, amikor azt írja, hogy a szüleit ő tartja el, de nem velük lakik és időközben, valamikor meg is nősült. Ezzel a levéllel, nem javított a helyzetén.

 

Ragadvány és más nevek:

 

Göndör= ifj. Wágner István, Meghalt: 1985. 12. 03. Hogy addig hol élt, mit csinált, nincs adatom róla.

Colos= Kerezsi József,

Bütyök=Székely Béla.

Kína= Misek Károly.

Sváb=Talsand József,

Bekötött fejű cigány=Falusi János,

ÁVH-s gkv a Pannónia utcai ÁVH garázsból= Dobos Jenő,

Kis cigány= Fehér Nándor

Páncélos fhdgy. a Kiliánból= Kovács János szds.

Bögöly= Rétfalvi Imre,

Kiss Éva= Kovács Éva.

CIGÁNY= Onestyák László

 

 

ANGYAL ISTVÁN SAJÁTKEZŰ VALLOMÁSA.

 

Rendőrségi feljegyzés: 1957. 01. 04.

Vallomásával a Tűzoltó utcai csoport igyekszik megeleveníteni.

A következőkben a Tűzoltó csoport ifjúságát igyekszem megeleveníteni. Akiknek nevét ismerem. Akiknek a nevét ismerem, javarészt ott tudtam meg, akiét nem tudom - az a többség- azokat „ragadvány”- nevükön, vagy olyan jellemző- ismertető jelükkel kísérlem meg feleleveníteni, hogy azzal megkülönböztethetők legyenek egymástól. Mivel különböző időkben ismertem meg őket, október 23 előtt, vagy november 04 után, szerepüket, politikai állásfoglalásukat egyes kérdésekhez, pontosan nem tudom. Mivel ezekben a napokban ezerféle tennivaló volt, s mindent – szinte évekre való munkát – napok alatt, órák alatt kellett elintézni, érthető, hogy csak vázlatosan, csak egyéni meglátásom alapján és saját politikai álláspontom szemszögéből tudom őket megjeleníteni s olyan helyzetekben, amik előttem játszódtak le. Nyilvánvaló, hogy az események és őket is, mint mindannyiunkat, egészen új emberekké formáltak, bár cselekedeteink gyökerei, ha vázlatosan is, de már a forradalom előtt éltek bennünk. Attól függően, hogy kit, milyen kérdések elé állított a forradalom és milyen környezetben – lettek emberek jobbá mint voltak a forradalmat megelőzően, vagy váltak rosszabbá, mint valaha ők is hitték volna. Ezt a folyamatot nem láthattam az emberekben, mert előző életüket nem ismertem, időm közvetlen beszélgetésre alig-alig volt, tehát az itt leírtak megfelelő utólagos ellenőrzés nélkül jóformán csak feltevés jellegűek lesznek. De azt, amit én láttam, igyekszem az írás nagyon gyönge megjelenítési lehetőségeivel közölni. A sorrend, nem fontossági, sem időrendi. Ahogyan éppen eszembe jutnak, elém állnak az egyes emberek, úgy fogom őket vázlatosan leírni.

 

CSONGOVAI PER OLEF:

 

Közép magas, vállas, izmos fiatalember. 26-28 éves lehet. Fekete haj, simán hátrafésülve, sűrű szemöldök és szempillák. Nyugodt, arányos kezek. Lassan, megfontoltan beszél, ha nyomatékot akar adni a mondanivalónak, szinte „derékból hajlik önmagából” bólogat és még lassabbra fogja a szavakat. Igen határozott, tántoríthatatlan és nyakas is. Nagyon gyorsan, szinte megfellebbezhetetlenül állást foglal nagyon bonyolult kérdésekben is. Ítéletei jórészt helyesek, hasznosak, s a gyakorlatban igazolódnak. Filmrendező. 1955-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. A Filmgyárban dolgozik. Családos. Felesége Káldor Fanni táncosnő, koreográfus. Valamelyik színház munkatársa. Hároméves kislányuk van. Csacsa.

Csongovait kb. egy éve ismerem.  Feleségét látásból, igen régen. A Bencsik tánccsoport tagja volt, s az én feleségem is táncszakos lévén, sűrűn találkoztunk balettelőadásokon, népitánc-csoportok bemutatóin. A közvetlen ismeretség – mondom – hozzávetőleg egy éve lehet Gáli József közvetítésével jött létre, aki Csongovainé nővérét kívánja feleségül venni. Sokat együtt voltunk, mert két különböző szakma ezernyi más kérdését saját szakmánk keretében intéztük, ki-ki a magáét, de Gál Jóskán át állandó tudomásunk volt egymásról. Találkozásaink hajnalba nyúló ultipartikkal zárultak, elég egyoldalú játékmenet mellett, mert Csongovai remekül játszott és megfontoltan, hidegen, én pedig rosszul. A játék 10 filléres alapon ment úgy, hogy 10-15 forint különbözettel zárult, s ezt egy hónapban egyszer, vagy kéthavonként megengedhettük magunknak. Az ultizás, az asszonyok ellenzése mellett Gáliéknál, Eörsiéknél, vagy Káldor Veránál volt, vagy nálunk.

Csongovai Per Olef párttag, kommunista. Marxista-Leninista. Magatartásában, tetteiben, helytállásában és töretlen kitartásában a forradalom ügye mellett október 23-tól lefogásomig, ez tükröződik. Mindenütt ott volt, ahol el akarták sikkasztani a forradalmi vívmányokat, vagy ahol az ellenforradalom próbálta érvényesíteni befolyását. Volt börtönben a forradalom alatt, részt vett velem együtt a tüntetésekben, a fegyveres harcban, a parlamenti tárgyalásokon, ott volt a Péterffy Sándor utcai klinikán végzett munkákon. Jó barát, bajtárs és elveihez, a Marxizmus-Leninizmushoz és a forradalomhoz mindvégig hű maradt. Mivel fogva is volt, s részt vett a karhatalom operatív bizottságának munkájában, ilyenkor napközben nem volt a Tűzoltó utcában, sokat nem ismerek abból, amit tevékenykedett. Nem volt idő a megbeszélésre.

Összefoglalva: Csongovai Per Olefot a forradalom Tűzoltó utcai frontjának legjobb harcosának tartom. Forradalmi értelmiséginek, aki nem ijed meg a fegyveres harctól sem.

 

Ifj. RAJCZI LÁSZLÓ:

 Magas, nagyon erős férfi. Valamikor Papp Lászlóval együtt kezdett e boxolni. Hatalmas, izmos kezek, lobbanékony természet, hirtelen-haragvó, gyakorlati gondolkozású ember. Sokat olvasott és szerette a könyveket, féltékeny szerelmes volt.

Szakmája: mérőműszer készítő, szerszámlakatos. Most, 29-30 éves lehet. Igen sok munkahelyen dolgozott, mert forrófejűsége, szókimondása miatt, hamar összekülönbözött főnökeivel, akik nem tűrték az izgága, heves vérmérsékletű embert. Apja párttag, annak a háznak a tanácstagja a kerületben, ahol én lakom.  Anyja az idén halt meg, hosszú betegeskedés után. Az itt szereplőket, közös barátainkat nagyon szerette, mert mindenkit szeretett, aki a fiának barátja volt. Ifj. Rajczi párttag volt, de kizárták a pártból első feleségével való perpatvarai miatt. Az asszony miatt, a tiszti iskolát is ott kellett hagynia, ahová a párt küldte Őt. Volt egy nevetséges bírósági ügye is, ami abból keletkezett, hogy az igazgatói tilalom ellenére kinyitotta az ablakot. Ebből parázs vita keletkezett, melynek hevében, Rajczi föltette a kérdést: „Mi az, már tiszta levegőt sem szívhatunk?” Feljelentették népi demokrácia ellenes kijelentéséért és azonnal elbocsájtották. Hosszú, bírósági eljárás után felmentették, de ebből kifolyólag, egy hónapig munka nélkül volt. 1948 óta ismerem őt és a családját és jó viszonyban voltunk velük. Szüleim is, én is, Gálik Jóska is, aki közös barátunk. 1948-50-ben társadalmi tevékenységünk közös volt: Gorkijt, Csehovot rendeztünk és játszottunk a Magyar Szovjet Társaság IX. kerületi szervezetében.

 A Tűzoltó utcai harcokban leleményességének köszönhető, hogy 11. 04-től, a harcoknak emberáldozata alig volt. Ő szervezte az utcának a hordóval való telegurítását, segített a kenyér biztosításában, „lelket vert” az emberekbe hallatlan vidámságával, életerejével.

ÖSSZEGEZVE:

 Rajczi Lászlót a munkásforradalmár regénybe termett alakjának látom, aki a munkában, a szervezésben, a harcokban egyaránt szolgálta és szolgálja országát.

 

GÖNDÖR”, igazi nevén Wágner István. Hivatalos anyakönyvi, vezeték és keresztnevét nem tudom, pedig aláírását néhányszor láttam, mikor kért valamit a Ferenc téri női rendőrszállón levő csoportja részére. Mindig úgy írta alá a nevét, hogy „Göndör”-t írt és zárójelbe tette a polgári nevét. Egyébként is, mindenki „Göndör”-nek nevezte őt.

Húsz egynéhány éves, valóban csodamód göndörfiú volt a gesztenyebarnának sajátlagos fajtája: erős, vörösbe hajló fürtökkel, kamaszosan érces hang, nehézkes járás, lomha mozdulatok jellemezték. Mintha Móricz Zsigmond „Rózsa Sándorjából” lépett volna elém egyik szegénylegény.

Nem tudom, hogy került a forradalomba. Azt sem tudom, hogy mi a polgári foglalkozása. Már 1956. 10. 23-a után közvetlenül ott harcolt az utcában és vezetője volt Berzencei utcai fiúknak. Bátorságával s bizonyosan a régi kapcsolatok folytán került az élükre. Szerette a nőket, az egyike volt azoknak, akiket 1956. 11. 04-én hajnalra, leitattak a lányok, s kiürítették a pisztolyát. /Rettenetes dühbe gurult ez miatt/.

Ő szervezte a Berzencei utcai őrséget, ő védte meg a Ferenc tér sarkán a Közért üzletet a kifosztástól, miután ezt a feladatot a lakossággal együttesen megállapodva ő kapta. A Berzencei utca Mester utca torkolatát védte, kinn volt a Laki hegyen a rádiókábelek javításánál velem, ott volt az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, a Pesti Barnabás utcában, amikor éjjel, a Parlamentbe akartunk menni. Ha jól emlékszem, a Parlamentben is benn volt velünk egy ízben, s ott volt talán a Kilián laktanyai nagygyűlésen is.

1956. 11. 07-én halálhírét költötték. Jöttek hozzám, hogy elfogták és megölték „Göndört”, majd azt mondták egyesek, hogy „Göndör” Bécsbe szökött, de mindebből egyetlen szó sem volt igaz. „Göndör” már napok óta nem aludt, s a Berzencei út 13-ban az egyik lakásban lefeküdt, hogy néhány órát pihenhessen. Ott leltem meg, s összeszidtam, amikor ilyen izgalmakat okoz feleslegesen. Szóljon, ha lefekszik aludni.

Igen kevés alkalmam volt „Göndörrel” beszélgetni, de néhányszor összekaptam vele azért, mert nem tartott rendet és a nőket /a női rendőrszálláson/ engedte, hogy egyik-másik fiúval együtt háljon. Nem vagyok ellensége a fiatalság szerelmi téblábolásának, de ezekben a napokban a rendet fontosabbnak tartottam mindennél. A nő után, vagy vele együtt a nő következik, részeg fegyveres ember pedig könnyen elsüti a puskáját. Az itallal táplált harci kedvre van az angolnak egy gúnyos, de nagyon igaz mondása: „Lutsh Kurage” – Rollandi kurázsi.” Olyan emberre mondják, aki addig bátor, míg az ital fűti, utána ő a leggyávább kukac. Ilyen nem volt a Tűzoltó utcában, egyetlen esetet kivéve, egy civil bácsit, aki a garázzsal szemben levő ház pincéjében a saját italával leitta magát és mindenáron fegyvert akart. Kapott egy karosszéket, bele lett ültetve, s a lakók őrizték a kijózanodásáig.   

„Göndört”, amikor a karhatalom megalakulásáról szó esett, majd pedig megalakult a Nemzetőrség a IX. ker. rendőrségébe jelöltük, a Forradalmi Ifjúság Tűzoltó utcai csoportjából. Azt hiszem ebben a jelölésben helyesen jártunk el, Göndörből kiváló, harcos rendőr válhat, aki a felfegyverzett népet és a forradalom ifjúságát ott következetesen képviseli.

Summázva: „Göndört is a került egyik, igen kiváló harcosának, s olyan fiatalnak láttam, aki jó barátja lévén a munkás ifjúsággal, a forradalom győzelme után a jampeckedő fiataltól a legcsendesebb és legjámborabb fiatalig, önmagát is képezve és nevelve, személyes példával /amit a forradalom alatt mutatott/ a szocializmus új emberré tudja majd nevelni azokat, akik régen Ilkovicshoz jártak Vagy esetleg nem érdeklődtek hazánk társadalmi, politikai problémái iránt, a szocialista emberré válás útja iránt. Remélem, hogy nem csalatkoztam és nem fogok csalatkozni „Göndörben”.

Megjegyzés: Érdekes jellemzés ez, nem az emberről, hanem az emberre ható ideológiáról, amiből én nem kérek, mert nem vagyok annyira naiv, hogy egy ideológia által hagyjam magam teljesen átnevelni. Ez, egy olyan zsidó mentalitás, amely életét is kész feláldozni ezért az ideológiáért.

Szöszi

, akinek az igazi nevét nem tudja, de talán Rajna Tibor a neve. 18 éves körüli és fodrászsegéd volt. Viselkedése, ötvözete a szocialista és a jampec gondolkodásmódnak. Ő volt az egyetlen, akivel összekülönböztem, mert amikor jöttünk haza a tűzszüneti tárgyalásokról, egyet a levegőbe lőtt. Odarohantam hozzá és felpofoztam, mielőtt megszólalt volna. Ott volt a Parlamentben a Kádár Jánossal és Münnich Ferenccel folytatott tárgyaláson, a corvinisták éjszakai gyűlésén és emlékszem, hogy Köte Sándorral, Nagy Imre titkárával veszekedett, hogy ő nem hagyja a portán a géppisztolyát, hanem azzal együtt jön a tárgyalásra.

Összegezve: Szöszi, a dolgozó ifjúság egyik sajátos típusa volt, aki divatból jampeckedett. Forradalmi munkássága példa lehet a kommunista ifjúmunkásnak.

ROBI: Amit írok róla, egy halottról írom, de hogy csak jót írhatok róla, nem a közmondás miatt van. 18-20 éves lehetett és a Tűzoltó utcában lakott. Ő volt a telefonos, akinek az volt a feladata, hogy mindent lejegyezzen ami a telefonban elhangzott. Lejegyezte azt, amit a Hadügyminisztériummal az újságírókkal és másokkal beszéltünk. Tudott az emberekkel beszélni, akik gyorsan akartak mindent intézni, el tudta igazítani a Kisgazdákat és a Szociáldemokratákat, sőt a Corvinból átlépő fegyvereseket is. Akik halaszhatatlannak mondták az ügyük intézését, azoknak azt mondta: „amíg a forradalom gyalog jár, addig az egyéni ügyek és a pártügyek is tudnak gyalog járni.” Ha valaki erőszakoskodott, annak meg azt mondta, hogy várják meg Angyalt. Hát, ilyen embereket teremt a forradalom. Meghalt, elesett a forradalomért.

SZABÓ JÁNOS

Ő, az, az ember, aki azért jött Budapestre, hogy a Baross utcában 1956. 10. 24-én vizsgázzon gépkocsivezetésből. Úgy, belecsöppent a forradalomba, hogy maga sem tudta, hogy mit fog érte kapni.

Magas, szőke parasztember. Gyorsan, nyíltan é-vel beszél, tiszántúli. Pontosan nem tudom hova való, pedig sokszor beszéltünk róla, hogy a forradalom után, majd elmegyek hozzájuk, s megismerem a feleségét, meg a családját. Egy, vagy két gyermekük van. Velem egykorú lehet, inkább egy-két évvel fiatalabb nálam. Mégis érettebb mint én, koránál idősebbnek látszik. Ahogy az falusi embereknél természetes, holott csak arról van szó, hogy idősebb. A parasztság a városi embernél egy évszázad feudális elnyomással, s ezt a „korkülönbséget” 12 év szocialista irányú fejlődése nem tudta letörni. A paraszt arcán, a ráncok fiatal korban ezt mutatják, hogy nem sikerült a falu és a város ellentétét ezt a legsúlyosabb történelmi bélyeget az 1945-ös felszabadulás óta sem eltüntetni. Azért hát, hogy SZABÓ JANCSI ha fiatalabb is nálam, éppen 28 évesnek kell taksáljam, no de ez őt nem sérti, ha tévedek is. Éppen Pesten tanult a Baross utcai Autóműszaki Iskolában, ott ahol tavaly nyáron, valami apróbb homlokzati sérülést javítottunk, amit még a háború ütött az épületen. Gépkocsivezető lesz belőle, s éppen vizsga előtt állt, hogy „kiütött a forradalom”. Ott volt hát, itt is ragadt Pesten. Akkor ismertem meg, amikor az első meleg ételt vittem a Tűzoltó utcába. Sebesülteket szállított egy IFA kocsival, a Magyar Nemzeti Bank kocsijával. Ezt a kocsit, a garázsipari garázsból adta ki a garázsmester, aki szívvel-lélekkel a fiatalság harcát támogatta. De a gépkocsi, Szabó Jancsi vakmerő vezetői és emberi magatartása és biztossága folytán történelmi jelleggé magasodott előttünk. Szabó Jancsi emberi növekedése, forradalmi tettei, ennek a kocsinak útjából mérhető le. Napokig, a legnagyobb tűzben hordtuk ezzel a kocsival az élelmet a Tűzoltó utcába. Ez a kocsi szállította át a Parlamentbe a Rádió néhány munkatársát 23-a után. Ez a gépkocsi futott végig tankok között Éjjel az Üllői úton, hogy az első, még 23-a utáni tűzszünetről tárgyaljon. Ezen a gépkocsin vittük át JANZA KÁROLY

Honvédelmi minisztert a Parlamentbe a HM-ből, majd pedig ez a kocsi vitte, a fegyveres harc vezetőit vissza a HM-ből a Tűzoltó utcába, olyan körülmények között, ami talán a forradalom legveszélyesebb útja volt. Mert a Parlamentben Janza miniszter megígérte, hogy kétnyelvű /magyar-orosz/ úti levelet ad a gépkocsinak és 10 utasának, amely igazolja, hogy fegyverszüneti tárgyalásra jöttek, s az utat, szabadon kell hagyni részükre. Amikor az ígért papírt, Házi, vagy Hazai, /lehet, hogy más nevű/ nem emlékszem pontosan/ vezérőrnagyhoz mentünk, aki hívatva volt ezt kiadni, valaki telefonált, hogy ne adják ki az igazoló levelet. Ez nélkül indultunk vissza. Az Üllői úton állt a harc. A tűzszünet és a szabad út, ígéret maradt ezen a napon. Szabó Jancsi bátran vezette a kocsit a tűzben is, erre bizonyíték a kocsi állapota: a lövések nyomai, a leszakadt ajtó. Ezzel a gépkocsival mentünk KÁDÁR JÁNOSHOZ azon az estén, amikor a közös nyilatkozat született és ezen az autón vittük éjjel haza HONT FERENCET Budára tankok között. Ezeken az utakon, Szabó Jancsi, országunk érdekeinek szolgálatában vizsgázott gépkocsivezetésből, bátorságból, higgadtságból, szocialista emberi öntudatból. Én ezen a gépkocsin sokkal jobban „otthon éreztem magam” ahogy azt városiasan mondják, mint Darvas József népművelési miniszter gyönyörű, modern, luxusautóján, amit elsőrangú sofőr vezetett, rádió is volt benne, de én Szabó Jancsi mellett ültem, s abban az autóban mindig az volt az érzésem, hogy idegen vagyok, még úrnak néznek az utcán az emberek. Hiába mondták nekem, hogy a Parlamentben „nem lehet országos ügyet IFA gépkocsival képviselni”, mi azért csak ezzel mentünk, hacsak nem vitték az élelmet, vagy sebesültet szállítani. Ez a gépkocsi és Szabó Jancsi és mi is egy jóvátehetetlen hibát követtünk el, azt, hogy Kádár Jánost nem tudtuk kihozni vele a Tűzoltó utcába. Sok minden másként folyt volna akkor le.

November 4- e után, s már 3-a után is Szabó Jancsi az élelem elosztását, a ruha elosztását a Tűzoltó utcai központ rendbetartását látta el, s ebben a munkában is nagy odaadásról, türelemről, józanságról és helyes ítélőképességről tett tanulságot. Nem hagyta, hogy „Csáki szalmájaként elhordják az ennivalót, a ruhákat, hogy a fegyvereket gondozatlanul hagyják. Erélyes volt és önállóan intézkedett a sokszor felelőtlen jövevény emberekkel szemben, akik azt hitték, hogy a forradalom csak egyes emberek javulására, gyarapodására szolgált. Ezekkel szemben megvédte a közérdeket, a forradalom érdekeit. Dicséretére legyen mondva, hogy ugyanabban a barna „ördögbőr” csizma-nadrágban mellényben és parasztcsizmában volt még november 8-án is, amiben Pestre feljött, önzetlensége nem egyedülálló, de kimagaslik a Tűzoltó utcai forradalmárok között.

Vasárnap hajnali támadástól kezdve a Viola utcát védte kisebb csapattal, s ebben a védelemben is éppen úgy megállta a helyét, mint a gépkocsivezetésben.

A lakosság nagyon megszerette őt, mert a vidékről hozott élelmiszer felesleget gondosan raktározta és rendben kiosztotta a terület lakói között. A fennmaradt húst, a mészárszékbe vitte, s ott, a forradalmárokkal kimérette. Mivel ingyen hozták vidékről, természetesen úgy kapta a lakosság is.

Minden este, vagy éjjel, amikor volt időnk egymásról néhány szót beszélni magánügyekről, arról beszéltünk, hogy milyen jó volna békében is együtt dolgozni. Arról folyt a szó este, mint este, hogy holnap talán már hazamehetünk családunkhoz, s ehetünk otthon egy hazai vacsorát. És arról is, hogy milyen terhes és nehéz munka a forradalmi harc munkája, mennyire megerőltető ez nekünk, hiszen mi, fát ültetni és házat építeni születtünk, nem fegyverrel védeni a fát és a házat. Ilyenkor úgy hiszem, hogy nagyon közel kerültünk egymáshoz és tökéletesen egyet értettünk.

Így áll előttem Szabó János parasztforradalmár, a zöld IFA kocsi sofőrje, akiben Isten tudja és mégis csak a munkás-paraszt szövetség falu-város ellentét megszüntetésének nagyszerű harcát látom, akkor is, ha a Tűzoltó utca nem az ország közepe volt ahhoz, hogy letöröljük a parasztság korai ráncait a jövendő parasztságának arcáról.

 

PAPA: Középtermetű, sovány, magas homlokú férfi. Gesztenyebarna hajú és PAPÁNAK hívtuk. Nem lehetett több 35 évesnél.  Sokszor állt hallgatagon a garázskapuban őrséget. A Berzencei utcai ház kapujában is, ahol lakott. Már 23-a után is részt vett a fegyveres harcban és mindvégig kitartott. Olyan ember volt, aki végtelen kitartással és következetességgel harcolt az igazságért.  Nyugodt ember lévén, egyszer mégis elvesztette higgadtságát a Kilián laktanya egyik ülésén. Mi a fenét torzsalkodtok itt? A jövőnkről van szó, nem vezetők személyéről. S, ott akarta hagyni a gyűlést! Nem tudom, hogy mi lehetett a PAPA foglalkozása. Odajött hozzám és azt mondja: Angyalkám! Két nap óta állok itt őrségben, már mindenki vett fel magára kabátot, csak én nem. Fázom. Egy rendőrkabátot kapott a Papa. Ha én nem hozom ki a kabátot, ő nem megy be érte, mert ő nem tud kérni- mondta. Az utolsó napokban leverten őrizte a BM garázs kapuját, de nem kérdezett, nem panaszkodott, pedig többen kérdezték, hogy mi lesz velünk? Erre, én sem tudtam a választ.

Ősszegezve: A Papának, annak a munkásnak az alakját láttam, aki tűr csöndesen a maga egyéni és történelmi igazának tudatában, s csak akkor robban ki belőle az elkeseredés, ha a vezetők civakodását látja. Ezt bizonyítja a Kilián laktanyai eset. Őrá ráillik Vörösmarty igéje, pontosan kifejezve álláspontját: „itt élned, s halnod kell”.

 

GYUSZI: Ha róla beszélek, egy egész kis csapatról, hogy szóljak, akiknek ő volt a vezetője. 23-24 éves, vékonydongájú fiúról lesz itt szó, aki csoportjával a Corvin mozitól jött át, azt hiszem, hogy október 26-27-én, azzal, hogy ott nem tud megmaradni, mert ott örökké civakodnak a vezetők, marakodnak egymás közt, politikai vitákat hajszolnak és nincs egyetértés. Akár engedem, akár nem, ő itt marad, adjak neki munkát. Az őrizetükre bíztuk az Erkel utcai garázst, ugyanolyan feltételekkel, mint a Tűzoltó utcában volt: gépkocsit csak tulajdonosaik, illetve a kórházak, a kerületi Tanács és olyan személy vihet ki, akinek erre engedélye van a Tűzoltó utcából az én aláírásommal. Az Erkel utcai garázst őrizte két ember az utolsó napig, az ottani garázsszemélyzettel közösen, s az élelmet részükre a Tűzoltó utcából vittük. Néhányszor személyesen én.

Gyuszi vezetésével mentek ki a Dandár utcai rádiószerelők és ezt a munkát is kifogástalanul végezték el.

Sajnos, nem tudom, hol lakik ez a fiú, hogy mi a szakmája és mint magánember, nem volt alkalmam megismerni, mert az utolsó napokban a Viola utca – ahol ő is volt – erős tűz alatt állt, s minden figyelmünket a védelem kötötte le. Csak ezzel foglalkoztunk, magánügyekre nem futotta időnkből.  Mégis, abból, ahogy a feladatot végrehajtották, ez a kép alakult ki bennem Gyuszusról, akit magamban mindig „bőrruhásnak” hívtam /motoros ruhában volt a harcok alatt/, hogy elsőrendű emberrel állok szemben. Határozott, megfontolt szavai, s az, hogy a Corvin mozitól azért jött át a Tűzoltó utcába, mert ott széthúzás és intrikák ütötték fel a fejüket, s a forradalmi harcban ez, az erők szétforgácsolódásához vezet, azt mutatják, hogy ez a fiú és csoportja, közös nemzeti ügynek tartja a forradalmat és tudta, hogy a forradalom győzelméért kell a forradalomban harcolni és dolgozni, nem pedig vitatkozni. A viták, a forradalom győzelme után is lefolytathatók. Ilyenformán, Gyuszi tevékenységét és magatartását a forradalomban egyértelműen nagyon hasznosnak tartottam és tartom.

 

TIBI és SANYI:                                           /Erdélyi?

Két katonatisztről lesz itt szó, azért együtt kettőjükről, mert nem tudtam soha, hogy melyik-melyik. Együtt ismertem meg őket, ők nagyon jó barátok is voltak, így nem teljesen önkényes, kettőjük együttes bemutatása, bár mindem bizonnyal, nézeteik és tevékenységük, két különböző ember eszméit és munkáját jelentik s egy nevezőre hozni csak papíron lehetséges őket. Kb. 1956. 10. 26-27-én ismertem meg őket. Mindketten egészen fiatal emberek és egészen fiatal tisztek voltak. 22-24 évesek. Az egyik hadnagy, a másik főhadnagy. A Berzencei utcában Orbán Laciéknál ismerkedtünk meg, ahol ők pihenőt tartottak, mert úgy tudom, igyekeztek valahová, hogy honnan jöttek, azt nem tudom. Lényeges az, hogy nem mentek tovább, hanem itt maradtak köztünk, s ezzel a forradalmi csoport, katonai „szakértőket” is számon tarthatott már sorai között.

És nem akármilyeneket! Hanem fiatalokat, akik, a népi demokráciában lettek tisztek, akik nem viselték magukon a kapitalista múlt gazdasági és szellemi bilincseit, hanem szívvel-lélekkel a szocializmusért harcoltak. Úgy tudom, mindketten a pártnak is tagjai voltak. Ha nem is, de marxista-leninista volt min a kettő.

Molnár Miklóst és feleségét, kettőjük közül, az egyik őrizte és védte a „listázók” ellen, ugyan ő tartotta a BM garázs tetejéről a Tűzoltó utca Viola utcai bejáratát az utolsó napon is és velem volt, amikor Dudás egyik emberét, aki Dudásnak akart párthíveket toborozni, eltanácsoltuk a közöttünk való felesleges „agitációtól”.

Mindketten részt vettek a HM forradalmi bizottságának október 23 és november 4 –e közötti ülésein, ahol a szocialista forradalom eszméit és álláspontját képviselték és harcoltak az ellen az irányzat ellen, amely katonai diktatúrával akarta az ellenforradalom útjára terelni a forradalmat. Határozottan képviselték azt az álláspontot, hogy a forradalom győzelme, a felfegyverzett ifjúság és munkásság, a forradalom katonai, rendőri és helyvédelmi alakulatainak egységes vezetése és tevékenysége mellett biztosítható. Ennek az álláspontnak védelmében vettek részt a HM-ben tartott gyűléseken, ahová Csongovaival együtt mentek el. Ha jól emlékszem, /nem biztos/ részt vettek Csongovaival együtt az MDP KV Nádor utcai ülésén is Kádár János kívánságára 1956. 11. 01-én, vagy 02-án.

Mindkét tiszt munkásságát, harcát nagyon fontosnak tartottam és tartom. Személyükkel, mintegy képviselve volt a Tűzoltó utcában a népi demokrácia tisztikara, akik katonai kérdésekhez, főleg szervezeti kérdésekhez, egyáltalán nem értettünk, ez biztosított arról, hogy katonai kérdésekben foglalt álláspontunk a fiatal, új, a népi demokráciában nevelkedett katonák és tisztek marxista-leninista állásfoglalásával azonos. Ők voltak a biztosíték arra, hogy nálunk a Tűzoltó utcában semmiféle reakciós „katonai” eszme nem tud tért hódítani. Rajtuk kívül nem is volt nem is volt és nem is jelentkezett egyetlen tiszt sem, aki a horthysta vagy másféle, de szocializmus ellenes állásponttal, vagy tevékenységgel kísérletezett volna. A többi katonák, mind sorkatonák, tiszthelyettesek és BM. sorozott katonák voltak.

Összefoglalva: Tibi és Sanyi puszta jelenléte is erősítette bennünk a hitet, hogy a nép célkitűzéseiért helyes módszerrel harcolunk. Tevékenységük pedig úgy érzem, a legjelentősebbek között kap helyet, amit a forradalmi ifjúság katonai vonalon tett.

 

SZIRMAI OTTÓ:   1926 .11. 16- 1959. 01. 22.

 

Magas, fekete, hullámos hajú férfi, 28-30 éves. Széles gesztusokkal beszél, de szavait csak egyik kezével kíséri, mert a másik kéz „vak” gyerekkori paralízises megbetegedés miatt fejlődésben megállt és gyermekkar és kéz maradt.

Beszéd közben mosolyog és nemcsak a szájával, de a szemével is, s ha nem, akkor nagyon dühös, vagy cinikus, vagy nagyon élesen összpontosít valamire. Vidám, és „nagyszívű” ember szeret mindenkit, akiben az emberség legkisebb szikráját is felfedezi. Azt hiszem, hogy ő alapjában azért kommunista, bár nyolcadik, vagy kilencedik gyereke egy proletár családnak, s ma sem él feleségével és két gyermekével fényes körülmények között, valahol a peremvárosban.

Szirmai, a rádió dramaturgja. Nem tartották őt nagy tehetségnek, s úgy tudom, hogy csak azért nézték el neki állítólagos középszerűségét, mert munkás gyerek és mert párttag. Egy ideig párttitkára is volt a rádiónak, de nem arról beszélt nekem, abból az tűnik ki, hogy nem volt megelégedve saját párttitkári munkájával. Általában Szirmait az jellemzi, hogy mindig elégedetlen önmagával. Egy kicsit kételkedik a képességeiben, s ezt helyenként nagyzolással, máshol – baráti körben – kíméletlen önbírálattal takarni igyekszik. Pedig ez az ember elégedett is lehetne /ha nem volna kommunista/ sőt, öntelt is. Az, amit a forradalomban végzett, önteltté is tehetné, de bizonnyal egyéni és önző céljai voltak, s ezekért is küzdött, azért nem lett öntelt soha. Azért, mert nem titkolta önzését, hanem mindenki előtt nyíltan, önként bevallotta.

S erről szólni kell:

Tíz forradalmárról mondtam el eddig ismereteimet, meglátásaimat. Úgy tüntettem fel őket, mintha mindegyik bárányfehérségű és tisztaságú, egyéni érdekeit megvető született altruista lenne, aki születése pillanatától, e sorok bezárásáig, csak a köz-jón, a haza javán, a szocializmus ügyén fáradozik, s mindegyik, mintha szerzetesi esküt fogadott volna: forradalomra, önzetlenségre, halálig való kitartásra, egyéni érdekeinek, életcéljainak, polgári életének feledésére. Nem, nem így van. Ha így lenne, csupa használhatatlan gépember tevékenykedett volna a forradalomban, s nem is merülhettek volna fel problémák, amit megoldani éppen a forradalom hivatott. Igenis, mind a tíz embernek önző, egyéni céljai is voltak, ezekért a célokért harcoltak, de ezek a célok egybeestek a forradalom célkitűzéseivel, s így, senkinek nem volt szüksége arra, hogy elmondja: én, aki 650 Ft legkisebb fizetést akarok, hanem 900 forintot, én nem akarok három családommal pincelakásban lakni, építsünk több lakást, én nem akarom azt írni az újságba, amit parancsol az önkény, hanem azt, amire a marxizmus igazsága tanít: az életet, stb, stb… Benne volt ez abban, amit mi, röviden így fogalmazunk meg: független, demokratikus, semleges és szocialista Magyarországot akarunk, ahol az egyén szabadságjogait az általános megbékélést biztosítja. No, aki ezzel egyetértett harc közben, hogy általános megbékélés kell, ha egyetértett azzal, hogy csakis szocialista alapon lehetünk függetlenek, csak az tudja, hogy ebben a 900 Ft is, a lakásépítés is, a szabad véleménynyilvánítás is benne van. Ezért nem beszélhetünk soha egyéni érdekeinkről, céljainkról.  

Erről egyedül Ottó beszélt. Ő pedig így: én fogom megírni ennek a forradalomnak a történetét és annyi pénzt keresek vele, hogy veszek egy új lakást és utazni fogok. Ennek a célnak érdekében ment Szirmai Ottó, a legnagyobb tűzbe. Mentett ki egy francia újságírót, sebesültet, a halál torkából, s éjt nappallá téve, oktatta a fiatalokat, akik nagyon sokat köszönhettek neki, mert rendet tartott, beosztást teremtett a rengeteg tennivaló között, többek között fegyverrel kényszerített egyszer arra, hogy hajnalban feküdjek le végre.

Igazi író volt, amikor megszólalt, mindent csak úgy tudott értékelni, ahogyan az majd könyvében megjelenik. Éppen ezért minden nehéz napnak örült. Minden nehéz kérdésnek örült és duplán, ha túljutottunk rajta. Ez a lelkesedése vitte őt odáig, hogy a végén már lassan a regényt is elfelejtette, s mindent csak a forradalom érdekében csinált. Ha elragadta a lelkesedés, marhaságokba is beleugrott, mert minden álláspont, minden történet iránt érdeklődvén, szédületes tömegű anyagot raktározott el a fejében, s az adathalmaz között állandó szellemi saltó-mortálékat csinált. És fejbe kólintva őt egy darab valósággal kellett ismét talpra állítani. Megvallom, mindig féltettem, hogy”bedűl” valami ellenforradalmi elméletnek, de azt szerencsésen kikerülte 1956. 11. 16-ig. mikor utoljára beszéltem vele, reggel a Péterffyben.

Néhány héttel a forradalom előtt ismertem meg az --------- cukrászdában, ahol Gálival beszélték meg a „Szabadsághegy” rádió bemutatóját, késő estig együtt maradtunk, s beszélgettünk Ottó tervéről, egy könyvről, amelyben meg fogja írni – dokumentum jelleggel – a külföldre szakadt magyarok sorsát: az elproletarizálódást és a kiemelkedést a kivándorlottak közül. Ragyogó könyv lett volna, melyben kiváló zeneszerzőnk /pl. Joseph K…muzsikusok /mint Fricsei, Marton, Dolmácsi/ filmesek, /Korda, Szőke, Szakáll/ - s a gazdasági élet jelentős emberei, tudósai /Szentgyörgyi Albert/ mellett, mint kiváló ellentét, a kivándorolt tömegek elesettsége és hazátlansága állt volna. Mindez képekkel és több nyelven kiadva. Nos, erről beszéltünk késő éjszakáig aztán még egyszer találkoztunk Káldor Verával /Olef felesége/ ahol piknik volt és rossz hangulat és unalmas társaság. De elhozta Ottó is a feleségét magával, aki nagyon szeretetreméltó asszony és igen szereti férjét és családját. A két gyerek, fényképen tündéri pofa. Ezután Ottót nem láttam, csak a forradalomban. Hogy pontosan hol, a Bródy Sándor utcában, vagy a Parlamentben már, a Rádióban ugrott a nyakamba, s jelentette ki, hogy velünk jön, már nem tudom. Jött és ott volt, ott maradt. 1956. 11. 05-én, vagy 6-án átvergődött a sebesült franciával az Üllői úton, s visszajönni nem tudott. Legközelebb november 12-én a Péterffy Sándor utcában találkoztunk, miután előzőleg a Vorosilov úti színész diákotthonban összeakadtunk. Ide én Csurka Pistának vittem röplapot, de nem leltem ott, helyette Ottót találtam meg újra. Ottó járt el az Írószövetségi fiatalokhoz, telefonált, tartotta a kapcsolatot a világgal, amitől a harcok alatt, teljesen el voltunk szorítva. Rádió, újság, telefon híján a világot csak a közvetlen tapasztalat jelentette, amit magunk körül láttunk. Ottó igyekezett felvenni újra a kapcsolatot az ismerősökkel, s ez sikerült is.

Minden munkában, mit végzett, rend jellemezte, ezt a nagyon érzékeny tanító-típusú embert. Ezért szerettük – én is ezért szerettem, s még egy dolog miatt, mert vele együtt vált világossá előttem, hogy az általános megbékélés a marxista-leninista elméletnek szerves része. Hiszen csak a forradalom győzelme után, a munkásosztály hatalomátvétele után, a burzsoáziánk, mint osztálynak, a kapitalizmusnak, mint társadalmi rendnek megdöntése és szétzúzása után lehetséges és szükségszerű, s homlokegyenest ellentéte a szociáldemokrata, s más címszó alatt burjánzó „osztálybéke” fogalmának és gyakorlatának. Mint ott a proletáriátus és burzsoázia osztályharcának elkenéséről van szó „osztálybéke” címén, addig általános megbékélés abból következik, hogy a proletáriátus megdöntötte forradalmi úton a burzsoáziát „kisajátította a kisajátítókat”, s önmagával együtt az egész társadalmat felszabadítja. Ez pedig a forradalom utáni általános megbékélés nélkül lehetetlen, elképzelhetetlen. Ezt, Szirmai Ottó nélkül soha nem értettem volna meg, hogy igen, hát sokkal később.

MEGJEGYZÉS: Lehet, hogy más számára ez érthető, de én nem értem meg és nem is akarom ezt a marxista jellegű eszmefuttatást.

 

„RÓZSIKA”:

A nők közül, akik velünk együtt harcoltak Rózsika, a Berzence utcai női építőipari munkásszálló fiatal, feketejajú Rózsikája az első, aki mindig előttem áll, s szorgalmával, fáradhatatlan munkájával biztosította a meleg reggelit, vacsorát, főzte az ebédet a legerősebb aknázások idején is és ezzel megteremtette a lehetőségét annak, hogy ne éhesen és fázva, hanem meleg élelemmel ellátva tudjuk tartani magunkat. Rózsika a munkáját úgy végezte, mint ahogy anya látja el gyermekeit, mosolyogva és aggódva értünk, mindannyiunkért, akik harcoltak a forradalom győzelméért.

Rózsika, malterhordó lányként dolgozott, valamelyik építőipari vállalatnál. Munkáslány volt azok közül való, akik a legnehezebb munkát végzik az épületen. Sokszor kiállt éjszaka őrségbe is a szálló elé, ha a fiúk már elálmosodtak, a fegyverrel a kezében védte az utcát. Azt hiszem, hogy tettei és magatartása, a magyar nők hazafias, honleányi hőstetteinél cseppet sem kisebbek, semmivel sem kevesebbek.

 

„KICSI”

Így hívtuk azt az alacsony, 17-18 éves kislányt – szintén építő ipari segédmunkás volt – aki 23-ától kezdve részt vett a forradalom harcaiban és végig fegyverrel a kezében, együtt harcolt a fiúkkal. Én nem tudom, hogy a körülmények, a temperamentuma, vagy harcias alaptermészete hozta őt a fegyveres forradalom harcosai közé? Nem tudom, talán valamelyik fiú mellett tartott ki olyan bátran, vagy a forradalom viharossága kapta el őt is, mint annyi fiatal lányt még Budapesten, bizonyos az, hogy szilárd és tiszta jelleme használt ott is példával, saját magatartásával bizonyította, hogy a nő, egyenrangú a férfivel a harcban is, nemcsak a munkában. Azt az új szocialista erkölcsöt testesítette meg ő, amiről nagyon sok szó esett, de bizonyítást csak itt, a forradalomban nyert. Azért kicsit, igen nagyon tiszteltem és  szerettem, s valahányszor találkoztam vele őrségen, munkában /kinn volt a Lakihegyen is/ mindig megcsókoltam Őt, mintha édestestvérem, vagy húgom lett volna.

 

„KECSKÉS DOKTOR”

A Péterffy Sándor utcai kórház küldte ki őt két önkéntes ápolónővel, akik a BM alkalmazásában voltak a forradalom előtt, 11. 04-én, amikor egyszerre több sebesültünk volt, s a helyszínen nem volt orvos, magunk nyújtottunk elsősegélyt. Ez a szemüveges, kedves, szőke fiatalember, öt napig, éjjel nappal szolgálatot tartott kinn, egy ideiglenesen berendezett Tűzoltó utcai lakásban, s ápolta a sebesülteket. Olyan össz tűzön jött keresztül, hogy ha nem Rákosi Mátyás páncélbevonatú autóján végig a városon, bizonnyal ripittyára lövik. De, merthogy hazánk „szeretett atyja” így kellett féltse /vagy csak féltette az életét, s különleges autót csináltatott magának, a mi Kecskés doktorunk életben maradt, s segíteni tudott végig a sebesültjeinknek. De nemcsak itt a Tűzoltó utcában, hanem a Péterffy Sándor utcai sebészeten is Október 23-tól állandóan szolgálatba volt és kötözte, ápolta, operálta a betegeket. Olyan orvosként, aki a halállal és a pusztulással szemben az életet védi s hívatásának teljesítéséért az életét is kockáztatja. Nagyon sok emberről kellene még írni, a két garázsmesterről a BM és a Garázsipari Vállalat garázsmesteriről. Akik éjjel-nappal tartották a szolgálatot a forradalom alatt. Joneskuról és Orbán Zoliról, Laciról, akire rálőttek, amikor Csongovaival, aki a városban volt autót vezetett, a női munkásszállás többi lányairól, akik főztek és takarítottak, sebesülteket szállítottak, az állásokhoz hordták a meleg ételt, a benzint és a lőszert, a BM 40 sorozott katonájáról, akik velünk együtt harcoltak, a Kiliánból szabadságolt katonákról, akik közénk álltak 11.04-én. Az ifjúságról még sok-sokról, a „kis filozófusról”, aki minden nap elment még újságért is, hogy harc közben tudjuk, hogy mi történik az országban, a világban. „Röfiről” a gépészmérnökről, aki fegyvereket javított, a lakosságról, még sok asszonyról, férfiról, akik főztek, barikádot építettek, lőszert hordtak a barikádokhoz. Persze kellene még beszélni azokról is, akik nem tűzték ki a vörös zászlót november 7-én, akiknek nem tetszett, hogy nem adjuk oda magunkat a Kisgazda Pártnak, vagy a szocdemeknek, vagy Mindszenthynek, de ha ezekkel is foglalkoznánk, akkor külön száz oldal kellene.

Erre nincs hely és idő sem.

 

                                                                                          Angyal István s.k.

                                                                                           1956. XII. 04.

 

 

Dobos Jenő Gáborján

1930. 08. 08.

Faragó Zsófia

BM dolgozó

Budapest, IX. Berzencei út 13.

 

Mit tud, a Ferenc tér 15. sz. alatt „Göndör” nevezetű fegyveres szervezet forradalmi csoportról, annak tevékenységéről?

1956. 10. 23-án este 22-re bementem a Pannónia garázsba szolgálatra, mint érkeztető. Mivel a közlekedés bizonytalan volt, gyalog kellet bemennem. 10. 24-én délután jöttem haza. Úgy indultam el, hogy estére jövök haza aludni. 10. 25-én reggel, a rádió közölte, hogy mindenki menjen a munkahelyére, így reggel én is elindultam, bár a közlekedés már nagyon bizonytalan volt és már fegyveres harcok is voltak. 1956.10. 25-30-ig a munkahelyemen tartózkodtam. 10. 30-án este 16: 30- és 20 között, a feleségem telefonált, majd a telefont átadta egy honvéd főhadnagynak, /Kallusi/, aki telefonon kérdezte, hogy hányan vagyunk, mennyi a fegyverünk, lőszerünk. Utána odahívtam Elek István r. hadnagyot és átadtam neki a telefont további beszélgetésre. Ő, tagja volt a Forradalmi Bizottságnak, ezért leszerelték. Ezen kívül György Zsigmond, Kovács Ferenc, Pál István is tagjai voltak a Forradalmi Bizottságnak. A telefonos beszélgetés után Elek István összehívta az ott tartózkodókat és közölte, hogy beszélt a Forradalmi Bizottsággal és tegye le mindenki a fegyvert, nehogy valaki ellenálljon. Este, 21 óra körül érkeztek oda a honvéd fhdgy. és a „Cigány” Onestyák László és még többen, de már nem emlékszem rájuk. Ők, egy tgk.-val jöttek kb. 10-15 állig fölfegyverzett géppisztolyosok és golyószórósok. A két honvédtiszt személyleírása: sovány arcú, jó magas, szőkés, 28-30 éves lehetett. A hadnagy tüzértiszt, telt arcú, kisebb termetű derekabb, kb. 28-30 éves lehetett. Amikor a munkahelyemről 6 db. személygépkocsit hoztak el a garázsból. Este, amikor hazahoztak, lefeküdtem. Reggel „Göndör” fölkeresett és közölte velem, hogy maradjak nyugodtan, nem lesz semmi bajom. Ez, 1956. október 31-én reggel volt. Ez nap, senki nem szólt hozzám, odahaza tartózkodtam. 1956. 11. 01-én odahaza tartózkodtam, a lakókkal beszéltem, de a forradalmárokkal nem. Ez nap. Simon Bálint lakásából telefonáltam a munkahelyemre. 1956. 11. 02-án jött a lakásomra egy alacsony, olyan mint a „Cigány" Onestyák László fekete sima hajú, bekötött homlokú, valami parancsnoknak szólították, kb. 23-25 éves, aki közölte velem. Ő tud mindent, menjek közéjük csatlakozzak és bántódásom sem lesz. Én tiltakoztam, hogy nem mehetek, tudják a lakók is többen, hogy hol dolgoztam és ezért agyonlőhetnek. Azzal támasztotta alá, mivel ők már elmentek oda, jöhetnek értem és elvihetnek. Hogy azt mondta és megfenyegetett szóltam a feleségemnek átmegyek és át is mentem az ő kíséretében a Ferenc tér 15 alá a fegyveres csoporthoz. Közölte, várjam meg „Göndört”, aki később kocsival jött és kiállított nekem egy nemzeti színű csíkos igazolványt, ugyanolyat, mint az ellenforradalmároknak. Kb. egy óra múlva „Göndör” közölte a másik ellenforradalmárral, hogy adjanak ruhát is. Kaptam rendőr női zubbonyt, meg egy kis csizmanadrágot, amit egy másik fegyveres adott le. A bekötött fejű bekísért a raktárhoz és Kallusi Sámuel kiadott részemre egy használhatatlan puskát, mivel más, nem volt a raktárban. Ő, felírta a nevemet és a puska számát. Este kb. 20-ig voltam közöttük a kultúrteremben a fegyveres ellenforradalmárokkal.

Mit látott 11.02-án a Ferenc tér 15 alatt?

November 03-án kimentem és az ott levő parancsnoknál jelentkeztem, akiről megtudtam, hogy szabadult rab volt. Délután került ránk a sor, amikor adtak egy igazolást, ami 1956. 11. 05-én reggelig volt érvényes azzal, hogy akkor ismét jelentkezni kell. Ott találkoztam és együtt voltam Hajdú József, Balog Lajos, Márk Jenő, Baranyai Jenő, László János, Hetényi János, akikkel egy helyen dolgoztam, illetve dolgozom. Onnan, este 23:40-kor érkeztem haza. Ekkor éjjel lefeküdtem és másnap, november 04-én bementünk a Berzencei út 13 pincéjébe és november 08-ig lent voltunk éjjel-nappal. November 05-én ők is lejöttek a pincébe a fegyveres ellenforradalmárok. Láttam a „Göndört, Évát is és több fegyverest, akiket nem ismerek. November 06-án délelőtt mentek el, kértek civil ruhát. Én, „Göndörnek” adtam egy öltönyt. Akinek nem sikerült és disszidálni akart, az egyenruhába ment el. Amikor már ki lehetett menni, láttam a Ferenc téren egy kilőtt szovjet páncélautót, de nem tudom, hogy kik lőtték ki. A fegyvert, amit Kallusi Sámuel adott ki részemre egy db. puskát, november 4-ig a lakásomon volt, de amikor megszólaltak az ágyúk felvittem az első emeletre Tóth bácsi lakására, ahol előzőleg az ellenforradalmárok tartózkodtak. November 6-án, amikor a fegyveres ellenforradalmárok elmentek, az ott maradt, fegyvereket, ruhákat kihordtuk a Ferenc tér sarkára. Én kezdeményeztem és a lakókkal együtt hordtuk ki. Tudomásom van még arról, hogy az első emeleten volt géppuska is, aminek a csöve szét volt lőve, azt is elvittük le, a másikat elvitték magukkal. 3-4 géppisztoly, 1db. géppuska, pár pisztoly és puskák. Az elmondottakon kívül, mást előadni nem tudok. Én, november 10-én jelentkeztem a Roosfelt téren a gépjármű osztályon, azóta dolgozom. 

                                                                                                                   Dobos Jenő tanú

 

Ruscsák Lajos

1895 Budapest

An: Kosztka Mária

Lakik: Budapest XII. ker. Krisztina krt. 1.3.

Kulcsár Istvánt, 1956. 11. 01-én ismertem meg, amikor a délutáni órákban szolgálati helyemről Honv.57/85 sz. alakulattól 7 társammal hurcoltak a Ferenc térre.

1956. 11. 01- én 15:30-kor”Göndör”/Wágner István/ társával, köztük Kulcsár Istvánnal fegyveresen behatoltak a fent említett alakulat pénztári helyiségébe és fegyvert szegezve mellemnek, felszólítottak, hogy kövessem őket. Az esetnél jelen volt Tóth Imre hadtáp őrnagy parancsnokom, Hadnagy Vilmosné és Brozsek Pál polgári alkalmazottak. Az elhurcolásom körülményei azt a benyomást keltették, -  amit igazol magatartásuk és kötekedő kijelentésük, hogy meggyilkolnak és utoljára látnak engem. Amikor a szolgálati részt átadtam, kivezettek az udvarra, a várakozó tehergépkocsihoz, amely mellett ott állott Mészáros Géza szállító-rakodó munkás, akit a honvédség tüzelőtelepéről ismertem. A Hős utcai ÉVH-s laktanyába kanyarodott be, de ott géppisztollyal őrt álló Bradács szds. /szolgálati beosztása Zrínyi Miklós Katonai Akadémia/ közölte „Göndör” Wágner Istvánnal, hogy az elhangzott laktanyába csak Zentai alezredes engedélyével lehet valakit beszállítani. A „Göndör” Wágner utasításával gépkocsival először a Köztársaság téri Pártház elé vittek, ahol megmutatták az ott galádul meggyilkoltak tetemeit és „Göndör” Wágner azt a kérdést tette fel, hogy ismerem-e őket? Kérdésére nemleges választ adtam, mert felismerhetetlenek voltak. Mire Wágner István: így fogsz járni Te is Te ganéj fejezte be a kérdést. A Köztársaság térről a Ferenc tér kapitányságra épületébe vittek, ahol előttem ismeretlen felfegyverzett egyének fenyegetései közepett arra akartak rábírni, hogy ismerjem el, hogy a parancsnokságom alatt álló Központi Internáló Tábor, utasítására és személyes tevékenységemmel is több száz foglyot kínoztattam, illetve fölakasztattam.

 MEGJEGYZÉS: Ruscsák és a hozzá hasonlók, azokat az utasításokat hajtották maradéktalanul végre, amit a Szálin bérenc négy zsidó nekik kiadott. Ezért a pár sorért, engem is egyesek antiszemitának neveznek, pedig csak a véleményemet írtam le erről a kérdésről, de ezt én vállalom is, csak az a legnagyobb probléma, hogy megtanították velünk, hogy mindig eláruljuk egymást, hogy megdicsérjenek bennünket azok, akiknek az érdeke ezt kívánja. Sajnos, ma sincs ez másként, mert most is az idegenek akarják megmondani, hogy nekünk mi a jó. 1956-ban sok zsidó mellénk állt, mert harcunkat igazságosnak ítélte, de nekik sem volt kímélet.  Ruscsáknak is most nagy a szája, mert visszajöttek, akiket eddig ő is kiszolgált, amikor pedig nem voltak itt, ő is bebújt volna az egérlyukba is egy kis biztonság reményében.

A tarthatatlan vád ellen határozottan tiltakoztam, ami nem sokat használt, míg végre azt feleltem, hogy legjobban tudja bizonyítani dr. Münnich Ferenc volt elöljáróm, a jelenlegi belügyminiszter, hogy az ellenem felhozott vádak valótlanok. Erre a kijelentésemre Göndör-Wágner István az a rohadt stir (hiányos a szöveg) ide hozzuk melléd és kinyírjuk, mint a többi gazembert. Később ismét behoztak az I. emeleten berendezett fogdából és ismét arról faggattak, hogy ismerjem be a többszörös gyilkosságot. Mindkét esetben jelen volt Mészáros Géza, akitől bizonyítékokat kért. Mészáros Géza ugyanazokat a vádakat hangoztatta, mire én ismét (hiányos) az ott jelenlevő kb. 12 fegyveres csoporttal. Hogy Mészáros (hiányos) valótlanok és neki az adta az impulzust az én lehurcolásomra (hiányos) egy nagymérvű, a honvédségnél elkövetett nagymérvű lopás eg (hiányos) szese volt amiért a bíróság elítélte. Erre a kijelentésemre (hiányos) állapítottam, hogy kb. 4 ember, de hogy kik nem tudom egész (hiányos) hatóan megemlítették, hogy ez nem a mi ügyünk, ez személyi ügy (hiányos) mit csinált, harcolt-e ellenünk, minket az érdekel. Ismételten (hiányos) ember kiklétét a legjobb szándékkal sem tudtam megállapítani (hiányos) ezután ismét felvittek az I. emeleti zárkámba amelynek folyosói aj (hiányos) udvari elé géppisztolyos őrt állítottak. 11. 2-án a reggeli (hiányos) ismét kihallgatásra vittek, majd élelmet adtak és újból az e (hiányos) hangoztatott vádak alapján kezdték meg kihallgatásomat. Mik (hiányos) határozott tiltakozásom és az ő faggatásuk eredménytelen maradt (hiányos) esti órákig nem hívtak és nyugton hagytak. 3-án reggel amik (hiányos) szállítottak a főkapra akkor ismét ott láttam és sebhelyes (hiányos) határozottan felismertem Kulcsár Istvánt, aki ez alkalommal f (hiányos) őrszolgálatot teljesített a bejárati rész üvegfalánál. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy velem nagyon fenyegető szava (hiányos) magatartást nem tanúsított, csupán segédkezett az elhurcolás (hiányos) tásában. Kulcsár Istvánt két esetben láttam: 11. 01-én és 3-án. Mindkét esetben géppisztollyal fölfegyverkezve.

                                                                                                            Ruscsák Lajos.

BM. Budapesti Rendőr Főkapitányság

„R” csoport osztálya.

Tanúkihallgatási jegyzőkönyv.

Készült: 1957. március 27-én az „R” csoport hivatalos helyiségében.

Németh István

1939. Budapest.

An: Horváth Julianna.

Budapest, Mária Valéria telep 33-as ép. 181-es ajtó.

A „Göndör” csoportban részt vettem a Ferenc Tér 15 alatt. 1956. 11. 02-től 04-ig fegyveres kapuőri szolgálatot láttam el. 1956. 11. 02-án este, két személy akart elmenni a ház előtt és igazoltattuk a „kis cigány” gúnynevű társammal és a két személyt átadtuk „Göndör” nevű csoportvezetőnek. Ő, később közölte velem, hogy mindkét személy ÁVÓ-s volt, amit az igazolványaikból állapítottak meg. A kihallgatást „Göndör” és Kallós végezték. Hogy mit kérdeztek tőlük, azt nem tudom, mert nem voltam jelen a kihallgatáson. Kallós volt az a személy, aki engem fegyverrel ellátott. 1956. 11. 04-én 07- kor, a csoport egy része, a Tűzoltó utcába ment át, „Göndör”, Kallósi, köztük én is, 9-en a Mester utcába mentünk át és ott foglaltunk tüzelő állást. . A „kis cigány” nevezetű személlyel, kb. fél óra múlva visszamentünk Ferenc tér 15-be, az ottmaradt fegyverekért és ekkor találkoztunk, az épületből kijövő „Göndörrel” és Kallóssal. Mi, bementünk az épületbe és az emeleten az általunk előállított két személyt, akinek az egyik lába műláb volt, illetve sántított /halva találtuk, akikből még frissen folyt a vér. Mindkét személy mell és gyomorlövést kapott. Állítom, hogy ez időben közülünk az épületben csak „Göndör” és Kallósi tartózkodott. Mindkettőnknek az volt a véleménye, hogy a kivégzéseket a fent említett két személy követhette el.

1956. 11. 04 után 2-3 alkalommal voltam Kallósi Sámuel Bokréta úti lakásán és egyik alkalommal Rácka Ferenc Budapest X. Üllői úti 3-as épület fsz 2 alatti lakos, aki, amikor hazafelé mentünk, elmondta nekem, hogy Kallóstól kapott 3 db. pokrócot és egy rendőrségi pisztolyt. Kallós lakásán, Rácka Ferenc párnája alatt láttam a pisztolyt, mivel egymás mellett aludtunk. Ez után vagy 2 héttel elmondta nekem, hogy otthonról a pisztoly eltűnt és valószínűleg a sógora dugta el. 1957. március elején a rendőrség Ráckát őrizetbe vett. Ezt, barátja, Katona András mondta el nekem.

 

MEGJEGYZÉS:

A szülök aggódnak a forradalomban részt vett fiaik hollétét illetően és ilyenkor olyan dolgokat mondanak el a szomszédnak, ismerősnek, amit nem volna szabad, mert nem lehet tudni, hogy kinek, mit lehet elmondani. Sokszor pedig a résztvevők dicsekszenek a tetteikkel, de olyannal is, amit el sem követtek. Vagy hallottak valamit valakitől és vagy igaz, vagy nem, terjesztik, de nem gondolnak arra, hogy fordulhat a kocka. A forradalom jogos volt, amit Kádár, ellenforradalomnak nevez, pedig ők voltak az ellenforradalmárok, csak arra ő sem adott választ, hogy minek nevezte magát, amikor a Nagy Imre kormány tagja volt? Erre jó lenne, ha más is rájönne! Meg kellene nézni, hogy mit is ír erről a marxista-leninista ideológia 1956 történéseit mindenki úgy mondja el, ahogyan a forradalomban érintett volt, csak az, az ismertebb, amit a felkelőkről írnak, mert mindig a győztes mondhatja el a maga igazságát és belőlük lesznek a hősök is. Mert vagy igaz így, vagy nem, ki meri, vagy merte cáfolni, amit ők igaznak terjesztenek? Milyen ideológia az, amiről egy hithű marxista gondolkodású ember is elítélően nyilatkozik? Angyal István, még az akasztófa alatt is marxista maradt, a többiek pedig nem izmusokban gondolkoztak, hanem az szerint cselekedtek, amit igaznak tartottak. Hogy kinek volt igaza? Rákosiéknak biztos nem, a felkelőket meg sodorták a történések, így ők is sok helytelen döntést hoztak, hiszen a forradalmárok között, mindenféle ember volt. Egy forradalomban sok ártatlan ember hal meg, mert valakik, rossz időben rossz helyen voltak, ezért váltak áldozattá, de sokan, sokféleképpen látják 1956 igazságát, hiszen mind a két oldalon sok volt az áldozat. 1956-os forradalom megtörténtét is a politika idézte elő, mert az oroszok, akkor az érdekeik miatt nem akartak távozni Magyarországról, Amerika pedig a lázítást akarta, de nem segített, pedig lehetősége volt rá, hiszen Frankó spanyol államfő 400000 önkéntest ajánlott a szovjet csapatok ellen, így nekik is lett volna a visszavágás lehetősége a polgárháborúba való nemzetközi brigádok kártevései miatt. Az amerikai- orosz megállapodás a szuezi válság miatt, pedig nem engedte, hogy a spanyol csapatokat amerikai repülőgépeken szállítsák Magyarországra. Ehhez is az kellett volna, hogy a nemzetközi ENSZ erők, meg tudják vetni a lábukat Dunántúlon, hogy jogalap legyen a segítségre.

A felkelők, nem rendelkeztek páncélelhárító eszközökkel, ezért a Széna téri Bányászbrigád, Rusznyák László és Bán Róbert vezetésével, kb. 40 fővel, önkényesen elindultak Ausztria felé, hogy páncélelhárító fegyvereket hozzanak a Széna térieknek. Rossz szervezés miatt, végül is a Szombathelyi Határőr laktanyában 1956. 11. 04-én hajnalban elfogták őket a szovjetek.

A Nagy Imre kormány helyzete, kezdetektől fogva instabil volt, mert szocialista akart maradni Kádár Jánossal, Münnich Ferenccel, Janza Károllyal együtt, hogy csak pár „ellenforradalmárt” említsek, így a szovjet kormány mindenről előre tudott és felkészülhetett a „Forgószél” nevű hadműveletre. Persze később még csatlakozott hozzájuk Biszku Béla is. Hányat vontak közülük felelősségre? Ha a Nagy Imre kormány egységesebb, már a bevonuláskor támadni kellett volna bevonuló ellenséget, de ennek is csak akkor lett volna értelme, ha az amerikaiak, nem csak ígérték volna segítséget, hanem felfegyverezve hozták volna a spanyol önkénteseket. Persze, azt sem lehet tudni, hogy ez hova fajult volna, mert lehetett volna a III. világháború kezdete is.

Utószóként hagy említsem meg, hogy Onestyák László unokahúga Bősze Katalin, több segítséget ígért, fényképekkel együtt, de ennél többet nem tett. Sajnálom.

 

Budapest, 2016. augusztus 27.

Bencze Pali.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.