Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


EGY HÉT TELELÉS A MEDVES HOTELBEN

2010.01.24

 

Kép

Születésnapom alkalmából a feleségem megajándékozott egy hét teleléssel, amit a salgóbányai Medves Hotelben töltöttünk el. Mint általában a kisebb vendéglátó egységeknél, a téli időszak mindig kevesebb vendéget vonz, ezért egy kis kedvezménnyel igyekeznek telelőkedvet csinálni a még fizetőképes vendégeknek. Mások is azt mondják, hogy az ár megfizethető. Ellátásunk félpanziós, a reggeli pedig svédasztalos volt. Budapestről gépkocsival érkeztünk az északi határon levő településre, és Salgótarján után ritkult a gépkocsiforgalom is. Vagy tíz évvel ezelőtt már jártunk erre, ugyanis a fiunk itt volt karate táborban, de akkor csak felületesen néztünk szét a környéken. Ideérkezésünkkor is voltak sportolók, a Csepel SC. fiatal kajakosai, akik nagy kedvvel futkároztak edzőjük irányítása mellett, amit fotómon meg is örökítettem. Az első pillanatban, csak a hiányosságot láttam, hiszen az ember mindig többet szeretne kapni, de lassan megbékéltem én is, mert jól akartam magam érezni, hiszen a személyzet is udvariasan fogadott bennünket és egész időszak alatt igyekezett a kedvünkbe járni. Az ismerkedés után, gyorsan ki is derült, hogy ide azoknak érdemes eljönni, akik kedvelik a csöndes tájat, és szeretnek is egy kicsit kirándulni a természetben, az erdőben, ahol a kissé megkopott turista jelzések segítenek a tájékozódásban.

 

Kép

Természetesen nem árt olyan lábbeliben jönni, ami biztonságosabbá teszi a havas avaron való túrázást. A Hoteltől 600 méterre ered a Zagyva, amely másik két kisfolyó, a Tápió és a Tarna vizével együtt, Szolnoknál ömlik a Tiszába. Közel van a 625 méter magas Salgó vára is, ahol már nincsenek az egykori rablólovagok, de mellette van az 517,4 magas Boszormánykő, ahova már ritkán járnak boszorkányok, hiszen azóta sok lett az angyal, csupán némelyiknek maradt meg a boszorkány lelke, amely egykor egy tudományt is takart, mert legalább valamihez értettek is, azért üldözte őket az egyház. De a közelben található, legalább három, azóta már bezárt kőbánya is, ami rókák tanyája lett. Bennünket is egy nagy róka vezetett az egyik felé, hiszen simán elmentünk volna mellette. Azért nem árt vigyázni,hiszen felírat figyelmeztet az omlásveszélyre, bár én ennek a nyomát sem tapasztaltam, de higgyünk a felíratnak. Közvetlenül a Hotel mögött található a 637 méter magasan elterülő Medves fennsík, ahol az őshonos növényeken kívül, nem terem semmi, hiszen itt keresnek a vaddisznók is eleséget, amikor máshol nem találnak, amit bizonyít a sok általuk túrt zsombék, ami eszembe juttatta Toldi harcát a farkasokkal, bár itt ilyen veszély nem fenyeget. Itt, láttunk négy rókát is, akik szintén valamiféle élelemre vadásztak, és aranyosak voltak, ahogyan ugrándoztak. Csak egy nem futott el, amikor meglátott bennünket az erdőből kijönni, így róla, vadászás közben, több képet is készíthettem. Ezen a fennsíkon lehet eljutni a felvidéki határon árválkodó 5 kilométerre levő és 526 méter magasan fekvő Somoskő várához.

 

Kép

Erről jut eszembe, hogy egyik ismerősöm azzal engedett el, hogy egy igazi nemzetőr, megkísérel ilyenkor egy kis határmódosítást, ha van rá lehetősége. Nem felejtkeztem el, így kifürkésztem, hogy a vár védői, jelenleg fagyszabadságon vannak a kapitánnyal együtt, és csak egy magyarul beszélő gyűjtögetőt hagytak maguk helyett, hogy összegyűjtsön egy kis fűtéskorszerűsítésre való pénzt, de bizony egy alaposabb tatarozás is ráférne erre a magaslatra, hogy összkomfortosabb legyen a kilátás. Nem véletlenül építették egykor ilyen közel őket egymáshoz, hiszen tiszta időben láthatták is egymást. Nos, csak azért nem foglaltam el, mert, a megtartásához egyedül kevés vagyok, és nekem is melegednem kellene a hideg időben, meg mit ér a kapitány legénység nélkül. Vagy azért van ekkora munkanélküliség, mert már várvédő is csak magas fizetés reményében lesz vonzó foglalkozás? Remélem, hogy kedves olvasóm, nem veszed rossz néven, ha kirándulásunk leírásába egy kis humort is csempészek. De az erdőben is volt látnivaló, hiszen az enyhén havas tájon, kétszer is láttunk egy 3-3 fős őzcsapatot, akik olyan gyorsak voltak, amikor megláttak bennünket, hogy le sem tudtam őket fotózni. Sok vaddisznó túrással találkoztunk, amikor böngészték a lehulló makkot, de tervszerű vadetetés is folyik, amit a kiszórt szemes kukorica is igazolt. Velük nem találkoztunk, talán szerencsénkre, bár nem vagyok Zrínyi Miklós.

 

Kép

Azért ez erdőből kiérve, nem árt jobban vigyázni a kesztyűkre sem, mert az egyik barátunk, Zagyvaróna felé kiérve az erdőből, elejtette egyik kesztyűjét, és eltelt 50 méter, amikor észrevette a hiányt. Gyorsan visszafordult, de akkorra már egy félkezű favágóban új gazdája lett. Nem árt vigyázni az olvadás után megfagyott vizes talajon sem, hogy nehogy úgy járjatok, mint én, pedig a „főnököm” figyelmeztetett a veszélyre. Figyelmetlenségemnek köszönhetően, úgy elestem, hogy a jobb kezem zúzódott, és legalább egy hét kell, mire rendbe jövök. Persze, nem hallgattam a jó szóra, jól figyelj, nehogy így járj! A finom vacsora előtt, vagy után, föl lehet keresni a 12X15X1,5 méteres uszodát is, ami néha egy kicsit még nekem hűvös, de mások elégedettek voltak a víz hőmérsékletével. De ne hagyjuk ki a szaunázás lehetőségét sem, bár én nem vettem igénybe. Vagy ott van a tornaterem, ahol lehet focizni, kosarazni, de pingpongozni is. Persze, mindenhez kellő számú partner kell, de megy ez a nyugdíjasnak is, csak elszoktunk a mozgástól, pedig mindenkinek önmagának kell vigyáznia az egészségére. Az enyémre, szerencsére a „főnököm” vigyázott, így nem lehetett lustálkodni. De ott van a biliárd terem, a kártyaszoba, ahol nagy rabló römi csatákat folytattunk, amiben mindig kell utolsó is. Ezt a helyet, fenntartottam magamnak. Azért a politika sem maradt el, mert ahhoz mindenki ért, legföljebb rossz az elemzés. Volt, aki azt mondta, hogy csalódott a pártokban, míg mások elképedtek azon a kijelentésemen, hogy nem megyek el szavazni, mert egy párt sem a nemzeti érdeket képviseli. Mondták is, hogy te az ellenségre szavazol.

 

Kép

Nekem ez a véleményem, az övéké más, de majd jön a kijózanodás. Érdeklődtem olyan embertől is, aki az 1956. 12. 08-ai salgótarjáni sortűznél gyerekként jelen volt, de még most is kiverte a víz, amikor róla beszélt, hiszen sokáig nem volt ajánlatos ezen a környéken erről beszélni. Még a nevét sem merte megmondani, bár azt mondja, hogy ő nem fél, de a férje még nyugdíjasan is kénytelen dolgozni, így ha fényképe, vagy a neve megjelenne az újságba, a férje elveszítheti a munkáját, hiszen az „elvtársak keze” még ma is messzire elér. Hiába mondtam neki, hogy nem írok nevet, és nem teszünk ki képet, már nem hitte el. Hát, ilyen lett a bizalom is, elvtársak. Ti, bíztok egymásban?   Visszafelé jövet, szerettem volna beszélni azzal a Sulyok Lászlóval, akiről az hírlik, hogy ő a sortűznél, a másik oldalon volt. Sajnos, nem sikerült a találkozás. Jó lett volna azt is megtudni, hogy az emlékművön, miért olyan kevés név szerepel. Mert ha valóban 131 halott volt, akkor hol van a hiányzó kétharmad neve.  Összességében, valóban jól éreztük magunkat, de ebből a kirándulásból elég volt egy hét, de az idén, többre biztosan nem is telik. Hátha másnak több sikerül. Kívánom nekik, minden irigység nélkül.

 

Kép

Most turistaként: Bencze Pali
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.