Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fogpótlás nyelvvizsgával?

2010.04.05
Mint sok más nyugdíjas társam, én is a Semmelweis Egyetem Fogtechnikai Laboratóriumában készült fogakkal próbálom rövid hátralevő életemben megrágni az élelmet. Nagyon jó, hogy van, mert így megfizethetőbb áron készülhetnek el a fogaim, bár „igen szeretett kormányunk” jóvoltából, egyre jobban csökken a még igénybe vehető állami támogatás, ezért egyre többet kell ezért is fizetnünk. Természetesen, ilyenkor szembesülünk azzal a ténnyel is, hogy fogainkat is addig kell ápolnunk, ameddig lehet, hogy állaguk minél tovább jó legyen, mert ha ezt elmulasztjuk, két választás lehetséges: Vagy fizetünk, vagy kínlódunk. Kinek-kinek milyen bő a pénztálcája, aszerint veszi igénybe ezt a szolgáltatást is, bár a lakosság többsége, azt sem tudja, hogy ezért a szolgáltatásért nem kell külön fizetni, csak az idejét kell rászánnia. Van, aki részletre fizethet, van, akinek egy összegbe kell kifizetnie fogai árát, hogy ez mitől függ, azt nem tudom, mégis úgy gondolom, hogy nekem szerencsém volt, hiszen a fiatal fogorvos tanárnőm, helyt adott részletfizetési kérésemnek. Ugyanakkor, a feleségem fogorvos tanárnője, elutasította az ilyen irányú kérést, mondván, mit képzel, nálam ez nem szokás. Itt, végzős fogorvosok gyakorolnak rajtunk. Magyarok, idegenek, akik itt tanulnak, hiszen fogorvosra is szükség van a világ minden országában. Nem baj az, ha nálunk tanulnak, hiszen ilyen magas szakmai színvonalon, kevés országban oktatnak. Nálunk, úgy látszik, hogy ez egy jó bevételi forrás, hiszen megvan hozzá a fölszerelés és a tanárok is. Első végzősöm egy magyar fogorvos lány, ma már egyedül végzi mesterségét, de az idén, külföldi növendékek végzik gyakorlati munkájukat, közben készül az én fogam is. Találkoztam már osztrák, dán, ciprusi, majd angol hallgatóval, de az osztrák kivételével, egyik sem beszélt úgy magyarul, hogy legalább megértettem volna, mit is akarnak mondani, pedig nagyon fontos, hogy meglegyen a kölcsönös bizalom és a kommunikáció a paciens és az orvos között. Eleinte, nem paciensnek, hanem vendégnek éreztem magam, de ma már szeretnék túl lenni az egészen. A különböző kultúrkörből jövő hallgatók, így különböző mentalitásúak, és van, aki fegyelmezett, ki fegyelmezetlen. Segítettem nekik a helyes kiejtés elsajátításában, hiszen az én érdekem is, hogy a világ legszebb nyelvét sokan elsajátítsák, megszeressék. Azért ez irányú véleményemet, soha nem titkoltam, hogy elégedetlen vagyok nyelvtudásukkal, hiszen nem tudom velük megbeszélni a legszükségesebb dolgokat sem. Lehet, hogy mások ezt az állapotot szó nélkül hagyják, de én úgy gondolom, hogy ha hazánkba tanul valaki öt évet, elvárható lenne, hogy olyan szinten megtanuljon magyarul, hogy megértsem amit mond, hiszen több fontos kérdésem is megválaszolatlan maradt ebből kifolyólag. Ne mindent a tanárral kelljen megbeszélni, hiszen neki több, más feladata is van, így nem tud annyit foglalkozni a paciensekkel, mint amennyi szükséges lenne. Azt gondolom, hogy ha hazánk fiai valamelyik külföldi egyetemen tanulnak, joggal várják el tőlük, hogy a fogadó ország nyelvét ismerjék. Nálunk ez nem követelmény? Kérdezem bárkitől, de főleg az illetékesektől, hogy vajon milyen ország az, ahol nem kötelező a magyar nyelv ismerete? Nekem nem az országgal, hanem annak lelkiismeretlen vezetőivel van bajom. Szolga ország, aki mindenkihez inkább alkalmazkodik, mert nem a nemzeti érdeket tartja elsődlegesnek, és az őshonost is arra kényszeríti, hogy ismerje meg a vendég nyelvét, mert magyarul nem tud vele kommunikálni.  Nem az ellen vagyok, hogy ne tanuljuk meg mások nyelvét, hiszen a közmondás szerint, ahány nyelv, annyi ember. Nem is személyekkel van bajom általában, hanem a mentalitással, így nem nevezek néven senkit, mert nem ez a lényeg. Hanem az, hogy az országunk vezetői igénytelenek, így bennünket is arra késztetnek, hogy kövessük őket, ne legyen véleményünk semmiről, mert akkor könnyen ránk sütik a rasszista megbélyegzést, hiszen első az idegenek kiszolgálása, mert ez hozza a bevételt. Nekem nem hozott semmit, és ez után sem hoz, de ragaszkodok ahhoz, ami az enyém, és ennek hangot is adok. Azt mondja az osztályt átvevő fiatal tanárnő, amikor a kommunikáció hiányáról beszélek, hogy nekem is meg lehet bármely nyelvet tanulnom. Ez bizony így van, de azért, hogy egy angol kislánnyal kommunikálni tudjak, senki ne kötelezzen arra, hogy megtanuljak angolul, vagy bármely más nyelven, hiszen én vagyok itthon. Vagy mégsem?
Budapest, 2010. 03. 26-án.
 
Bencze Pali
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.