Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy elfelejtett nagytétényi forradalmárlány

2010.05.02
Kép Az 1956 Magyar Nemzetőrségbe való belépésem után önként vállalt feladatomnak tekintem az 1956-os erkölcsi forradalmunk célkitűzéseinek ébrentartását, majd lehetőség esetén annak végrehajtásában való részvételemet, hogy megvalósulhasson Magyarországon a nemzet számára életbevágóan fontos valódi rendszerváltás, hogy mi, magyarok, ismét kezünkbe vehessük sorsunkat. Elsőrendű feladatomnak tekintem a Budapest XXII. kerületében élt, élő, és már nem élő, de a forradalomban aktívan résztvevő egykori forradalmárok felkutatását, majd nevük, és tevékenységük megismertetését a kerület lakóival, de az sem baj, ha a világ is tud róla, hogy mi nem felejtjük el a mi jövőnkért életüket is feláldozó hőseinket. Hogy akkor is hősök voltak-e, amikor a forradalom mellé álltak, az nem minden esetben egyértelmű, de hogy a nemzetükért aggódók szemében azzá váltak, az, biztos, hiszen életükkel fizettek merészségükért, mert mertek magyarok lenni, mertek szembeszállni, mertek fegyvert fogni és szerették volna függetlennek tudni hazájukat. Akiről most írok, ugyanolyan egyszerű ember volt, mint a többi fiatal. Sőt, talán még egy kicsit rosszabb helyzetű, hiszen csonka családban nőtt föl, és volt benne egy veleszületett gyűlölet az orosz nyelvvel szemben. Dacos volt, haragudott a világra, néha talán önmagára is, hiszen öntörvényű volt, megalkuvásra képtelen. Az ilyenekből vagy hősök, vagy áldozatok lesznek. Ő, áldozat lett, halála után pedig hősként tiszteljük, mert nem vált megalkuvóvá, harcostársai árulójává. Talán soha sem tudtuk volna meg, hogy ki volt ő, ha nem közeleg halálának ötvenedik évfordulója. A budafoki temetőben nyugszik, de a sírhely megváltását nem tudták kifizetni a már idős testvérei, és segítséget kértek Budafok polgármesterétől, Szabolcs Atillától, aki a tőle telhető minden segítséget meg is adott, hogy a testvérek a sírhelyet megtarthassák. Így derült ki az is, hogy ő is a megtorlás áldozata, bár nem várta meg, hogy a vérbírák ítéletet mondjanak fölötte, inkább önként vetett véget rövid életének. 16 éves volt! Ő volt Törteli Kiss Valéria, és a neve is fölkerült Budafokon, a megtorlás áldozatainak az emlékművére, ahol az Ő neve a tizedik.
 Született: 1942. április 29-én Nagytétényben
Anyja neve: Csapó Margit.
Apja neve: Törteli Kiss Sándor.
Lakása: Budapest XXII. ker. Nagytétény Koltói Anna út 1.
Meghalt: 1958. október 30-én.
A halál oka: öngyilkosságba menekülés a megtorlás elől.
1958. október 23-án délután volt, amikor kiugrott a robogó villamosból és meghalt 1958. október 30-án.
1956. október 23-án, a 14 éves Vali kerékpárra pattant, és megnézte, hogy mi is van a belvárosban. Majd ott is maradt, a többi fiatallal együtt, és ő is a Corvin közben és környékén maradt egészen november 4-ig. Ekkor, mint sokan mások, ő is a menekülést választotta, de a honvágya nagyobb volt, mint a félelme. Előbb Svájc, majd Anglia fogadta be, de úgy döntött, hogy mégis hazajön.
Úgy látszik, hogy figyelemmel kísérték a lány útját is, mert hazatérése előtt, valamelyik újságban egy kis cikkecske jelent meg róla a következő tartalommal: (ezt a cikket, a testvérek mutatták nekem)
Tizenöt éves magyar kislány a londoni bíróság előtt
London egyik délnyugati kerületében a fiatalkorúak bírósága elé állítottak egy tizenöt éves magyar kislányt, aki tizenegy hónapja van Angliában, és most egy zárdából megszökve bolyongott Sreatham kerület utcáin. A lány kijelentette, hogy nem tér vissza zárdába, haza akar jönni Magyarországra.” Úgy tűnik, hogy ez után támogatta a londoni magyar követség Vali hazajövetelét. Kislány, menjél haza, nem lesz semmi bántódásod! Otthon van a helyed!
Hazajövetele után elhelyezkedett a Hárosi Lemezművekben, majd a Metallokémiában, hogy legyen neki betegbiztosítása, és takarító lett a betegségéből kifolyólag, mert veszélyes munkát nem lehetett rábízni. És hova tették, mint a pártirodára, Valner „elvtárshoz” takarítani. Azt kezdte Valinak mondani, hogy na kislány, mi újság van? Vali meg is mondta neki. Magával nem tárgyalok, mert maga Kádár spicli. Aznap, ki is tették a munkahelyről.
Bizony, az elvtársak nehezen viselték el mások beszólásait, főleg egy vesztes ellenfélét, aki akkor inkább ellenség volt, mint ellenfél. Mert aki nem velünk, az ellenünk! Sokszor hangzott már el ez a kedvenc, ellentmondást nem tűrő beszólásuk. De a győztesnek mindent a vesztesnek semmit! Bizony a kommunisták 1945 után is sikeresen alkalmazták az oszd meg és uralkodj elvet, hiszen az embereket, érdek szerint állították szembe egymással. Persze most is ezt teszik, csak ma már a demokráciát használják céljaikra. Tényleg ide illik Gülch Csaba Kisalföldben megjelent cikke, hogy JAJ, A LEGYŐZÖTTEKNEK!
Be is vitték a Budafoki Rendőrkapitányságra, hiszen betöltötte a 16 évet. Erről a kihallgatásról van is egy jegyzőkönyv, amelyet 1958. V. hó 8-án készített vele a XXII. kerületi politikai nyomozó alosztály meg nem nevezett nyomozója.
Itt kérdezték Pendli Gusztáv IX. kerület Liliom út 48 szám alatti lakos ellenforradalmi tevékenységéről, a vele való megismerkedésről, a csoport több, név szerint megnevezett tagjairól. Hegyaljai Istvánról, (minden bizonnyal Ő volt az a személy, aki évekig vitte Vali sírjára a csokor sárgarózsát)Farkas Piroskáról, Kovács Józsefről, Nagy Árpádról. De ő makacs volt, és nem akart vallani.
Törteli Kiss Valériáról említést tesz a Corvinisták 1956 c. könyv is az 579. oldal 9. névként a VIII. kerületi fegyveres csoportok tagjaként.
Mivel vádolták őt? Kérdezem a két ikernővérétől.
Államellenes szervezkedés, és az intézetben is találtak a szekrényében röplapokat (ezt óvatosan kell kezelni, hiszen sok esetben a vádlók csempészték a későbbi bizonyítékot, hogy legyen mivel megvádolni, akit akartak, vagy abból a célból, hogy zsarolni lehessen)
Fölváltva beszél a két testvér, és elmondják, hogy az anyukájuknak azt mondták a nyomozók, hogy ha Vali nevelhető lett volna, akkor csináltak volna belőle „saját embert.” (Ezt én úgy értelmezem, hogy Vali nem volt hajlandó a társait föladni, nem vállalta a spicli szerepét, nem akart olyan lenni, mint a Kiss Elek fedőnevű áruló társa, aki róla is jelentett és a Liliom út 48 alatti csoport tagja volt. Tehát Vali egy olyan egyéniség volt, aki nem viselte el, ha neki meg akarják mondani, hogy mit tegyen. Amivel, vagy akivel nem értett egyet, azzal nem volt hajlandó a kompromisszumra.)
A testvérek szerint, Vali fontos összekötő volt, akit a nyomozó figyelők sem tudtak követni, (ezért akartak ráállítani olyan árulót, mint a Kiss Elek fedőnevű személy volt, aki meghasonlott valamiért, ezért lett társai árulója. Ha netán ő is olvassa ezt a cikket, és fölébred a lelkiismerete, szívesen meghallgatom. Ameddig hallgatsz, mindig zsarolható leszel, de ha egyszer ki mered mondani az igazságot, és elmondod beszerveződ nevét, és az okot, hidd el, nem tehetnek veled már semmit, mert ezt a társadalmat már csak félelemmel teli hallgatás tartja össze, aminek te is az áldozata vagy.)
Mit tudnak a Corvin közi tevékenységéről?
Fegyverrel is harcolt, és azzal zsarolták, hogy fénykép van róla, amikor a szovjet tankokra lőtt a géppisztolyával. Persze, a képet nem mutatták meg neki. A vallató tiszt próbálta ezzel „jobb belátásra bírni”.
A Móricz Zsigmond körtéren, mit csinált?
Úgy tudom, hogy amikor ott a halottakat elföldelték, ő adott díszlövést.
Ez mikor volt?
Körülbelül október 27-én.
Idézet Törteli Kiss Valériáról készült állambiztonsági összefoglalóból: „Volt Corvinista ellenforradalmár. 1956. novemberében nyugatra szökött, 1957. XI. 24-én tért vissza Angliából. Hazatérése után Bp. VIII. Villám út 25. számú kollégiumba költözött, ahol 1958. novemberig lakott. A fenti időpontban a VIII. ker.-i Rendőrkapitányság a kollégiumban házkutatást tartott, melynek során nevezett szekrényében ellenséges röpcédulákat találtak. Amikor tudomására jutott, hogy a Rendőrség megtalálta nála a röpcédulát, a Golgota térnél a 23-as villamosról öngyilkossági szándékkal leugrott és meghalt.
A rendőrségi idézést, az édesanyja adta oda neki, és ezért döntött úgy, hogy arra kéri a nevelőjét, vigyék orvoshoz, mert fáj a füle, hiszen úgy sem viselte volna el, ha elítélik. Ez az út, a Golgota térig tartott, mert kiugrott a nyitott peronú villamosból 1957. október 23-án délután, és 30-án meg is halt. A vele utazó nevelő, idegösszeomlást kapott, de a hatalom mégis kérdőre vonta, hogy miért nem akadályozta meg a halálos ugrást? A holttestet, nem is akarták kiadni, de az édesanyja mégis elintézhette, különben ő is a 301-es parcellában lenne. De vajon hány fiatal volt, van, akinek a nevét sem tudjuk meg sohasem, pedig ők is olyan hősök voltak, akik életüket adták, értünk.
Tervezem, hogy minden évben, október 23-án, a Budafoki emlékmű előtt, a 301-es parcellához hasonlóan, a harcokban elesettek, és a megtorlás áldozatainak a fényképeit kirakom, hogy arcról is ismerjék ezután a budafokiak 1956 budafoki hőseit, hiszen sokáig nem volt ajánlatos beszélni róluk, amióta pedig lehet, azóta nem beszélnek azok, akiknek kellene. Pedig itt is érvényes az, az idézet, hogy „Mond el Fiadnak.” De jó volna már azt is elérni, hogy az áruló utódpárt se koszorúzhasson egykori elődeik áldozatainak emlékműve előtt velünk egy időben, hogy ne kelljen az emlékezés koszorúját annak máskor elhelyeznie, aki nem akar velük egy levegőt szívni, hiszen nem tőlük, hanem a bosszújuktól félnek még ma is. Ha ezt elérnénk, ők máskor nem helyeznének el koszorút az áldozatok emlékművénél. Ők, mire emlékeznek? Hogy katonailag legyőztek bennünket? Egy vereség hatása nem tarthat örökké!  Meddig fogják még a múltunkat kisajátítani? Ameddig hagyjuk!! Ez nem rajtam, hanem rajtatok is múlik. Ne felejtsük el azokat, akik értünk is adták az életüket. Preszmayer Ágostonról is szeretnék egy fotót, hiszen még az Állambiztonsági Történelmi Levéltárban sem található róla fotó?. A világ változik, de az emlékek, nem halványulhatnak. Ők addig élnek, ameddig mi emlékszünk rájuk. Még egy kis, de fontos epizódként, meg kell említenem, hogy a cikkből, csak egy nevet kifogásolt az egyik nővér. Ne említsem meg az akkori párttitkár Valner Sándor nevét, mert a fia itt él pár házzal arrébb tőlük, és mit szólna hozzá, ha olvasná a nevét az újságban. Ha ezt nem húzom ki, a cikk se jelenjen meg. A múlt, még mindig visszahúz, mint a mocsár, mert bár nem fél, mégis, nem lehet tudni. Én azonban nem lehetek tekintettel a testvérre sem akkor, ha olyan emberről írok, aki példa lehet a mai fiatalok előtt is. Az 1956 Magyar Nemzetőrség, emléktáblát szándékozik tenni a ház falára, amely már avatásra vár, de ezt a nővér, nem szeretné. Miért is? Azt gondolom, hogy az a szomorú, hogy az elvtársi kötődés, vagy a szemérmesség még mindig fontosabb, mint a testvéri, mert inkább a testvérünket tagadjuk meg, mert minek ment oda. Nem kellett volna odamennie! Én, ezt nem így gondolom, azért is írom le. Én, büszkén vállallak Vali, és a többi hőst is, aki merte vállalni magyarságát, az élete árán is!
Irántuk való tisztelettel, egy nemzetőr.

 

Bencze Pali

 
Budapest, 2010. 04. 29-én, Törteli Kiss Valéria születésnapján.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.