Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MIÉRT VAGYUNK MI BŰNÖS NÉP? (Második rész)

2009.04.19
 
Következő előadónk, Dr. Ravasz István hadtörténész, akinek témaköre: Vitéz Koszorús Ferenc vk. ezredes, a deportálások, és a deportálások leállítása.
A deportálások utolsó fázisa, 1944. július elején kezdődött volna. Horthy kormányzó, amikor a deportálás leállítását elhatározta, kísérletet is tesz, a márciusi német megszállás miatt elveszített szuverenitás visszaszerzésére, bár tisztában volt vele, hogy az, teljes egészében nem történhet meg. Az volt a cél, hogy a német katonai erő létszáma Magyarországon, számottevően csökkenjen, hogy szükség esetén, még ha demonstratív módon is ellent tudjon állni. Ennek a feltétele az volt, hogy 1944. július végétől, Galíciában, többlépcsős szovjet offenzíva zajlik, és ide még a magyar 1. hadsereget is fölhasználják, így oda, több német katona is kell. A másik oldalon arról van szó, hogy a németek, szeretnék befejezni a zsidók deportálását. Tudjuk, hogy június végére, vidéken befejeződött a zsidók elszállítása. Ekkor, zsidók, csak Budapesten maradtak még. A németek, nem csak azért szeretnék befejezni a budapesti zsidók deportálását, mert tartanak a zsidók lázadásától, példa erre az 1943-as varsói fölkelés. Azt, a németek, nem tudták előre, hogy a budapesti zsidóság, nem készül fegyveres felkelésre, azt viszont tudják, hogy Budapesten, lényegesen kevesebb a német fegyveres erő, egy ilyen gettófelkelés leverésére. De a front is közelebb van Budapesthez, mint egy évvel ezelőtt volt Varsóhoz a lengyel fölkelés idején. A magyar szélsőjobb, szeretne egy olyan változtatást, amikor a kormányzó, már csak névleges hatalommal rendelkezik. Gyakorlatilag, ők a valóságban, több hatalmat gyakorolnak, de nem arra gondoltak, hogy Horthyt félreállítják. Szálasi is kihallgatást kér, és úgy köszön, hogy „Kitartás, Éljen Horthy!” Azt szeretnék, hogy ne szerezhesse vissza a hatalmat, és az övéké nagyobb legyen. Az lett a kérdés, hogy Horthy vagy visszaszerzi a hatalmat, vagy teljesen kiszorul belőle. Ekkor kerül előtérbe Koszorús Ferenc ezredes, és a páncélos hadosztály. Egy, a Galántay csendőrzászlóalj, amely nemrég alakult, zászlót kap. Egy zászlószentelő ünnepség, díszszemlével köttetik össze, tehát a Budapestre fölrendelt különböző csendőralakulatok semmi mást nem tesznek, csak készülnek a zászlószentelő ünnepségre, természetesen, fegyverekkel. Baki László és Endre László, meglátják a lehetőséget arra, hogy most lehetne a budapesti zsidókat deportálni, mert van elegendő karhatalom Budapesten, hiszen több önálló csendőrzászlóalj is itt van. Ez, elég lenne a gyors deportáláshoz. Baki és Endre, nem tartott a zsidók felkelésétől, de azt biztosabbnak tartották, hogy egyszerre történjen meg a deportálás. Arra törekedtek, hogy a kormányzó szándékát csökkentsék, hiszen azzal, szembe mentek. Ha tervük sikerül, csökken a kormányzó szuverenitása. A csendőrök, nem tudták, hogy velük, mi Baki és Endre szándéka, hiszen készültek a zászlószentelésre. Közben, Horthy és környezete is felismerik a deportálás lehetőségét, és így kerül képbe Koszorús ezredes, és fölrendelik Budapestre általa az 1. páncélos hadosztályt. Horthy, erről írt az emlékirataiban is. Utasítottam a budapesti csendőrséget, hogy akadályozzák meg a zsidók deportálását. Horthy ugyan bízott a csendőrségben, de az, kettős alárendeltségben volt, és nem lehetett tudni, hogy az ellentétes parancsok közül, mely egység, melyiket fogja végrehajtani. A németek, milyen parancsot fognak kiadni Bakin és Endrén keresztül. Hogy meglepetés ne érje, azért rendeli Budapestre az 1. páncélos hadosztályt. A páncélosok fölrendelése, azt a célt szolgálta, hogy a németek ellenére is, képes megakadályozni a budapesti zsidóság deportálását. Ezt a parancsot, nem a csendőrök ellen, hanem a kormányzói szándék véghezvitele érdekében tette. Ez az intézkedése, növelte a kormányzói szuverenitást is, és így, képes a deportálás leállítására. 1944. július 5-én hajnalban, minden csendőrparancsnoknak egyszerre kell kiadni a parancsot, hogy vonuljon ki Budapestről. Mivel sok helyre kellett kimenni, tiszti járőröket küldtek ki a páncéloshadosztály tisztjei közül, hogy ne lehessen ellenszegülés a csendőrök részéről.  A csendőrök, megkapják a parancsot, és szó nélkül tudomásul veszik, de nem értik. Elmarad a zászlószentelés. Hozzájuk, az sem jutott el, hogy velük tervezték a zsidók deportálását. Ezután, persze, hogy nem értették, hogy miért kell elhagyniuk Budapestet. Olvasni lehetett a csendőrpuccsról, meg arról, hogy a magyar páncélosok meghiúsítják. Ez így, nem igaz, ugyanis a puccs szó, úgy kerül előtérbe, hogy a zsidók puccsszerű deportálása. De nem úgy kerül elő, hogy valamely fegyveres erő, az államfő ellen, fegyveresen lépne föl. Vörös János vezérezredes, a honvédvezérkar főnöke naplójában, a következő szerepel. Őfőméltósága, újabb puccskísérletről tájékoztatott. Vörös, ezt a szót, nem a csendőrökre értette, hanem a budapesti zsidók deportálására. Tehát, nem a kormányzó félreállításáról volt szó, hanem a szuverenitásának a továbbcsökkentéséről, és ez, 1989-ben, átalakult csendőrpuccsá, mintha a csendőrök akartak volna puccsot csinálni, mivel ez a verzió 1989-ben fogalmazódott meg. A németek akarták deportálni a zsidókat. Mindenesetre Horthy győzelme, piriuszi volt, hiszen végeredményben mégsem tudta megakadályozni a zsidók deportálását. Nem csak azt érte el, hogy a magyarországi német szervek akarata ellenére, Budapesten tartotta a zsidókat, hanem azt is elérte, hogy Hitler véglegesen elvesztette Horthy bizalmát. Hitler, még 03.19-én, Horthyval akarta Magyarországot megtartani, de hogy így ellenszegült, most már nem biztos, hogy személyére szüksége van. Ekkor, még Szálasiról szó sincs. Július 21-én, Miklós Béla vezérezredes a következőket mondja. A magyar térség biztosítása létfontosságú. Nagyon megfontolandó, hogy mit tudunk tenni, ha szükséges, mondja Hitler, és bármikor képesek legyünk Horthy úr magyar államcsínyének elébe vágni.
A következő előadó: Dr. Szakály Sándor hadtörténész. Előadásának témája: Nyilas hatalomátvétel Magyarországon 1944. október 15.
Az 1944. 03. 19-i német megszállással, az egykori Horthy Miklós által vezetett Magyarország, 1944. 10. 15-16-ával, megszűnt. A német hatalom úgy gondolkodott, hogy Magyarország megtartása létfontosságú, a Birodalom érdekének, bár Magyarország számára, a háború már elveszett, a németek felkészültek a végső kitartásra. Úgy vélték 1944 nyarán, amikor Magyarországon bekövetkezett a Sztójay kormány (1944. 03. 22-1944. 08. 29) fölváltása Lakatos Géza vezérezredes katonai kormányával (1944. 08. 29-1944. 10. 16) szövetségesből, csatlóssá változott. A németek úgy gondolták, hogy meg kellett tartani Magyarországot a szövetségben, hiszen nem mindegy, hogy Európa közepén, Magyarország kiesik a háborúból, mert az oroszok, egyre közelednek, Románia 1944. 08. 23-ai kiugrása után, a bolgárokkal együtt. A kormányzó, a kormányváltással egyértelműen azt szerette volna elérni, hogy Magyarország, egy 1943. szeptemberi szóbeli megállapodás alapján, amelynek az volt a lényege, hogy amennyiben a szövetségesek elérik Magyarország határát, lehetővé teszi az áthaladást, és nem következik be fegyveres harc, rendelkezésre bocsátja a repülőtereit, stb. De 1944 júniusában bizonyossá vált, hogy a nyugati szövetségesek, nem léptek fel ennek érdekében. Az olaszországi harcokat nevezték „csiga hadműveletnek”, a lassú előrenyomulás miatt. Hozzá kell azt is tenni, hogy Horthy elképzelése még ekkor is az volt 1944. szeptemberében, hogy úgy kell kiválni a háborúból, „úriember módjára”, hogy meg kell köszönni a németeknek, hogy eddig itt voltak, és megkérni a szovjeteket, hogy ne jöjjenek be. Bár Finnország-Németország, és Szovjetunió esetében, volt már erre példa, Magyarország és Finnország, nem volt hasonló helyzetben, hiszen Magyarországról való kivonulás estén, közvetlenül érinthető válik a Birodalom határa. 1944. szeptemberében, a kormányzó, utolsó lehetőségként megpróbál a nyugati szövetségesek felé tájékozódni és egy nyugállományú vezérezredes (Sándor István) elmegy Olaszországba, a kormányzó megfogalmazza a háborúból való kiválásra, elképzelését. Ez a feljegyzésnek a hiteles másolata megtalálható Hennyei Gusztáv hagyatékában. Ebben, azt kéri a szövetségesektől, hogy ne bombázzák az országot, mert abban az estben, Magyarország, a végsőkig kitart. Az a válasz érkezett a szövetségesektől, hogy a helyzet kulcsa nem itt van, hanem Moszkvában. Ezek a tárgyalások sem maradtak titokban. A németek, 1944 nyarán, még nem vették figyelembe a Nyilaskeresztes Párt létezését, hiszen ők a szélsőjobboldalhoz közelítő, de hagyományos politikát folytató tagjaival voltak kapcsolatban. A Német Birodalom, és a Nyilaskeresztes Párt elképzelései között, komoly ellentét volt. A németek érdeke az volt, hogy minél több katona, minél tovább tartson ki. Amikor kiderült, hogy 1944. szeptember 28-án a rendőrség felügyelője Faragó Gábor altábornagyot vezérezredessé nevezi ki a kormányzó, és elment tárgyalni a szovjetekkel és így a szövetséges hatalmakkal, akkor határozott úgy Hitler, hogy meg kell keresni azokat az erőket, amelyek a háborúban, hajlandók tovább harcolni. Ekkor kerültek előtérbe, a Hungarista Mozgalom politikusai. A magyar társadalmat, nem készítették föl 1944-ig, hogy a majdani ellenséggel, az akkori fegyvertársat, egy nap alatt váltson. Az országban, antibolsevista szemlélet uralkodott, és nem tudták elfogadni, hogy az egykori ellenségből, barát, a barátból pedig ellenség legyen egy nap alatt. Horthy, nem készítette fel a tisztikart a gyors átállásra. Romániában, Finnországban, Olaszországban, ezt meg lehetett csinálni, hiszen az ország vezetői, diktátorok voltak, míg Horthy, legitim vezető. A Magyar Királyi Honvédségen belül, voltak olyan tisztek, akik szimpatizáltak a Nyilaskeresztes Párt eszméivel, de akik nem is szimpatizáltak velük, azok sem szerették az oroszokat. Kb. 1200 fő volt az, akik a hatalomátvételben részt vettek, vagy tudott róla, ez volt erről az utólagos felmérés eredménye. Nádas Lajos hadműveleti Osztály vezetőjét próbálják a nyilasok rábeszélni arra, hogy segítsen a hatalomátvételben, de ő ettől elzárkózik, de ugyanezt teszik mások is. Két személy Borkisinszky György vezérkari alezredes lesz az, aki Andránszky Jenővel megszervezi a nyilas hatalomátvétel katonai vonatkozásait. A 9. honvédgyalog ezred, a kormányzó háziezrede, amelynek a parancsnoka Szász Ferenc ezredes, végig hűséges marad Horthyhoz, de a 2. zászlóalj parancsnoka, aki biztosítja a hidakat, adja az őrséget, és ennek a vezetője, Mészáros István alezredes, mégis elárulja Horthyt, mert hűséggel tartozik valamiért Szálasi Ferencnek, és az elsők között átáll Szálasi oldalára. Horthyék, a fegyverszüneti tárgyalásba, csak két hadseregparancsnokot avattak be, és tájékoztatják őket, hogy ha a rádióban elhangzik a fegyverszünet kérése, mit kell tenniük. Dálnoki Veres Lajos, és Dálnoki Miklós Béla, de a két vezérezredes tisztjei, szinte semmit nem tudnak. Kéry Kálmán, az 1. hadsereg vezérkari főnöke kérdezi Miklós Bélát, hogy most mit kellene tenni. Amikor megkérdezi Horthy alatt közvetlenül szolgáló barátját, hogy most mit kellene tenni, az azt mondja, hogy most nem érünk rá foglalkozni ezzel, mert zajlanak az események. Ezek az események pedig azt jelentették, hogy a proklamáció elhangzása után, a honvéd vezérkarnál, mivel Borkisinszky György a katonai iroda vezetője volt, blokkolta az összes kimenő híreket, elrabolják a kormányzó fiát. Ennek az lett a következménye, hogy Horthy, 1944. október 15-ről 16-ra virradóra, lemond kormányzói tisztségéről, és a hatalmat átadja Szálasi Ferencnek. Ez a hatalomátvétel, szinte vér nélkül zajlik le. Csak egy kis csetepaté keletkezett a testőrök, és a németek között, aminek volt néhány halottja. Ebben a leváltásban az, az érdekes, hogy a kormányzó, legitim módon adja át a hatalmat Szálasinak. Nem várható a Kárpát vonalban harcoló egyszerű katonától, hogy tudja azt, hogy Budapesten, milyen körülmények között veszik át a hatalmat. Ő, azt látja, hogy az államfő lemond, a hatalmat átruházza Szálasi Ferencre, akit miniszterelnöknek nevez ki. Aki novemberben lesz nemzetvezető, mint az állam első embere. Nem állítható, hogy a honvédség vezetőinek a többsége, szimpatizált volna a Hungarista Mozgalommal, de nem kaptak tiszta képet arról, hogy a bevonuló szovjet hadsereg, miként fog viselkedni, mert elég sok negatív példával találkoztak 1944 nyarán és őszén az akkor már Magyarországon dúló harcok során. Az, amit 1941- től, a magyarok az orosz területeken láttak, nem is tehették őket szimpatikussá a magyar lakosság előtt. Csak az, lehetett volna járható, hogy Horthy vezetésével, egységesen fordultak volna szembe a németekkel. A Faragónak mondott orosz tanács, összeegyeztethetetlen volt a magyar mentalitással, hogy így forduljon szembe egykori fegyvertársával. Hitler viszont nem az a személy volt, akivel úgy lehetett volna tárgyalni. Itt, a háborúból kilépni, csak egységes, közös föllépéssel lehetett volna. Magyarország nem tehette azt, amit Románia, mer Horthy, nem diktátor, hanem legitim uralkodó volt. Magyarországon, a nyilas hatalomátvétel utáni időszak úgy telt el, hogy nem lett a nép többsége hungarista. Megjegyzés: nem a hungarista eszmével volt a baj, hanem annak rossz időbeni és rossz célból való alkalmazásával, hiszen azért volt eredetileg nemzeti, mert nemzeti érdeket volt hivatva képviselni, nem német érdeket. Nem szabad lett volna vállalnia Szálasinak, a még megmaradt nemzetet, német érdeknek kiszolgáltatnia. Amiért mégis vállalta, az a bolsevizmus, és zsidók elleni harc lehetett, hiszen minden eszközzel megpróbálta Magyarországot zsidótlanítani.
Lehet ezt vitatni, de erről ez a véleményem. Hangot kell adnom Szalay Róbert barátom véleményének is, bár nem mindenben azonosulok vele, de legalább ezt a témát, segít több oldalról megvilágítani. Idézek írásából: „..a fasiszta és rokon rendszerek 60 éve vereséget szenvedtek, vezetőit, bűnöseit felelősségre vonták, megbüntették és még napjainkban is keresik, üldözik őket. Ezzel szemben a kommunista bűnösök nagy része még ma is él, nem is rosszul, felelősségre vonásukról, megbüntetésükről alig esik szó és jóformán semmi sem történik. – Sőt, a liberális kozmopoliták kezében levő médiák segítségével ismét hatalomra kerültek.
E torz, felemás értékelés különösen vonatkozik az 1944. október 15. én történt hungarista hatalomátvételre és az azt követő ½ éves hősies honvédő harcra.
A kommunista és főleg zsidó történészek és politikusok ezt a ½ évet, mint a nyilas rémuralom tombolását, az ország kifosztását, a zsidóság vészkorszakát igyekeznek bemutatni az utókornak. Pedig ez a 6 hónap, az ország hősies védelmét jelentette az ázsiai barbár bolsevizmussal szembe. Ez a ½ év a bátorságnak, önfeláldozásnak, hősiességnek, a hazaszeretetnek olyan példáit szolgáltatta, ami a magyar katonaerények legfényesebb lapjaira kívánkozik!” Folytathatnám még. Egyetlen betűjét sem vonom kétségbe, de én, most, mai szemmel mondtam véleményt, amikor azt mondtam, hogy nem szabad lett volna Szálasinak a német érdeknek kiszolgáltatnia a még megmaradt magyar nemzetet. Mint tudott, a háborút, mindenképpen elveszítettük volna, de talán nem rombolták volna ennyire le Budapestet, és talán kevesebb emberélet veszteség lett volna. Persze, ezek, mind csak feltételezések, így én sem folytatom tovább, bár volnának még érveim pro és kontra, de nem én vagyok a történész, így úgysem figyelnek eszmefuttatásomra.
Persze, más lett volna a vezetés álláspontja, he Magyarországra angol-amerikai szövetséges csapatok érkeztek volna.
Megjegyzés: ezekben a feltételezésekben, túl sok a ha, meg a volna, mert már 1943-ban, Teheránban eldöntötték, hogy Magyarország, szovjet zónává fog válni, a szövetségesek pedig kímélték az emberanyagot, nem úgy mint a szovjetek, akik mindenáron akartak győzni, hiszen ez a hidegháború időszakában is megmutatkozott, hogy bármire képesek voltak.
Az a kevés nyilas is szakszerűen oldotta mag a hatalomátvételt. Ha jó időben, jó célért alkalmazták volna a hungarizmus eszméjét, talán alkothattak volna maradandót is.
 
ISMÉT KÖVETKEZTEK A HOZZÁSZÓLÁSOK.
Egy hölgy, aki nem mutatkozott be. A hölgy, az Almási-Szabó úr hozzászólását kívánja kiegészíteni. Azok a korosztályok, akik a két világháború között felnőttként éltek, azoknak a véleménye egyezik Almási-Szabó úr gondolataival. Utalok arra is, hogy aki akkor élt és látta, hogy nem csak az ipar, kereskedelem, hanem a banki szféra, azonkívül a művészetek, irodalom, a sajtó, ezek mind, nagy részben zsidó részvétellel (kezekben) volt, így semmi akadálya nem volt annak, hogy ezeket félreállítsák. Utalok arra, hogy a kormányzó háziorvosa Áldán sebészprofesszor volt, aki szintén zsidó származású, azonkívül Korányi Frigyes professzor, tehát a kormányzó, egyáltalán nem mondható antiszemitának, és egyáltalán nem értek egyet, elnézést kérek a legutóbbi előadó úrtól, (Szakács Sándor) kollégától, hogy abban az időben ezt a nyilas hatalomátvételt ilyenformán véleményezi.
Megjegyzés: ez is egy vélemény, természetesen, nem mindenki látja, érzi, éli meg egyformán azokat az időket. A hölgy, ellentmondást nem tűrően mondott véleményt, és elítélte azt az embert, akinek a véleménye, az övétől eltérő volt. Ha szabad ezt a szót használni, akkor erre én azt mondanám, hogy erről, ennek a hölgynek, valamiből kifolyólag, más véleménye van. Ehhez, joga van, de többhöz nincs.
 
A következő hozzászóló Kertész Tivadar pap. A beszédének az első része, nem érthető. 1944-ben érettségizett, 56 éve pap. 1956-ben, elítélték 10 évre, majd 4 év volt 1963-ig, és 14 évet segédmunkásként dolgozott. 1944-ben, az Eötvös gimnáziumban érettségiztünk, hét zsidó osztálytársam volt. Kezdetben vegyes osztály volt, ebből többen áttértek, és azok meg is maradtak. A 60 éves találkozóra hárman jöttek haza Amerikából. Ezek közül az egyiket, én eskettem a templomban. A mi osztályfőnökünk Haraszti György volt, akiről azt terjesztették 1944-ben, hogy a Margit hídon robbant föl. Még egyet hagy mondjak: hiányzott. Említsük meg azt a két nevet. Sík Sándor is itthon volt.
 
A következő felszólaló Dr. Bátori Katalin, Beregszász díszpolgára. Ezekről a kérdésekről nem tudok mély lelki együttérzéssel és ugyanakkor felháborodással is beszélni. Senki nem szól a történészek közül, (én, mérnök vagyok) arról a társadalmi légkörről, ami abban az időben volt. Kárpátalján, a zsidósággal kapcsolatos véleményemet két mondatban foglalom össze. Másik Endre, azért tiltatott ki az egyházból, mert a zsidóságot, teljes egyenrangú polgárságnak tekintette a Kárpát- medencében. Ugyanezt erősítette meg Kiss Imrének az idézett cikke a Szent Koronából. A Kárpát-medencében, egyforma jogú polgárokként éltünk. Ilyen alapon éltünk Kárpátalján a zsidósággal. Mi, 24-en voltunk a Beregszászi Gimnázium utolsó éves hallgatói ebben az időben, és 12-en ezek közül, évfolyamtársaim, vagy osztálytársaim zsidók voltak. Ezek közül négy családot tudok említeni, akik nem vette fel a németektől a magyar hazafias nevelés következtében a vérdíjat a szüleik halála miatt, mert azt mondták, hogy nem vagyunk hajlandóak, a szüleink halálát kifizettetni a németekkel. Ezek közül az emberek közül kettő, hazajött a II. Világháború előtt, Franciaországból önként, mint nem alkalmas katona, és jelentkeztek a frontra, katonaorvosnak. A másik család, aki nem írta alá a cseheknél a kisebbségi kezelés miatt az állampolgárságot, hogy elfogadja, és magyar állampolgár maradt végig. Ezeket, 1941-ben, mint idegeneket telepítettek ki Lengyelországba. Volt sok olyan esemény, amelyet a zsidóságnak is meg kellene ismerni. Én ugyanis addig élek, nem antiszemita életmódot éljünk, Magyarországon a zsidósággal együtt, és ennyi együttérzést tanúsítsanak ők is irányunkban szülők megbecsülése vonalán. Ebben az éles társadalmi helyzetben, amikor a nemzet összefogására igen nagy szükségünk lenne, akkor komoly segítséget kaphatnánk viszonzásul, az ezeréves hazában eltöltött szép és boldog, mert nemcsak a vészidőkről kell beszélnünk.
Megjegyzés: A hölgy, most is egyenrangúnak tekinti a zsidóságot, és toleráns magatartásra hív fel. Vajon a másik oldalon, mit jelent ez a tolerancia? Vajon nekünk, meddig szabad engednünk a vendégjoggal való visszaélést? Hölgyem, nem veszi észre, hogy nem vagyunk velük egyenrangúak, de csak azért, mert ők, nem tartanak bennünket egyenrangúnak magukkal? Mikor veszi már tudomásul, hogy nekünk nem kell a másé, de ami a mienk, azt mindenáron, mindenkivel szemben védjük is meg. Ahhoz kell a nemzeti összefogás, hogy tiszteljük, becsüljük, és segítsük egymást, mert ha túlzottan toleránsak vagyunk, visszaélnek a vendégjoggal továbbra is, és bennünket egymással szembeállítanak. Ameddig, a filoszemitizmus nagyobb lesz, mint a nemzeti érzés ápolása, addig erősödik az antiszemitizmus is, hiszen nincs párbeszéd, demokrácia, egyenlő jogi elbánás, mert azt tapasztaljuk, hogy egy zsidó szülöttnek, sokkal több minden téren az esélye, mint egy goynak. Nem akarjuk mi bántani azt a zsidót, aki bennünket nem bánt, de a zsidó, ha kikeresztelkedett is, zsidó marad, mutatja a példa. Tessék megnézni, hogy mostani vezetőink, milyen ígérettel kerültek kormányra, és ebből a programból mit, és hogyan valósítottak meg. Na és, mondják, de belőlünk, hiányzik már az igazságtalanság elleni jogos felháborodás is, és ők, nagyon jól tudják. Nem azt várom, hogy egyet értsenek velem, de el fog jönni az idő, amikor kénytelenek lesznek elgondolkozni azon, hogy ha nemzetben gondolkoznak, melyik oldal az önöké, tehát a magyaroké. Kirabolták, kisajátították a nemzeti vagyont, eladósították az országot, előjogokat élveznek, és amikor én is élni akarok a jogaimmal, akkor a „sameszokkal” megveretnek. Szeressem őket, békében akarjak velük élni, amikor az én jogom, már csak a tudomásulvételig terjed?
 
A következő hozzászóló Balogh Elemér, jogász és újságíró.
Szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a nyugat is hibás, hogy így alakultak alakulatok a dolgok. Emlékszem Amerika Hangja rádió figyelmeztetésére, hogy magyar katonák harcoltak olasz földön, Magyarország tovább harcol az Egyesült Nemzetek ellen, (Nem hibás ez a szó, hiszen az ENSZ, később alakult) tehát, viselnie kell a következményeket. Egyesek, olyan légkört teremtettek, hogy a magyar kormány, esetleg elsietve cselekedett, ami nem volt praktikus. Magyarországnak tessék-lássék módon kellett volna harcolnia a németekkel, minél tovább húzzák Magyarország megszállását. Nem tudok arról, hogy az itt elmondottak alapján, Magyarországnak a náci Németországgal szembeni ellenállása, fölmerült volna a béketárgyalásokon, és ezt, értékelték volna, vagy arról sem tudok, hogy Magyarországnak, a lengyel menekültek és más menekültek tekintetében tanúsított rendkívül humánus és áldozatkész magatartása, a béketárgyalásokon fölmerült volna, és értékelték volna. Azért került Magyarország ilyen helyzetbe, mert ami érdemünk volt, azért nem kaptunk semmit, amit pedig ránk tudtak testálni, azt az ország esetében, súlyosan megtorolták.
 
A következő megszólaló Hábel György 85 éves mérnök. Csehszlovákiában születtem, és a II. Világháborúban, katonaként is részt vettem. Nagyon röviden, 10 pont helyett, csak hármat mondok. Szakály Sándornak azt ígéri, hogy a többit is elmondja. Az alapvető probléma, Károlyi Mihállyal és Kun Bélával kezdődött.  TAPS. Ennek a két embernek a szellemiségét, a magyar társadalom, 40 évig végigszenvedte. A másik, hogy a Szovjetunió ellen folytatott propaganda, már Erdélyben tökéletesen bebizonyosodott, hogy nem propaganda, hanem keserű valóság. Miért tették volna a magyar katonatisztek a fejüket úgy a Katyini tömeggyilkosság, tarkón lövéshez, mint az a lengyelekkel is történt, pedig azok szlávok is voltak. Ami a legfontosabb, és erről, soha, senki nem beszélt. Klement Gottwald  volt a Csehszlovák Kommunista Párt vezetője Moszkvában, és Benes Eduárt Londonban a polgári irányzat vezetője, de ő volt nagyfőnök. 1944. október 10-én London, már tudta, mert Gottwald értesítette Benest, hogy Magyarország ki fog lépni, és fegyverszünetet fog kötni. Miért volt ez fontos Benesnek? Mert Churcill, azt a nyilatkozatot tette egy évvel korábban, hogy Csehszlovákiát helyreállítjuk ugyan, de a szlovákiai népi határról nem nyilatkozunk mindaddig, amíg a magyarok magatartásáról nem győződünk meg. Benes, mindent elkövetett azért, hogy magyar katona soha ne érjen el eredményt a szövetségesek szovjet oldalán. Ezért rohant oda Sztálinhoz, mert a magyar légiót föl akarták állítani, hogy tiltakozzon, hogy semmi körülmények között ne mehessen magyar katona, a Szovjetunió oldalán a németek ellen harcolni. Ezért, azok a magyar hadifoglyok, főleg a Felvidéki származású magyarok, az ún. Szvoboda hadosztályba a Kárpátok között jöttek be a duklai szorosnál, és csatlakoztak kb. 12000 magyar harcolt a Csehszlovák hadseregben, hadosztályban, és őket is ugyanúgy kiszórták és kitagadták, mint a többieket. A szlováknak és a cseheknek, meg volt engedve, a magyarok pedig még a Szvoboda hadseregben sem kaphattak csehszlovák polgári jogot. Tehát, innen fúj az igazi szél. Benes elvtárs, megadta a lehetőséget, hogy a német titkosszolgálat azonnal értesüljön a magyar fegyverszünetről. Ez a kulcsa az egésznek!
 
A következő hozzászóló Mateidesz Konrád újságíró a MTI munkatársa.Nem is szólok hozzá, de a következőket szeretném elmondani: Kádár Gyula bácsival csináltam interjút, ahol a következőt mondta: miért szeretné a magyar a muszkát? A muszkát azért szeretné, mert 1849-ben meggyengült az osztrák, 1914, a muszka, 1919, az a borzalmas Komünn, szintén muszka, 1941, a magyar katona kiment, és mit látott ott. Nyomort, nyomort, nyomort. Hozzávetőlegesen 100-120 fölvételt készítettem az ott levő magyar katonasírokról, hogy, hogy harcoltak ott a magyarok. Kérem, ki beszél arról, hogy Tiszavasváriban, 4-500 embert, egyszerűen likvidáltak, nem volt magyar község, ahol ne gyaláztak volna meg asszonyokat, magyar asszonyokat is leöltek. Akkor a magyar katona, hogyne harcolt volna. És fölvetődhet az a kérdés. A magyar katonák, igenis védték, de nem Szálasi miatt, hanem a hazájukat védték.
 
A következő hozzászóló Dr. Milotai László. Mit látott egy magamfajta szigorló orvos, 1944 nyarán Szegeden? Belgyógyászati gyakorlat címén, a III. emeltre vittek fel bennünket egy nagy kórterembe. Válogatás nélkül, férfiak és nők, alvó betegek feküdtek. Öngyilkosságot akartak elkövetni, nem tudom, hogy a deportálás megelőzésére? A alvás mellett, egy különleges dolog tűnt fel. Mindegyik mellett, egy maroknyi összevizelt 100 pengős volt. Szegedi karon, volt két nagyhírű belgyógyász: Turiesz Béla, és Rusznyák István. Őket, a deportáló vonatról szedték le, mert a tanártársai, és civilek közbejártak az érdekében egészen a kormányzóig. Így, a határ közelében, ezt a két deportálandó hazánkfiát, leszedték a vonatról.
 
K. Horváth András ismerteti azt a kutatási eredményt, hogy tudomása szerint Rosevelt és Churcill, július végén, augusztus elején, egy csatahajón találkozott, és tárgyalásokat folytattak, ahol az került szóba, illetve döntés alá, hogy Magyarországnak, nem kell a Szovjetuniótól fegyverszüneti megállapodást kérnie, mert Sztálin, fölrúgta a megállapodást, mert Bulgáriában, kommunista vezetést hozott létre. Ez azért érdekes, mert ahogy hallottuk is, a választási lehetőség ostoba volt, de ennek ismeretében, talán másként is alakulhatott volna. Szakály Sándort kéri, hogy mondjon erről néhány szót, majd közli, hogy az előadóknak, Stromm Marcell életéről szóló könyvet ad át köszönetképpen. És ebben a csodálatos keretben ahol családos emberek is megfordultak, ez a kezdet legyen nekünk egy olyan folytatás, amellyel térben, időben, 56-ig elmennénk, és visszamennénk 1914-ig, amikor Ferenc Ferdinánd, a kiránduláson pórul járt. Ezt a kort szeretnénk még több estben taglalni, és erre is küldenénk meghívókat. Ma, 18 órakor a Duna TV-ben megnézhetik a mai tanácskozás részleteit. Ahogy vége van az előadásnak, átmennénk megkoszorúzni Vitéz Koszorús Ferenc emlékművét, a Dohány utca 1 alatt, szemben a zsinagógával.
 
Ez után, Dr. Zahár József professzor méltatta a tudományos konferencia megrendezését, levezetését, és bízik a további folytatásban a tisztánlátás érdekében, a hiteles dokumentumok feltárásában.
 
Dr. Tőkécki László és Dr. Szakács Sándor válaszol a feltett kérdésekre.
Tőkécki László elmondja, hogy ő, a régebbi korok kutatója, de elmondja, hogy az, ami 1944-ben történt, igazolja Magyarországnak azt a kényszerpályáját, amire 1918-19-ben lökték Magyarországot nagyhatalmilag is és belpolitikailag is. És sajnos, azt kell látni, hogy ez évtizedekig hatékony volt, és talán ebből kellene tanulni, hogy merre van a kiút balra.
Szakály Sándor, igazolja K. Horváth András fölvetését, hogy valóban folyt tárgyalás Rosevelt és Churcill között, és Habsburg Ottó volt az, aki ezeket a tárgyalásokat a lisszaboni nagykövetnek továbbította, viszont Magyarországra, nem továbbította. Senki nem értette, hogy miért nem. Hozzá kell azonban tenni, hogy már 1943-ban, Teheránban eldőlt az érdekzónák sorsa. Igazolja a Hábel György által elmondottakat is. Szlovákia, Csehország része maradt, Kárpátalján pedig népszavazás döntött a hovatartozásról. Egy érdekes véletlen (véletlenek nincsenek) folytán, Kárpátalja, a Szovjetunióhoz került.
1944. október 15-ei nyilas hatalomátvételkor, mentő körülményként állapítja meg, hogy akkor, Horthy, nem csak államfő, hanem egyben apa is volt, aki döntését, Miklós fia életének védelmében is hozta meg. Megjegyzés: Nem tudom, hogy mi lehet a fontosabb egy államfő esetében: a fia élete, vagy országa sorsa? Én, az országra szavazok. Volt, aki nem osztotta a nézetemet, mondván, már három gyermeke halt meg, ezért ehhez a fiúhoz ragaszkodott. Mégis úgy gondolom, hogy egy ország vezetőjének, nem csak a szűk családjára kell gondolnia, hanem az egész ország népére, hiszen azért lett vezető, hogy az ország ügyeinek intézését helyezze előtérbe.
 
Még szót kapott Görgey asszony, aki valójában két kérdést tett föl. Annyi minden szépet hallottunk arról, hogy mi volt, hogy viselkedtek az emberek, a zsidók üldözése alatt, a két háború között, ami nem volt rossz, mert nem hallottam senkit sem szidni.
Az lenne az én kérdésem, hogy mi, vagy ki indította arra a jelenlegi légkört, ami ma Magyarországon elterjedt, hogy szinte hétről-hétre röppen fel hajmeresztő dolgok folytán az antiszemitizmus. A kedves hölgy, igen körültekintően fogalmazott, látszott rajta, hogy érzi a kérdés fölvetésének estleges kínos jellegét, hiszen azt, ő sem tudja, hogy a jelenlevők, erre hogyan reagálnának. Arra szeretnék egyszer egy őszinte becsületes választ, hogy ki, és miért csinálja ezt az elsimítást, mert ez borzasztó dolog, mert így, soha nem lesz béke. Közben hallom, amikor a közelemben beszélők azt mondják egymásnak: szítják a feszültséget, hazudoznak össze-vissza. A levezető elnök, erre a kérdésre, nem a közönségtől várná a választ, hanem a jelenlevő szakemberektől. Ők, egymásra néznek, és az egyik előadó talán Szakács Sándor, megtörve a csöndet, megszólal, és következőket mondja: én azt hiszem, hogy én erre, nem tudok válaszolni, mert nem ahhoz kapcsolódik, amihez én értek. Azt, meg tudom mondani, hogy az ön édesapja, hol és merre szolgált, de, hogy ki, mit gerjeszt, azt nem, de lehet, hogy Tőkécki tanár úr erre tud válaszolni. Tőkécki László azt mondja, hogy nagyon rövid választ tudok erre a kérdésre magának adni. Azzal, hogy ennek az egész dolognak, a történeti valósághoz nagyon kevés köze van. Valami van, de nagyon kevés köze van. Igazából, az üzletnek van köze, bocsánat, mert ezek, megélhetési antiszemiták, mert üzletet csinálnak más ember nyomorúságából. TAPS. Azért, erre a kérdésre adott válasszal, a jelenlevők nem voltak elégedettek, így valaki beszól, és egymondatos megszólalási lehetőséget kap. Tudják önök, hogy ki volt Dudar Lajos? A közönség, nem értette, ezért megismétli. Tudják, hol fekszik? Tuzséren, a községi temetőben. Kérem a honvédséget, és kérem a Honvédelmi Minisztériumot, valamint a Hadtörténeti Intézetet, hogy menjenek el, tegyék rendbe az ő sírját, mert a szovjetek gyilkolták meg. A levezető elnök, köszönömmel fojtja bel a szót. Az egyik előadó mondja, hogy a németek végezték ki 1945. február 11-én a Várban, de ez más téma lesz.
Szabad hozzászólni, kérdezi Almási-Szabó János úr, mert a hölgynek szeretnék válaszolni, hogy mi okozza az antiszemitizmust! Megkapja a szót. Kérem szépen, az Egyesült Államokban, amikor az izraeli kormány Oslóban megkötötte az első tárgyalás eredményeként a békét Palesztina és Izrael népe között, amikor megszűnt a Szovjetunió, amikor tulajdonképpen Európában, megszűnt az antiszemitizmus, hirtelenül, az egyesült államokbeli zsidóság, becsukta a bukszáját, és nem adakozott már annyit, mint előtte. Azt mondta, hogy miért adjunk Izraelnek, hiszen kezdődik a béke, nincs a Szovjetunióban antiszemitizmus, stb, stb. Izrael államnak, pénzre volt szüksége. Ehhez kitalálták azt, hogy először kikezdték az ún. svájci foglyokat, elkezdték Ausztriát piszkálni és mindenhez az kellett, hogy elterjesszék a világban, hogy Magyarországon is, Ausztriában is az antiszemitizmus kérdését. Ha van valaki (most Ausztriáról beszélek, ne hogy azt mondja valaki) aki Ausztriában, ellene mer mondani valamit, ami nekik nem tetszik, arról abban a pillanatban azt mondják, hogy antiszemita, rasszista, stb. Azért van az, hogy ha önök kinyitják a magyar egyest, reggel a Napkeltét, ott van az Orosz József, vagy ott van a Bánó András. A levezető elnök, megköszönte volna a hozzászólást, de Almási-Szabó úr, nem hagyta magát, és folytatta. Kinyílik az ember zsebében a bicska. Ezek az emberek szítják az antiszemitizmust, ezek élnek a lehetőséggel, ezek, akik a szót viszik, ezek csinálják az antiszemitizmust! Miért? Mert szükség van rá! A levezető elnök, ismét megköszöni a választ, bár a hozzászóló úr, tudott volna még adalékot adni a napjaink antiszemitizmusának jobb megértéséhez, de úgy látszik, hogy ez a téma, napjainkban is sikamlós kérdés, mert a magyar értelmiség, nem meri felvállalni a gerjesztés elleni harcot, inkább csöndben marad. Megkérdezem, hogy ebben, mi a jó a nemzetnek? Miért hagyjuk magunkat ennyire befolyásolni e törpe kisebbségtől? Talán azért, mert nem bízunk magunkban, nemzeti igazságunkban, gyávák vagyunk a nemzet érdekének a felvállalására? Azt gondolom, hogy erre, nem nekem kellene megadnom a választ, hiszen én csak egy kis krónikás vagyok.
 
A konferencia befejeződött, és koszorúzásra átvonultunk a Dohány utca 1 szám alatti helyre, ahol a megfogyatkozott emlékezők mintegy negyede, koszorút helyezett el, a falon lévő emléktáblánál.
 
Itt, egy kis emléktisztelő beszédet mondott, K. Horváth András.
Bár, nem kapcsoltam be elejétől fogva a magnómat, így nem tudom pontosan visszaadni az elmondottakat. Tisztelet a mai élőknek, az emlékezőknek és azoknak a bátraknak, akik megpróbálják az országot jobb irányba vinni, és a valós történelmi igazságot felfedni, kimondani, kinyomtatni, és a világ irányába terjeszteni. Szükségszerű, mert elég volt a hazudozásból, hiszen úgy néz ki, hogy Magyarországon demokrácia lesz, most már ezt 17 éve hirdetik, és lehet, hogy meg is fog valósulni. Tennünk kell valamennyiőnknek, és segíteni, mert csak akkor tudunk eredményt elérni. Itt, engedjék meg, hogy egy eredeti vitéz koszorúzza meg a szerveztek, különböző települések nevében, és tiszteletünket tegyük vitéz Koszorús Ferenc vezérkari ezredes cselekedete előtt, és együtt elénekeljük a Himnuszt. Kérem a koszorúzást, Kaposvár nevében, a kaposvári közgyűlés delegáltja helyezze el.
Majd befejezésként, elénekeltük a Himnuszt.
 
A mai konferencia, történelmünk igen kicsi de fontos állomását vetítette elénk, de úgy érzem, hogy még mindig a bizonyítványunkat magyarázzuk, hogy nem vagyunk mi olyan bűnös nép, mint azt rólunk, egyes zsidó körök, a saját érdekük előtérbe helyezésével állítják. Bevezetőmben szóltam a vendégjogról, amikor a történelmünk során, befogadtuk azokat a népeket, akik segítségünkre szorultak, de velük, be tudtuk tartatni a vendégjogot, és őseink törvényeit. Egy nép volt az, amely ezzel a joggal csúfosan visszaélt, és napjainkban is visszaél. Ezek azok a zsidók, és utódaik, akik kihasználva a kínálkozó lehetőséget, saját akkori vezetőink hibájából, egykori vendégből, urainkká lettek. A történelem, bebizonyította, hogy ez a nép, bárhol a világon, mindenhol uralomra tör, mert nemzeti köntösbe öltözve, beférkőzött a nemzetek bizalmába, és mindenre rátelepedett, amire lehetett. Ha figyelmeztették, hogy túllépett a vendégjogon, akkor, sértődötten igyekezett magát ártatlannak vallania, és azokat megvádolni, akik ezt szóvá merték tenni. Olykor, kapzsiságuk miatt egyes országokból kiűzték őket, de jó pénzpolitikájukkal, előbb kisegítették az uralkodó köröket, majd monopóliumokhoz jutottak ismét, és kezdődött minden elölről. A II. Világháború idején, Hitler, megpróbált velük leszámolni, de ez, Magyarországon azért ment nehezen, mert az arisztokrácia már érdek és valódi házasságokat kötött velük, és nem tudtak tőlük érzelmileg megválni. Ez a probléma, nem új keletű, hiszen ha nem tévedek, akkor kezdődött, amikor megkezdődött Galíciából a bevándorlás, és ellenük nem készült föl az, az osztály, amelynek a nemzet érdekének a védelme lett volna a feladata. Ekkor senki nem képviselte a nemzeti érdeket, hiszen a Habsburg érdek volt a mindenek fölötti, mert az uralkodó réteg, Mária Teréziának ajánlotta föl „életét és vérét”, így önként lemondott a nemzet érdekének a képviseletéről. 1944-ben, de ma sem lehet finom eszközökkel megoldani a zsidókérdést, hiszen azért nem akartak nemzetiségként élni, mert akkor számon lehetett volna őket tartani. Ezt azért nem akarták, mert a nemzetbe beépülve, szinte ellenállás nélkül valósulhatott meg a „vendégek érdeke. Lengyelországból is azért jöttek felénk, mert „élettér” nyílott számukra a Habsburg Birodalomban. III. Kázmér hibás politikai döntése miatt, fogadott hazájukban is élősködők lehettek, mert az uralkodó sem a többségi, hanem kisebbségi, uralkodói érdek figyelembevételével döntött, de nem számolt a hosszú távú következménnyel. Mária Terézia legfőbb gondja, az adók növelése volt, hogy háborúit finanszírozni tudja. Ennek technikájához, a bevándorlók, igen jó ötleteket találtak ki, aminek a megvalósításában, aktívan működhettek közre. Ez által monopóliumokhoz jutottak, amit aztán saját fajuk javára használtak. Igazuk volt, ezt mutatják a későbbi idők is, de egyszer, vállalni kell ezért is a felelősséget. Nos 1944, egy ilyen felelősségre vonás időszaka volt, amit ők, Holokauszt-nak neveznek. Nem ez volt az utolsó. Az uralkodó körök, élükön Horthyval, minden tőlük telhetőt megtettek védelmük érdekében, hiszen a zsidók is a Szent Korona népévé váltak, csak a Tan eszméjét, ma is sajátos módon értelmezik. A vesztett háború után, a túlélők, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon bosszút hirdettek azok ellen, akik részt vettek a tőlük való megszabadulásban. Változott az érdek, változott a világ, így általuk, nem az erkölcs, hanem az érdek lett a követendő magatartás, és mivel a világ, az ő irányításuk alatt áll, ha kell, megfélemlítik azokat az országokat, személyeket, akik nekik, ellent mernek mondani. Magyarországon nem a nép akarata, aki szemükben még mindig a bűnös nép, hanem az egykori vendég unokáinak az akarata érvényesül, akik mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Mi, most sem akarunk velük leszámolni, de azt, igenis el kell érnünk, hogy többé előjogot ne élvezhessenek, de ahhoz, önkritikusan meg kell vizsgálni, hogy hol, mikor, ki, mit rontott el, és hogyan kell azt helyrehozni, bármi áron. Megszüntették a függetlenséget, az önkormányzatot, nincs beleszólásuk az embereknek önmaguk ügyeinek irányításába, más mondja meg nekik, hogy nekik mi lehet a jó. Addig így is marad, ameddig nem merjük saját sorsunkat mi, magunk irányítani, mert attól tartunk, hogy „a vendég” megsértődik. Az egykori vendég, mikor törődött a mi jogainkkal? Addig nem várható más, ameddig nem tanuljuk meg ismét, hogy őseink országában mi vagyunk a házigazdák. Gyermekeink jövőjéért, mi vagyunk a felelősek, és ekként kell cselekednünk. Ameddig, egyes magyarokat, vagy magukat annak vallókat az érdek ehhez az új elithez köti, addig, békés eszközzel nem lehet a problémát gyógyítani, mert minden kezdeményezés elrontói azok, akik ellen harcolunk, mert nincs párbeszéd. Ha a nemzeti oldal, egy kicsit erősödik, egyesek, mindig lépcsőként kívánják őket használni, de amikor pedig tovább nincs hasznuk belőle, akkor pedig a földbe akarják döngölni. Csak akkor van esély a változásra, ha a nemzet kész, egymással véd és dacszövetséget kötni, és ehhez, alulról fölfelé szerveződve mi, magunk válasszuk meg azokat a vezetőket, akik nekünk fognak elszámolással tartozni. Ne feledjük, még ha a történészek nem is beszélnek róla, hogy egy ország sorsát, legalábbis a határokon belül, mindig az uralkodó elit határozza meg. Itt térhetek vissza ismét az elit összetételére. Ha az elit, a nemzet legjobbjaiból tevődik össze, akkor annak erkölcsi kötelessége a népéről való gondoskodás, különben saját fajtája fog föllázadni ellene. Ha az elit, valami oknál fogva, idegen elemekből tevődik össze, maga köré gyűjti a nemzet elitjét, és kompromisszumot ajánl neki, hogy hatalmát legitimmé tegye. Bizonyos posztokra ki is nevezi őket, de önálló döntési jogot nem ad nekik, mert akkor tarthat attól, hogy fölébred a lelkiismerete, és az alaphelyzetet kívánja visszaállítani. Ilyen nemzetárulók mindig vannak, és ezek árulják el saját fajtájukat, mert pozíciójuk megtartása érdekében olyan cselekedeteket is végre fognak hajtani, amivel önmagukat hozzák kiszolgáltatott helyzetbe, mert ha fölébred bennük a lelkiismeret, megbízóik mondják el róluk az igazságot, majd kiközösítik maguk közül. Ismét tanuljuk meg, hogy nem pártokban, hanem nemzetben kell gondolkozni, mert a nemzet összeköt, de a pártok szembeállítanak, mert így akadályozzák a nemzet újra egyesítését. Mi mondhassuk meg, hogy kit, milyen feltételekkel fogadunk be, de mi vetjük ki magunk közül azokat kötelező érvénnyel, akik törvényeinkkel visszaélnek, vagy idegen akaratot ránk akarnak kényszeríteni. Azért talán azt sem kellene elfeledni, hogy a magukat zsidónak nevező nép nagy többsége, nem izraeli és júdeai eredetű, hanem vagy kényszerből, vagy érdekből vált”zsidóvá”, ma is. Mint tudjuk, az emberek, szeretnek a győztesekhez tartozni. Eddig, ők a nyerők, de ha leáldozik a csillaguk, többségük majd egy más győztes néphez fog csatlakozni. Mielőtt e kijelentésem miatt fölháborodsz, gondolkozz, mert érdemes!
Úgy gondolom, hogy néhány sorban, szólni kellene arról az emberről is, aki a kormányzó akaratát végrehajtva, ha időlegesen is, de megakadályozta 250000 zsidó deportálását 1944. júliusában. Ez az ember:
 Vitéz Koszorús Ferenc, vezérkari ezredes.
1899. február 3-án született Debrecenbe, és meghalt 1974. március 8-án az Egyesült Államokban levő virginiai Arlingtonban.
Erdélyi katonacsaládból származott, jó szellemi képességekkel megáldott, fegyelmezett magyar ember volt. Huszárként kezdte, és 1937-től vezérkari őrnagyként, lovashadosztályi vezérkari főnök. Külföldi katonai tanulmányaival tökéletesítette tudását.
1941. júliustól-októberig: a gyorshadtest parancsnokság hadműveleti osztályvezetője.
1942. júliustól- októberig: páncélos hadosztály vezérkari főnöke a Don mellett.
1942. novembertől 1944 júliusáig: az I. Páncélos hadtest vezérkari főnöke.
1944. július. 5-6: Horthy parancsára, Esztergomból, hadosztályával följön Budapestre, és Óbuda magasságában, az összes utat lezáratta, és felszólítja Baky László államtitkárt, hogy a zászlóavatás címén fölrendelt csendőr zászlóaljakat 24 órán belül, rendelje vissza eredeti állomáshelyükre. A németek, ezekkel a zászlóaljakkal akarták deportálni Óbudáról, az összegyűjtött zsidókat. A fegyelmezett katona, nem engedelmeskedett a budapesti hadtestparancsnok azon felszólításának sem, hogy vonuljon vissza körletébe, hiszen akkor, biztosan deportálják az összes zsidót. Legyünk őszinték, még ha félünk is őszintének lenni, hogy mennyivel lenne ma rosszabb a helyzetünk, ha akkor megszabadulunk tőlük? Akkor, abban a helyzetben azt tették, és ennek a következményét érezzük, mert a múlt döntései, így függenek össze a jelennel. Lehet ezt vitatni, de az ok-okozat kapcsolata, mindig összefügg.
Koszorús Ferenc, ezen cselekedetéért, nem várt, és nem is kapott előnyt. Azt gondolom, hogy e pár hónap eseményeit, a döntések meghozásának a szempontjait, ma sem látjuk tisztán, és az igazság sosem fog kiderülni, mert a történészek sem az igazság, hanem az érdek szerint vizsgálódnak. Az események irányítói, tudják, hogy Koszorús, akadálya a Horthyt háttérbe szorítók akaratának, ezért hadosztályát, Budapesttől távolra, a Dráva mellé helyezik, így kerülhetett sor, Horthy háziezrede egyik zászlóaljának az átállására Szálasi mellé. Az orosz-román offenzíva lassítására az Arad melletti Pénzespuszta térségébe irányítják, így 1944. szeptember 13-án, még kilövik Malinovszkij előretolt páncélosait, veszteség nélkül. Tudja, hogy nem felejtették el neki a deportálások megakadályozását, így már menekülni kénytelen, hadosztályát pedig szétosztják. Szeptember 23-án, epehólyag gyulladással kórházba szállítják, és november 5-ig a budapesti tiszti kórház ápoltja. Ezzel, katonai pályafutása is derékba tört, hiszen Szálasi hatalomra jutása után számára, csak a menekülés a bujkálás jut. Azt gondolom, hogy az ő egészségét is kikezdte a sok bizonytalanság, lelki tépelődés, meg ki tudja még mi. 1944. november. 6-tól, a Gestapó elől bujkál a Dunántúlon, mivel a kórházban tovább, nem maradhat. 1945. február 2-án, páncélosaival előbb Felső-Ausztriába, majd onnan a szovjet csapatok előrenyomulása elől, az alsó-bajorországi Eggenfeldbe viszik. 1945. május 2-án, betegágyából elhurcolva viszik amerikai fogságba 1946. április 16-ig.
1947-51-ig menekültként él és dolgozik a Magyar Református Egyház konzisztóriumának választott világi elnökeként. 1951. februárjától, az USA- ban él, ahol kétkezi munkás, felmérő mérnök, műszaki rajzoló, geodéta.Az ellentétek, ott is folytatódnak, a menekültek között, így életében, nem is sikerült neki kiadnia emlékiratait.  Úgy gondolom, hogy e pár sorral, illik megemlékezni arról az emberről, akinek emlékéért, ez a konferencia rendeződött.
Budapest, 2007. július 10-én.
                   Bencze Pali.
 
Ha szabad, márpedig azt én döntöm el, az újabb ismeretek birtokában, teszek egy kiegészítést, de a jövőben még úgyis várhatók újabbak, hiszen egyre tarthatatlanabb az, az álláspont Szálasival kapcsolatban is, ami eddig szinte be volt betonozva. Hja kérem, változnak az idők, ezzel együtt változik a politikai érdek, így akik eddig csak az”A-t” mondták ki, ma már kényszerülnek a „B” kimondására is. Természetesen, az új ismeret birtokában, én is másként látom Szálasi szerepét, hiszen előzőleg én is azt írtam a 18. oldalon, hogy „Szálasinak, nem szabad lett volna vállalnia”. De ha ő nem vállalta volna, helyette biztosan lett volna más, és az vajon, hogyan cselekedett volna? Karsai László történész, bár meghívott előadója volt ennek a konferenciának, mégsem jött el, bár véleményem szerint már akkor is tudta azt, amit fél évvel később, Szálasiról közreadott. Vagy ekkor, az utóbbi véleménye, még nem illett bele a konferencia anyagába? Segítségül, a Kuruc.info egyik cikkéből adok közre:
2008-03-25. 13:50
Jordán-pozitív történész: nem akarta kiirtani a zsidókat Szálasi, védett gettót szervezett, elismerte a védleveleket
Örömmel számolunk be a holokamu-építmény falán (ezúttal a magyar részlegen) keletkezett újabb repedésről: Karsai László, aki annyira zsidó, hogy több családtagja belehalt a németek munkaterápiájába, kijelenti, hogy (az eddig szörnyeteg) Szálasi nem akarta kiirtani a zsidókat. Természetesen ahhoz, hogy ezt megtehesse, le kell futni a kötelező köröket Dunába lövés és szörnyű holokauszt témájában, ezt leszámítva azonban mindenképpen hasznos a megnyilatkozás.
Előkerült Szálasi Ferenc naplója, amely alapján némileg át kell alakítani a nemzetvezetőről kialakult képet: nem volt elmebeteg, és nem akarta kiirtani a zsidóságot – idézi elborzadva a Népszabadság a dokumentumot feldolgozó történész szavait.
Karsai László szerint árnyaltabb Szálasi-képre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük, mi történt a harmincas-negyvenes évek Magyarországán. Sztójay lelkesen deportált, Szálasi csak vonakodva. Bár a németek kemény nyomás alá helyezték, 1944. november közepén ennek ellenére megszerveztette a nagy és a nemzetközi, más néven védett gettót Pesten. A németek figyelmeztették arra, hogy a védlevelek a nemzetközi jog szerint érvénytelenek, Szálasi mégis elismerte azokat.
A nyilasok kényelmes bűnbaknak bizonyultak a háború után - ismerte el Karsai László.
El lehetett rajtuk verni a port, az öldöklések, a Dunába lövések is megtörténtek, ez kétségtelen. Szálasi zsidópolitikája mégis nagyságrenddel jobb, mint a német megszállás utáni Sztójay-kormányé. Azt hangoztatta, nem megölni kell a zsidókat, hanem dolgoztatni. Majd a hite szerint megnyert háború után ki akarta telepíteni Magyarországról az összes zsidót. A hungarizmusról azt gondolta, magasabb rendű, mint Hitler nácizmusa vagy Mussolini fasizmusa. „Több családtagomat is elemésztették a nácik Auschwitzban, nem lehet rólam feltételezni, hogy elnéző volnék Szálasival szemben” – megy elébe a vádaknak Karsai László.
Szálasi 1943. szeptember 15. és 1944. július 18-a között írt naplója egy hosszabb, teljesebb napló utolsó harmadának tekintendő, a többi még lappang valahol.
 Megjegyzésként hagy mondjam el: Vajon, minek kell ahhoz ismét történnie, hogy többet tudjunk meg a napló tartalmáról? Azt gondolom, hogy ha nemzeti szellemű kutatók tevékenykedhetnének, hitelesebb ismereteink lennének a közel és a távolabbi múltunkról. Akarjuk, hogy rossz sorsunk, jobb irányba forduljon? Tegyünk érte, bízzunk magunkban és egymásban, mert csak bátrabb vállalással várható változás, igaz, hogy ebben van némi kockázat. Tudom, én is kockáztatok, de akkor is kockáztatok, ha csöndben maradok, és mások akaratának engedelmeskedek. Én, csak amatőr vagyok, de hol vannak azok a nemzeti szellemű történészek, akik hitelesen tudják a nemzettel ismertetni az eltagadott múltat? Úgy gondolom, hogy nem csak én várom őket, hanem sok olyan magyar, aki kíváncsi lenne a Szent Korona Tan nemzetösszefogó útmutatásaira is, hogy minél kevesebb legyen a félelem a Tan jó szándékát illetően.


A dokumentum a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban(MZSML), Benoschofsky Ilona, az intézmény egykori igazgatójának irathagyatékában lapult (aki persze kussolt róla - a szerk.).
(Kuruc.info - FN - Népszabadság).
A Hírszerző hírportál, 2008-02-08. 07:30-kor arról ad hírt, hogy:
Minden kétséget kizáróan Lukács Ferenc anyakönyvi néven Szálasi Ferenc neve szerepel a hivatalos nemzeti emlékhelyként számon tartott Rákoskeresztúri Köztemető 298-as parcellájának márványtábláján - hangzott el a Klubrádió Kontra című műsorában két zsidó történésztől.
Kovács Tamás kamukauszt-kutató szerint erre a korabeli források szolgálnak bizonyítékul, melyek szerint Szálasi Ferenc kivégzése napján néhány nyilas követte a holttesteket szállító autókat és meghamisították a nemzetvezető halotti anyakönyvi kivonatát.
Ungváry Krisztián történész emlékeztetett: azt eddig is lehetett tudni, hogy a 298-as parcellába temettek minden 1945 után kivégzettet, "bűnösöket és ártatlanokat". Szerinte a parcellával az a gond, hogy egyszer már átrendezték, a Rákosi-korszakban oda temették a "koncepciós perek áldozatául esett" valójában gyilkos kommunistákat, akiket Sztálin halála után kihantoltak.
Ungváry úgy véli, a táblának minél hamarabb le kell kerülnie onnan, egyebek mellett azért, mert oda külföldi államférfiak is járnak koszorúzni. Ám kérdés, hogy mi kerüljön a helyére, mert szerinte a magyar politikai életben ez ügyben nem lesz egyhamar konszenzus. Megoldás, hogy egy bizottság alakul, mely eldönti, kik a problematikusak, akiket kihantolnak.
Kovács Tamás elképzelhetőnek tartja, hogy a kezdeményezővel együtt volt olyan döntéshozó, aki tudta, hogy kik fognak felkerülni a táblára.
Kedves Karsai Úr!
Azt gondolom, hogy erről a naplóról, Ön már régen tudott, csak most látta elérkezettnek az időt, hogy összezavarja azokat is, akik eddig minden szavát elhitték a hungarizmus káros voltáról. Szálasinak, módjában lett volna megszabadulni a zsidóktól, mégsem tette, de akiket védett, azok őt sem kímélték. Akkor, ki is a bűnös nép? Közülük se mindenki bűnös, mint ahogy közöttünk is vannak.
Mennyit tudunk az akkori igazságról? Még mindig mi vagyunk a bűnös nép? Addig minden bizonnyal igen, ameddig nem akarjuk tudni a teljes igazságot, hogy milyen érdek mozgatja a világot és azzal mi, magyarok, hogyan azonosulunk. Meddig tudjuk a globalista érdekkel összeegyeztetni a nemzeti érdeket. Azt azonban ki kell hangsúlyoznom, hogy én, nem vagyok történész, csupán egy nemzetét és hazáját szerető magyar, aki e véres tettek okozójaként, nem a nemzetét tartja felelősnek, így aztán merjük már kimondani az igazságunkat!
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.