Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Olvasói levelekre válaszolva

2009.12.20
Így évvége felé, talán én is elmondhatom, hogy nem volt hiábavaló keresni a témát, amihez hozzáfűzhetem, hozzáfűzhettem gondolataimat, és várni arra, hogy vajon hogyan fogadja azt a Kedves Olvasó. Immár három éve, hogy a főszerkesztőasszonytól lehetőséget kaptam nyomtatottan is gondolataim közlésére. Sokszor, szorongva vártam az újság megjelenését, mint egy kisiskolás a vizsga előtt, hiszen szerettem volna jól felelni. De ma is úgy érzek minden cikkem után, hiszen ma már feladatnak érzem, hogy vajon, jól oldom-e meg, mert minden cikk más témáról szól, de mégis van bennük valami közös. Kedves olvasóim reagálása ugyan erőt ad, hogy folytatnom kell, de hagy legyek egy kicsit igényesebb is, mert szeretnék a fiatalokhoz is írni, hiszen az ő jövőjükről van szó, bár eddig is értük írtam, és szeretném, ha ők is megismernék a múltat, aminek a jelen a következménye. Ezzel a jelennel én elégedetlen vagyok, és igyekszem megtenni a tőlem telhető legtöbbet, hogy a gyerekeim, és a fiatalok a jövőben is szabad magyarként élhessenek kishazánkba, és szerte a világban, hogy ne mondhassák rájuk, hogy ti a „bűnös nép” fiai vagytok. Mert nem vagyunk mi bűnösebbek más népnél, és ne hagyjuk, hogy azok bélyegezzenek meg bennünket a jövőben is, akik toleranciákkal visszaélve, szép csöndben elveszik tőlünk életterünket, és csak arra adnak lehetőséget fogyasztott (törvényekkel pusztított) népünknek, hogy a maradék őket szolgálja. Mára már nemzetőr is lettem, és írásaimmal segítséget szeretnék adni a fiatalokat ahhoz, hogy jobban megismerhessék a 1956-os múltunkat is, hogy maguk vegyék kezükbe sorsuk alakítását, a magyar faj mentalitásának megfelelően. Ami akkor nem sikerült, miért ne sikerülne hamarosan? Mert rajtunk múlik, hogy mikor lesz egymás iránt kölcsönös a bizalom.  Talán egy kicsit én is elfogult vagyok akkor, amikor azokra az írásaimra vagyok a legbüszkébb, ami másoknak is tetszett. Egy évvel ezelőtt írtam a Magyar Faj Napja c. írásomat, folytatása volt a Magyar Faj Jövője, amit annak köszönhetek, hogy Bulányi Gyurka bácsi pilisszántói miséjét meghallgattam, az azóta már bennünket fölülről segítő Róvó Feri barátom unszolására. Ekkor kaptam Csányi Imre és Csejte nemzetségfő levelét is, még három levél társaságában, de más cikkekre is kaptam olvasói leveleket. Köszönöm a reagálásokat, jól esett, tudva azt, hogy vannak még akikre lehet számítani. Elnézést kérve a többiektől, de tisztelettel mégis hagy emeljem ki Molnár Imre bácsi levelét Hajdúszoboszlóról, hiszen ez a levél 2009. január 17-én íródott, de én csak október 21-én kaptam kézhez a főszerkesztőasszonytól. Sokáig tűnődtem, hogy vajon hogyan juthatott a szerkesztőség postafiókjába, amikor a borítékon csak a nevem volt feltüntetve és bélyeg is van rajta, hogy a nekem szóló levélért ne kelljen másnak fizetnie a bélyeget. Az Imre bácsival folytatott levélváltások után, kicsit világosabb a helyzet. Imre bácsi, a nekem írt levelet, egy nagyobb borítékba tette egy kísérő levéllel és a szerkesztőség címére elküldte. Hogy kinek is fontos ilyen sokáig „tanulmányozni” ezt a levelet, nem tudom, de Imre bácsi engedélyével közlöm az egész levelet, hogy mindenki tanulmányozhassa egy nagyszerű magyar őszinte, hazájáért aggódó gondolatát. Ugye Kedves Olvasó, Te is visszatartanád ezt a levelet? Talán azért, hogy egy kicsit írjál hozzá, hogy benned milyen a magyarságtudat!
 
„Tisztelt Bencze Pál Úr, Drága magyar Testvérem.
 
A magam és honfitársaim nevében megköszönöm felbecsülhetetlen értékű írásait, amelyek szeretett újságunkban, a Magyar Világban megjelentek. Gyönyörű fénysugár, a hosszú sötét magyar éjszakában. Kérem Önt, hogy ne engedjen a kísértésnek, és ne tekintse kudarcnak, ha késik, mert sokszor késik az, az elismerés amit az író joggal elvár. De el nem késik. És én kérem a Magyarok Istenét, hogy áldja meg az Ön kezdeményezését és adjon sok követőt ennek a sokat szenvedett árva magyar népnek. Olyanokat, akiknek Ön legyen a példaképük….
Röviden: magyar vagyok, bármennyire gyűlölnek ellenségeink, én hálát adok a mi Mennyei Édes Atyánknak, hogy magyarnak születtem. 1917. április 17-én Hajdúböszörményben. Szüleim néhány holdas kisparasztok, 9-en voltunk testvérek. Én a 7. voltam a családunkban, és már csak én élek közülük. Istenbe vetett hitem rendíthetetlen. határtalan hazaszeretet, és megalkuvást soha nem ismerő nemzettudat él bennem. Református vagyok, de tisztelettel nézek fel minden keresztény, keresztyén történelmi Egyházra. Vallási hovatartozása miatt, soha senkivel nem volt nézeteltérésem. Pártnak, vagy politikai szervezetnek tagja nem voltam. Nagy tanítómesterem a történelem. Gyermekkorom óta a nagy írók és szép könyvek szerelmese vagyok. Valami különös, elszakíthatatlan szálak kötnek hozzájuk. És végtelen tiszteletet érzek a mi dicső őseink iránt. Ezt nehéz szavakban kifejezni. Sokszor voltam már nehéz helyzetben, de az isteni gondviselés szeretete mindig velem volt. Megmentette életemet és vigyázott rám…
Tisztelt Bencze Úr, én az Ön írásaival mindenben egyet értek. Egy úton haladunk, azért is van ilyen érzékeny hatással rám. Én a szerény lehetőségeimet teljes mértékig kihasználva küzdök a sátánnal, hogy erőt ne vehessen rajtunk. Mindenütt, ahol lehetőségem van rá, hirdetem a mi igazságunkat. Rövid történeteket, idézeteket, fénymásoltatok és osztogatom, főleg olyan jó magyaroknak, akik tovább adják azt. Ne felejtsük el, hogy Isten kövekből is tud támasztani méltó utódokat. Atillát, Árpád nagyfejedelmünket, és sorolhatnám a végtelenségig.
Hajdúszoboszló, 2009. január 17.
Kép Tisztelettel és testvéri szeretettel Molnár Imre bácsi.”
Csöndesen hagy jegyezzem meg, hogy számomra az a legnagyobb elismerés, ha olyan embertől kapom az elismerést, aki ennyi évesen is megalkuvásmentes életre képes. Sok ilyen ember kellene, aki a másikban azt keresi, ami egymással összeköt, és nem azt, ami elválaszt. Nem pártokban, hanem nemzetben gondolkozik, és a maga eszközeivel a gyerekei, unokái és nemzete jobb sorsért tevékenykedik.
Befejezésként hagy fejezzem ki köszönetemet, és hagy higgyem, hogy akik nem ragadtak tollat, azok is azt keresik egymásban, ami a magyar a magyarral összeköti.
Szkíta keresztényként, kérem én is a Teremtőm áldását minden olyan magyar testvéremre, aki nemzete felemelkedéséért egymásba bízva dolgozik. Kellemes Ünnepeket és reményteljes Újévet kívánok minden Kedves Olvasómnak.
Budapest, 2009. 12. 20-án.

 

Tisztelettel és nemzeti iránti szeretettel: Bencze Pali

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.