Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BESZÉLGETÉS AZ EGYKORI BAROSSI „OPERATÍV CSOPORT” VEZETŐJÉVEL (Első rész)

2016.08.31

Budapest, XVI. Vörösmarty utca 14.

2011. 05. 19-én.

 

1956. október 28-án, én a Baross Gábor telepi Nemzetőrséghez tettem le a garast.

besz1.png

2011. 05. 21 Az első találkozás Mihállyal

Egy újságcikkre hivatkozva mondom, hogy a Tompa utcában, kilőtték alólad az egyik erkélyt.

Tehát a forradalmi tevékenységed, nem a Baross Gábor telepen kezdődött, hanem valahol máshol.

 

Ami a Baross Gábor telepen kezdődött, én azért kaptam ítéletet.

Amikor engem bevittek a Conti utcába egy kétágyas cellába, ahol öten voltunk, egy újpesti rabtársam, aki nagyon jóindulatúan figyelmeztetett: majd, ha kihallgatásra visznek, akkor mindent tudjál, és attól ne lehessen eltántorítani. Mert én mindent megtanultam, és nem felejtem el. Ez azt jelenti, hogy az ember mindig csak azt mondja, amit először mondott. Ezt az okítást az első három napban kaptam, amikor azt hitték, hogy teljesen hülye vagyok. Ugyanis engem akkor az influenzámmal, nem a kórházba, hanem a Conti utcába vittek. Amit akkor mondtak, megjegyeztem, és nem ismert dolgaimról azóta se beszélek túl sokat. Ami a nálad levő jegyzőkönyvekbe nincs benne, azokról ma sem szívesen beszélek.

Most már nyugodtam beszélhetsz arról is, hiszen az általad akkor elmondottak egyetlen sorával nem találkoztam még.

Tudom, de van az emberben egy megkötözöttség. Példa erre az, amikor a családom azt kérte tőlem, hogy írjam le az életemet. Húztam, halasztottam az időt, mígnem a feleségem felajánlotta, hogy majd ő leírja, én meg diktáljam. A felesége Éva asszony mondja, hogy 1956 október…… ig elértünk, utána nem diktált a férjem tovább.

Nem akartál beszélni róla, és nem is akarsz soha?

Pillanatnyilag van egy tudatalatti fék, amely kapcsolatba hozható a tudatmódosító szerekkel.

A forradalom kitörése után, az ávósok is bujkáltak, mert ki itt volt, ki ott volt, vagy hazament, vagy titkolta, hogy otthon van. Borbély Mihály is. A XIII. utcában végeztem a járőr szolgálatot, amikor az egyik szomszédja szólt, hogy itthon tartózkodik az ávós. Ez az ember már nem él. Az egykori nyomozók - Kassai László és Tóth László, Csöme János -, (aki engem is letartóztatott) akik nyomozóként egykor foglalkoztak az ügyével, igazából nem tudja még most sem, hogy akkor ez volt-e az igazi nevük, hiszen tudatmódosítás már akkor is volt.

Amint Kiss Sanyi aláírását megláttam a Conti utcában, akkor elhatároztam, hogy amit én megpillantok, azt elfogadom, mert azt már más is mondta. Amit nem nagyon kell, azt nem is cáfolom, de többet nem is akarok mondani. Hogy ezt mennyire fogadták el, később onnan tudtam meg, hogy nagyon okosan, talán a 102-es cellába tettek engem a Conti utcába. A mellette levő cellában volt Szántó Albert, aki a Baross Gábor telep nemzetőr parancsnoka, és a falon keresztül, mi tudtunk egymással beszélni. De a falba épített lehallgató is volt a cellában, amit a falbámulás közben, ötünk közül egyikünk észrevett, ami a falon, egy dudor formájában mutatkozott. Ezt a dudort, onnan kikapartuk. Alberttel sikerült azt megbeszélni, hogy senkit be nem vonunk, hogy őket is letartóztassák, mert abból nekünk is csak bajunk lehet. Ennek köszönhetően lettünk csak hárman bűntársak a Baross ügyben. Laborczi, Szántó és én. Krémert nem tették hozzánk. BP. megjegyzése: akkor Krémer, csak internálva volt?

Lehet. Akit én még megemlítettem, az a Lányi (vagy Láng?) Misi volt, akiről viszont tudtuk, hogy disszidált.

Katona Karcsiról megint csak nem volt érdemes hallgatni, mert november első napjaiban ő is elhagyta az országot. Ezért maradtunk csak hárman bűntársak. Szerencsénk volt, hogy közülük nem jött vissza senki.

Persze, a Corvin köziek közül, többen is visszajöttek. A Kiss Kati (Havrila Béláné) is Svájcból, mert volt neki egy vőlegénye Anda Feri. Kati azért jött haza, hogy őt igazolja, hogy ne akasszák föl. Kiss Kati hazajött, igazolta Anda Ferit, akinek a nagybátyja volt a Dobi István. Anda Feri megúszta, a Kiss Katit pedig felakasztották. (B.P. Ez a Kiss Kati azonos Havrila Béláné Sticker Katalinnal?)

Közben, ifj. Dudás Károly neve is szóba került valami gyanús utalás kapcsán az egyik jegyzőkönyv a gyanú árnyékát engedi következtetni, aminek még utána kell néznem. Mihály azt mondja, hogy a kis Dudás nem lehetett besúgó, mert Budafokon nagyon megverték. A verés után, a kis Dudás Karcsiban volt annyi erő, hogy kiosszon néhány rendőrt, akik őt nagyon megverték. Dudás Károly még él, és érdemes lenne őt is meghallgatni. – Megpróbálok vele is beszélni. (Már beszéltem vele is.)

 

besz22.png

Tanulmányozza az egykori egyoldalúan készített dokumentumokat

 

Somogyi Jánost, hogyan jellemeznéd? Milyen ember volt?

Szép nagydarab ember volt, aki norvég mintás pulóverbe járt. Nagyon őszintét mutató erős hangú ember volt. A kihallgatások alkalmával, az én orrom előtt is elhúzták a mézesmadzagot, ha beszélek másokról. Eddig, erről sem beszéltem eddig senkinek. Volt egy Bella József nevű rendőr Budafokon, aki talán körzeti megbízott lehetett. 1956 végén, 57 elején nekem azt mondta, hogy (hiszen vele együtt is járőröztem 1-1-1 nemzetőr-rendőr-katona akkori társaimmal) milyen kár, hogy te nem akarsz rendőr lenni. Mondom neki, hogy miért lenne ez kár, hiszen nekem ez a feladat szűk lenne, mert egyszemélyes sakktábla lennék. Meg is magyarázza Mihály, hogy az egyszemélyes sakktábla az a rendőr, aki az útkereszteződés közepén a forgalmat irányítja. Mondja is, hogy én el tudom neked intézni, ha rendőr leszel, hogy főhadnagy, vagy századosi rendfokozatot kaphatsz, és azonnal föl is vesznek.

Kérdezem Mihálytól, hogy el is tudta volna intézni?

Kassai László volt akkor a kihallgatóm a Conti utcában, aki azt mondta: Szabó, kár magáért, hogy ott áll az asztalnak azon a végén! Mert ha Bella elvtárs tanácsát annak idején meghallgatja, akkor itt ülhetne az asztal ezen oldalán. Mondom neki, sajnos, erről már lekéstem. Kassai László erre azt mondta: idefigyeljen, szóljon, és egy szavába kerül. Na, ez volt az egyik mézesmadzag elhúzás.

 

Az alábbi adatokat én, BP építettem bele, a dokumentum alapján.

A 0-16644-es II/III. Politikailag kompromittálódott személyek aktájának a 43. oldalán, van három név, akikről, az ott leírt anyag egy része, kék színű filc tollal van kitörölve. De azért kiolvasható a filc mögötti írás is, amely szerint:

A Baross Gábor telepi Forradalmi Bizottságból és nemzetőrökből, az alábbi személyeket használtuk fel:

  1. Major Tamás, Szentgotthárd. 1932. 12. 23. An. Bányai Irén. Lakik: XXII. Budatétény Árpád út. Nemzetőr volt. Beszervezése terhelő adatok alapján történt. 1958 júniusában ki kellett zárni a hálózatból, mert adataink szerint részese egy fegyverrejtegetésnek, és nem volt őszinte hozzánk.

  2. Somogyi János 1921. július 8. An. Balla Mária. Lakik: XXII. Budatétény Sajó út 5. Foglalkozása: asztalos. Nős, két gyermeke van. Beszervezése terhelő anyagok alapján történt ügynökké, és „Béres János” fedőnéven jelentett és foglalkoztattam.

Kulifai László 1939, Nagytétény. An: Zubák Aranka. Lakik: XXII. Baross Gábor telep XI. utca 27. Nemzetőr volt. Svédországba szökött, majd „KEREKES” fedőnéven, informátorként foglalkoztattuk.

 

Az 50. oldalon, Jakus Sándorné, sz: Németh Borbála Budatétény, 1941. an. Ipach Borbála. Lakik: XXII. Budatétény Határ út 41/b alatti lakos. Férjétől különváltan él. Jakusné, a felderítő munkához igen nagy hajlandóságot tanúsít. „KEREKES” nevű informátorral együtt derítik föl azokat, akik a harcokban részt vettek.

Közbevetem, hogy sok embert kellett volna ezért elárulnod!

Mihály folytatja, hogy nézzük a továbbiakat pszichológus szemmel. Hanesch Vilmosné tanácsa volt az elsőfokú bíróm. Ő rám húzott, minden további nélkül, 3 esztendőt, noha, az ítélet indoklásában benne van az, hogy Tóth Andrásné sz. Papp Gabriella úgy vallott, hogy igen emberséges magatartást tanúsítottam.

Papp Gabrielláék bizonyára értékelték, hogy megengedted nekik, hogy az általatok bekísért Tóth Andrást, a távolból követhették.

Hát kövessék, bár akkor még nem tudtam, hogy Gabriella édesapja, presbiter volt a Nagytétényi Egyházközségben. Emberségesen kellett nekem minden körülmények között eljárnom. Hanescné, vezette tárgyaláson, nagyon vigyáztam arra, hogy önmagammal se kerüljek ellentmondásba, és ragaszkodtam bizonyított tényekhez. Ott, még a Borbély Mihályné is, aki mentőtanúm volt. Borbély Mihály, egy kihallgatáson történt elszólása miatt lett tanú, a felesége. Bosszútól lihegve, az egyik kihallgatásomra bejött Borbély Mihály, és ott mondta, hogy „tudod”, szegezte nekem a mondandóját, hogy én pedig ott voltam, amikor kerestetek, benne voltam a gyermekágyban.

Bevallom, hogy akkor figyelmetlen voltam, mert nem néztem meg a gyermekágyat, nem tűnt föl, hogy este 10-kor miért nincsenek a gyermekek az ágyban. Ezt az információt megjegyeztem, de csak a tárgyaláson használtam föl. A tárgyaláson már azt mondtam, hogy tudomásom szerint otthon volt a Borbély Mihály, és ezt a felesége is igazolhatja. Voltak az életbe hasonló sugallataim, amit az Úristennek köszönhetek, mert lehet, hogy nem úsztam volna meg három évvel. Ezek után, mivel Hanesché rám vert három évet, ebből az tűnt ki, hogy az ítéletet előre meghozták.

Amikor még csak a ház előtt voltunk, egy lövést hallottunk valamennyien, és az a lövés, csak abból a házból jöhetett. Őt, azután ágyazhatták be nagyon gyorsan. Mivel nem én voltam, aki lőtt, de én mentem elől, akkor mégiscsak neki kellett lőnie, ami szerencsére nem talált el.

1958. december 3-án szabadultam. Ezért Isten áldja meg Simor Pál bíró urat, mert amikor végigolvasta az előző tárgyalás jegyzőkönyveit, akkor nekem egyetlen kérdést tett fel: MONDJA, MIÉRT VAN MAGA ITT?

 

besz3.png

Mihály, kissé fáradni látszik a sok beszédtől

Erre mondtam azt, hogy a bíró úr ezt jobban tudja. Ennyi volt a másodfokú kihallgatásom. Ez, 1958. november 26-án volt, december 3-án szabadultam. Egy teljes értékű büntetést kellett meghatározni, és a 14 hónap, egy hét múlva járt le. Itt már valószínűleg figyelembe vették, hogy a terhelő tanúk is mentőtanúkká váltak. 1960-ban, egy alkalommal behívtak a Fő utcára, szabályos idézéssel. Aki akkor kihallgatott, már nem a barossi események érdekelték, hanem arra akart rábeszélni, hogy a budafokiakról és a nagytényiekről mit tudok elmondani. Igaz, hogy Nagytétény közel volt, de én más témával foglalkoztam akkor, a budafokiakról meg végleg nem tudok semmit. Ez a kihallgató azt mondta, hogy ha most nem tudok ugyan semmit, de ha valamikor megtudok valamit, akkor tartsam kötelességemnek, hogy neki bármikor jelentsem. Most így utólag, ha a Major Tomi is beszervezett volt, akkor én nem voltam beszervezve?

 Nem tudom, hogy találok-e rólad olyan anyagot, ami ellened szól, de eddig nem találtam. Mindez attól függ, hogy kihallgatóid, minek minősítettek, hogy hasznos információt adtál nekik mások ellen, vagy nem. Mert ők minősítették a kihallgatottaktól kapott információt. Ha nincs is valakiről 6-os karton, akkor is mondhatott olyan információt, amit ők felhasználtak.

Mihály azt mondja, hogy ő biztosan nem adott jelentést, de még azt sem tudja, hogy ez számíthat-e beszervezésnek.

Lám, milyen bizonytalan tud az ember lenni, ha nem ismeri az ellenfél játékszabályait? De az volt a cél, hogy mindenki bizonytalan legyen, hiszen azért íratták sok emberrel alá a titoktartási nyilatkozatot, hogy ha beszélni mer arról, amiről kérdezték, akkor gyorsan kinézhet neki 5-10 évig terjedő börtön.

Mert miért hívnak engem be másfél év után a Fő utcára, ne nem azért, hogy súgjak nekik olyat, amit ők még nem tudnak, hogy a megtorlás gépezete tökéletes lehessen?

Te, lelkészként, sok emberrel érintkeztél.

 Akkor én már teológus sem voltam, nemhogy lelkész, mert kizártak a teológiáiról is. Úgy rúgtak ki, szinte két lábbal. Amikor 1958-ban szabadultam, visszamentem, a teológiára és jelentkeztem a dékánnál, hogy szeretném folytatni a tanulmányaimat. A dékán azt mondta, hogy az Állam és Egyházügyi Hivatal engedélye szükséges ahhoz, hogy folytathassam a tanulmányaimat. Mert az Állam és Egyházügyi Hivatal nem az egyház hivatala, hanem az államé. Ha a Horváth János elnök úrtól hoz egy írást, akkor nincs akadálya a továbbtanulásának. Naivul, én elmentem a Lendvai utcába. Horváth János úrtól kértem az engedélyt. És ha téged valaha szembe röhögtek, engem úgy röhögött szembe Horváth János. Azt hiszi, hogy ilyen emberekre van nekünk szükségünk? Kaptam tőle egy nagy lelki pofont, hogy nincs tovább azon az úton, ahová én nagyon igyekeztem. Jó példa erre az is, amikor Misa fiamtól megkérdeztem (a másik fiú Dani), hogy megbolondultál, hogy biológia tanár akarsz lenni? Bizony akkor tényleg föl lehetett tenni azt a kérdést, hogy aki lelkipásztor akar lenni, arra tényleg azt mondhatták, hogy megbolondultál?

Az egyház, teljes állami irányítás alatt volt.Igen. Amikor a Fő utcára idéztek, akkor én már gépkocsivezető voltam. A „beszélgetés” után, fél évvel, már elvették a jogosítványomat, mert ilyen emberek nem járkálhatnak állami kocsival. Akkor a MÉLYÉPTERVNÉL dolgoztam. 1959. december 16-án, feleségül vettem Tordai Gyula bácsi lányát Évikét, így nagyobb lett a felelősségem, hiszen a családot valamiből el kell tartani. Úgy éreztem, hogy semmi máshoz nem értek, de az autóhoz igen. 33 kérvényt adtam be különböző helyekre. Kezdtem a Hungária körúton a Közlekedésrendészetnél, és Kádár János titkárságánál fejeztem be. Az idő telt, és a 33. kérvény után kaptam egy lehetőséget, hogy tanulhassak tovább. Ezt a szakmát, akkor holeritnek nevezték, amelyből később kifejlődött a számítástechnika. Még egy ilyen lelkipásztor nincs Magyarországon, akinek 30 évébe került, hogy megkapja a lelkészképesítő vizsgát. 1985-ben tettem le a vizsgáimat, de 1955-ben kezdtem a teológiát. Ez alatt a 30 év alatt, nagyon sok mindent kénytelen voltam megpróbálni.

Többek között?

Azt te már nem tudod, hogy mi volt a jeges, ami nem a felső tízezer foglalkozása.

De tudom, mi volt jeges, mert a hűtőszekrények helyett, akkor jégszekrények voltak, és jég, az abban tárolt élelmiszer hűtését biztosította.

 

besz4.png

Szeretetteljes mosoly Éva asszony részéről.

Hajnalonként jártak a jeges kocsik, és voltak jeges lerakatok, ahova éjjel kellett a jeget kihordani. Budapesten, a jegesek az alsó 500-hoz tartoztak. Dolgoztam én maszeknál is, de az ötvenes években, maszek nem lehetett akárki. Egy ilyen maszekot fogtam ki, aki a kapitalista kizsákmányolás mintapéldánya is lehetett volna. Voltam fröccsöntő is, de ott legalább keresni is lehetett, de a májam nem bírta a vegyszert. Akkor volt egy ismerősöm, aki azt mondta, hogy miért nem tanulsz valamit? Azért, mert mindenhonnan ki vagyok tiltva. Majd én szerzek neked olyan helyet, ha elmész, ahol lesz lehetőséged a továbbtanulásra, még akkor is, ha csak technikusnak. De ott azért már emberszámba vesznek. Akkor kaptam a KSH-nál egy címet, ahol kezdődött a számítástechnika őse, a holerit. Ott volt a lyukkártyás adatfeldolgozás. Ott jelentkeztem egy úriembernél, akiben egy urat ismertem meg, aki azt mondta, hogy a következő tanfolyamra be vagy sorolva, amely két évig tart, és majd meglátjuk, hogy mit tudsz produkálni.

Már az első év után, kaptam állást a lyukkártya szakmában. Fölvettek, vizsgáztattak, hogy mit szedtem magamra, és önálló munkakört kaptam. Még az első prémiumosztásból én is kaptam, mert még nem ért utol a megtorló hatalom keze. Amikor ez utolért, attól kezdve fizetésemelést sem kaptam. Azért sikeresen elvégeztem a második évet is, és lettem technikusa ennek a szakmának. Nem akartam én már tovább tanulni, hiszen örültem, hogy dolgozhattam. A kollégák között megtaláltam a helyemet, de a személyzetinél viszont továbbra is „sáros” maradtam. Volt egy olyan kollégám, aki „nagyon jó családból” származott. Partizán volt az apja, a munkásmozgalom régi harcosa az édesanyja. Mondták is, hogy az ő fiuknak, felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie. Valamikor, a kerékpárhoz is igazolvány kellett. Ez a fiú, olyan „intelligenciával” rendelkezett, hogy mire egy ilyet kitöltött, addigra legalább hármat elrontott, mire a negyedik sikerült. A szülei azt mondták neki, hogy jelentkezzen a Kandó Kálmán Villamosmérnöki karra, ami akkor üzemmérnöki képesítést adott. Hozott is négy garnitúra felvételi lapot, hogy valamelyik majdcsak sikeres lesz. A négy oldalas jelentkezési lapot, az első nekifutásra kitöltötte. Ezen, önmaga is meglepődött. Akkor, arra gondoltam, hogy ez az ember, a papírjait, föl fogja vinni a Személyzeti Osztályra, ahol aláírják, és lepecsételik. Hát, legalább morogja meg a személyzetin Borika, és még mi hárman, kitöltöttük a fennmaradt üres lapokat, majd odaadtuk neki, hogy vigye ezt is aláíratni. Mondták is neki, hogy miért vitt még három jelentkezési lapot, de ezeket is aláírták, mert a fiú szülei, jó elvtársak voltak. Ez a Puskás Misi, akkor akaratlanul is jót tett nekünk, hiszen az ő útját is a Teremtő Isten vezérelte. Ez a fiú, munkaidő alatt, mint a güzü, tanult a fölvételire, mi meg csak dolgoztunk, és el is felejtkeztünk róla, hogy mi is adtunk be jelentkezési lapot. Egyszer hazamegyek, és otthon vár a papír, hogy jelentkezzek fölvételire a Kandóba. De a társaim is így jártak. Puskás Misi akkor lepődött meg a legjobban, hogy a fölvételinél, még három kollégája is ott volt. Ennél már csak egy nagyobb meglepetése volt: mégpedig az, hogy őt nem vették föl, bennünket meg előkészületi tanulás nélkül is fölvettek, mert megfeleltünk a feltételnek. Ugyanis a személyzetinél az első akadályt nem vettük, hanem az Úristen átsegített bennünket. Így aztán a tanulmányi szabadságot se vettük igénybe a négy év alatt, nehogy röhögjenek rajtunk, ha netán mégis megbukunk. Meg is szereztük a diplomát mindhárman levelező tagozaton, 1970-ben.

Hogy lettél mégis lelkész?

Lopom az idődet.

Nem, mert van belőle bőven, főleg arra, hogy hallgassalak.

Ha az ember, rábízza magát az Úristenre, akkor nincs rossz helyen. Lett nekünk egy olyan igazgatónk, akinek a fényképével, később, a Terror Háza falán találkoztam. Lakatos Dezső elvtárs, akinek még katonai rendfokozata is volt. Az ÁVÓ már nincs, verőlegényre meg már kevesebb szükség van, így megtették egy számítástechnikai vállalat igazgatójának.

Mivel úgy éreztem, hogy az autóhoz értek, amit bizonyított az is, hogy autómotor generálozásra is képes voltam. Az igazgató „úrnak”, volt egy olyan vállalati autója, amit valamelyik barátjának át akart játszani.

Folyt köv...

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.