Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baráti látogatás Farcádon

2010.08.04

Hosszas egyeztetés után, egy régi meghívásnak eleget téve, 2010. 07. 21-én este elindultunk ismét a feleségemmel önként vállalt faültetésünk helyszínére, de most nem dolgozni, hanem ismerkedni, barátságot ápolni. Tavasszal voltunk pár napon fát ültetni, de az időjárás már akkor közbeszólt. Három hónap nagy idő, azóta sok víz lefolyt Farcádon is, hiszen állandóan azt hallottam, hogy ma is, tegnap is sok volt az eső. A Trasport Túr autóbusz járattal kívántunk menni, de a közlekedési dugóban, majdnem lekéstük az indulást, és a járat gépkocsivezetőinek köszönhető, hogy pár percet ránk várva, mi is velük mehettünk.

 

Kép

Köszönöm a segítőkészségüket. 12 órás utazás után, megérkeztünk Székelyudvarhelyre, és nagy örömömre, házigazdánk lánya Adélka, már várt bennünket,

így rövid idő alatt meg is érkeztünk vendéglátónkhoz, a Sándor családhoz, ahol a későbbiek során, inkább családtagnak érezhettük magunkat, mint vendégnek. Hogy utaztatok, hogy vagytok, mi újság nálatok, éhesek vagytok-e, nem vagytok fáradtak, mit adhatok, voltak a kölcsönös kérdések, amit annak rendje és módja szerint, ki is tárgyaltunk, persze nem hagyhattuk ki a politikát sem, mindennapjaink elrontóját. Kaptam feladatot is, hiszen üzenetet kellett átadnom Kovács Miklósnak, üdvözletet „Dezső sógornak”, meg mindenkinek, aki eddig is kedvesen fogadott bennünket, jelezték az itthon maradók, hogy nem felejtkeznek meg a farcádi barátokról sem. Ilyenkor, az ember megtudja a családi örömöket, mindennapi problémákat, és igyekszik részesévé válni a rajta múló dolgok megoldásának is. Éppen szénagyűjtés ideje volt, bár az eső mindig közbeszólt, így ezzel is foglalkozni kellett, így mentünk segíteni a gyűjtésben, majd a boglyába rakásban, amit itt tálcának neveznek. De hiába az igyekezet, ha a széna elázik, akkor már nem takarmánynak, hanem alomnak való, vagy esetleg szükségtakarmánynak a télen. Nézzük az égboltot, és pillanatok alatt olyan eső tud lenni, hogy úgy esik, mintha dézsából öntenék. Ráadásul a vízelvezetés is hagy kívánnivalót maga után, ezért nagyon gyorsan nagy mennyiségű víz hömpölyög, és átáznak a ház alapok is, legalábbis ezt láttam házigazdám házánál, akinek a háza háta mögött hömpölyög le a nagymennyiségű víz, mert az elvezetés erre lett kialakítva. De még lábon áll a búza is, hiszen olyan magas a talajvíz, hogy a kombájn nem tud a földre menni. A kukorica ugyan szépen néz ki, de az eső alatti szél, ledönti a szárakat, és kezdődik az üszkösödés. Láttam ezt akkor, amikor kimentünk zöldbabot szedni, hiszen a Juliska bab, a kukoricaszárra fut föl. Persze, az emberek már elszoktak a kézi kaszától is, így a technikára várnak. Ráadásul meg névnapra is mentünk, így aztán volt nagy sürgés-forgás vendégjárás a ház körül. Jó volt ezt látni, hiszen városi emberként már régen elszoktam ettől a köszöntéstől, hiszen a lakótelepen ez nem szokás, mert sikerült gyökértelenné válnunk. Megmutatkozott ez már az utazásnál is, hiszen a buszra fel és leszállók, már nem köszönnek egymásnak akkor sem, amikor fölszálnak, akkor meg főleg nem, amikor leszállnak. Bizony, súlyos probléma ez, hiszen egykor a paraszt emberek, még az idegent is megsüvegelték. Azaz, ha nem is szóltak, de vagy megemelték a kalapjukat köszönésképpen, vagy csak kézzel érintették üdvözlésként. No, itt nem bolti, hanem saját készítésű élelmet ettünk, de nem ám egy félét, mert gazdaasszonyunk inkább elkészíti, mint az ismeretlen eredetűt megveszi. A kedvünkért még puliszkát is készített, hiszen felénk nem szokásos ez az étek. A nadrágszíjat egy lyukkal tágítani kellett, mielőtt hazaindultunk, pedig nem hízókúrára mentünk. Azért az eső, a tiszteletünkre sem szünetelt, pedig megígértem házigazdáimnak, hogy beszélek az időjárás felelőssel. Ez azért valamiért nekem sem hozott jobb eredményt, mint másnak, no persze ez már a humor kategória, hiszen magyar ember nem folytat párbeszédet Istenével, csupán a Fokos Szövetsége szellemében, Istene áldását kéri munkájára. Ezt a szokásunkat továbbra is tartsuk meg, de bízzunk magunkban is, hogy istenünk áldására méltóak lehessünk. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy házigazdám Sándor János, látogatásunk tiszteleteként, az udvaron levő asztal fölé, egy Fillagóriát emeltetett, és rólam nevezte el Bencze Pali fillagóriának. Vállaltam, hogy ehhez a táblát, viszont én készíttetem el. Meglátogattam Lenke asszony öccsének, Sándor Leventének a méhészetét is, ahol sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy dolgoztak volna azok a szegény méhecskék, ha az időjárás kegyes volna hozzájuk.

 

Kép

A biztonság okáért, én is föltettem a méhészkalapot, hátha a méhecskék nemkívánatosnak minősítenek. Valahogy, nem akart a méz szaporodni, de ez várható a nyár hátralévő részében is, így valószínűleg emelkedik a méz ára is. Itt egy kis betekintést nyertem a méhészet rejtelmeibe, de azért akármilyen szép is ez a foglalkozás, nem akarok én kolléga lenni. Hihetetlennek tűnt, hogy egy méhcsalád éves fogyasztása, 100 kg. méz, 100 kg. víz, és 70 kg. virágpor. Meg a méhek, szinte megállás nélkül dolgoznak, mert nappal hordják a virágport, éjjel pedig propellereznek, hogy a felesleges nedvesség elpárologjon a nektárból, hogy igazi méz válhasson belőle. Talán egyszer erről is írok bővebben. Ehhez kapcsolódik, hogy amikor jöttünk, éppen előttünk borult föl egy méhkaptárokat szállító pótkocsis teherautó. Vajon, hány szorgalmas méhecske pusztult el ekkor? Beszélt nekem Levente az ősi körte és almafajta ojtásáról, szaporításáról, meg sok másról. De meglátogattam a kultúrházban levő kiállítását, sőt, a műtermét is, és láttam a sok kész festményt, de a gazdasági szédítés következtében, csökkent a kereslet, kevesebb az emberek pénze, mivel itt is gazdasági megszorítások vannak, nemcsak nálunk, és mindig azok zsebéből veszik ki a pénzt, akinek a zsebéből eddig is kivették. Csökkentették az 1000 lej fölötti nyugdíjakat, a közalkalmazottak fizetését pedig 25%-al. Érdekes módon, itt sem hallom, hogy a tolvajoktól visszavették volna a lopott pénzt! Nálunk is törvényekre hivatkoznak, ami ha nem betartható, azért van, hogy ne is lehessen betartani, mert ez a romlott rendszer lényege, hogy aki törvényesen lopott, attól a törvény szellemében ne is lehessen visszavenni. Talán megbüntetik, de vagyonelkobzás már nincs, pedig az kellene, hogy ami törvényes, az erkölcsös legyen, és ne érje meg „csak” törvényesnek lenni. Valahogy úgy tűnik, hogy egygyökerű kezd lenni az egész világ, ahol nem a tisztességes emberek akarata érvényesül, hanem a „törvényeseké”, akik a kiskaput nem nekünk, hanem maguknak hozzák.  De hát meddig megy ez - kérdezem? Persze, a választ csak a szél ismeri, az meg nem folytat párbeszédet velem sem, igaz, más sem. De talán kellene beszélni egy kicsit a munkahelyekről. Adél, óvónő, aki még nem rendelkezik végleges státussal, így minden évben vizsgáznia kell, mint a többi óvónőnek, pedagógusnak, hogy a következő évben is megtarthassa a munkahelyét, hiszen több a pályázó, mint a munkahely, ráadásul, mindig jönnek új diplomások, így megy az elméleti harc a megélhetésért, ami bizony idegtépő minden érintett számára. Megint kérdezem? – Kinek jó ez, ha egymást marják az emberek, mert az uralmon levőknek ez az érdeke? Mit teszünk, hogy nekünk is jobb legyen? Eddig, nem látom az eredményt.

 

Kép

Azért voltunk egy kis kiránduláson is, a Székelykeresztúr melletti Alsóboldogfalván, ahol még most is látható a templomban az árvíz nyomai. Székelykeresztúron pedig lefényképezkedtünk Petőfi Sándorunk szobra előtt. Alsódobozfalván pedig lefényképeztem a parókia tetején látható gólyafészket a lakóival együtt, és „kértem tőlük”, hogy hozzatok már ismét sok gyermeket a magyar családoknak is, hogy nemzetünk ne fogyjon oly vészesen. Megnéztem a kultúrházban levő fotókiállítást is és Sándor Istvánnak felajánlottam a falu javára két fotómat, amiket a tavalyi faültetésen készítettem. A fiatalok, készülnek a szüreti mulatságra, ezért esténként szorgalmasan gyakorolják a szüreti táncokat. E pár nap alatt, azért több mindent láttam, egy kis betekintést kaptam a család mindennapi életébe is. Tiszteletreméltó a nagy szorgalom, amellyel a család végzi mindennapos tevékenységét. Mindenkinek megvan a feladata, nem úgy, mint a lakótelepen, ahol a gyerekek, sem a munkát, sem a fegyelmet nem ismerik. Ez ugyan nem „csak” a gyerekek hibája, hanem a szülőké, hiszen ők szavaztak olyan társadalmi berendezkedésre, hogy mindenkinek egyenlő joga legyen, csak ha valami kötelezettséget ró ki, ne legyen mindenki számára kötelező.  Esténként többször elénekeltük az idén kapott farcádi Himnuszt is, amivel a falu dalárdája már több helyen bemutatkozott. A DVD végén, jellegzetes erdélyi tájjellegű szavak jelentését tanulgattam házigazdáinktól, és jókat derültünk, hogy ezt sem, azt sem tudom. Mint pl.: pityóka, pityóka tokán, tárdé, töltött tárdé, perbécs, perbécs pléken, maszlina, stb. De mivel minden elmúlik, gyorsan elmúlt az a pár nap is, és ismét jöttünk haza, bár egy nappal meghosszabbítottuk eredeti tervezetünket. Volt is belőle problémánk a buszon, hiába jelentettük be időbe a már élőre megváltott jegyünk meghosszabbítását. Valahogy, valami, itt sem működött, mert kétségbe vonták bejelentett közlésünket. Mondtam is, hogy nem kellene-e összhangban lenniük azoknak is, akik a bejelentést meghallgatják, hogy ne kelljen bosszankodni? Ez a kis affér, nem vont le semmit a baráti vendéglátás minőségéből, de jó lenne, ha az utazás miatt se kellene bosszankodni, hiszen az üzlet, akkor eredményes, ha rugalmas is tud lenni.

 

Kép

 

Budapest, 2010. 07. 29.
 
Bencze Pali
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.